Dtum
Login with Facebookk
1918 | December

Chesterton ortodoxiája

Földi Mihály: Külföldi folyóiratokból

Chestertonról, az íreknek erről a kiváló és érdekes egyéniségéről nálunk nagyon sokféle vélemény van forgalomban, hol azt írják róla, hogy detektívregények szerkesztője, hol azt, hogy üres szofizmák költője, a konzervatívok és nacionalisták olykor lelkesedve emlegetik, de liberálisaink se tagadják meg mindig. Nem árt tehát, ha a "Deutsche Rundschau" idei 7. számával kapcsolatban megkíséreljük Chesterton legfontosabb gondolatainak az ismertetését. (Herbert Mortens: "Chestertons Orthodoxie").

A forma, melyben Chesterton a gondolatait közli, kissé Swiftnek a modora. Mint idegen utazó kiköt az angol partokon s alaposan szemügyre veszi "az új világot". Széthulló, megsemmisülő kort lát s keresi az okokat, melyek e világ felbomlásához vezettek. Chesterton mindenütt oly elkorcsodott észnek a túltengését látja, mely alávájta az elmúlt korszakok erkölcsi alapelveit s az embereket drótbábokká és torzképekké lélektelenítette. Az emberek szerinte egyre hasonlóbbakká válnak, egyre gépiesebbek és árnyékszerűbbek - a tébolydákban, e folyamat végén, nyüzsögni fognak a lakók s "a szent egyéniség csak mint régi, szép mese fog élni". Miért?

 

Az új bölcseleti irányok gondolatai szerinte öngyilkosok gondolatai. A gondolatszabadság óta Chesterton szerint nem születtek új gondolatok, kultúránk csak a "régi" eszmék megsemmisítésén dolgozott. Századok óta kételkedést vetnek, de kételkedést is aratnak. A francia forradalom, a felvilágosodás óta minden fenségeset és magasztosat elhomályosítottak - a világnak és embernek puszta létezését is kétségbe vonták. A modern kor semmi egyebet nem tett, mint kérdéseket állított fel, melyekre nem felelt. Az ész megsemmisítő munkája egyszerűen borzalmas.

Ez az az egyik, hangosan és ismételten kimondott gondolata Chestertonnak, melyet különösen fontosnak tart. Chesterton azt állítja, hogy az elvont tudományokban, az egész anyagi filozófiában meg lehet találni a téboly jellemző tulajdonságait: az előrelátásnak, az intuíciónak, a léleknek a korlátoltságát. A materializmus szerinte a matematikusok beteges korlátoltságában szenved, az elemzéshez való feltétlen ragaszkodás elkerülhetetlenül lelki zavarhoz vezet, amint ezt Chesterton az analitikus Poe végső felbomlásában is bizonyítva látja.

 

Poe - Chesterton szerint - azzal töltötte el életét, hogy megfékezte romantikus képzeletének a csapongását, hajlama a boncolásra ízekre szedette vele a titokzatost, a kísértetit, az életen túlit s az élet lényegét, míg végül csak csontváz maradt az ujjai közt. Poeval szembeállítja Shakespearet és Goethét, ezek a legdúsabb képzelőerővel megáldottak, mindvégig egészségesek maradtak s gyakorlati eszüket megőrizték. Mert a képzelet túltengése még sohase tette tönkre a költőt, mindig a kiegyenlítésre való törekvés, az egyensúlyozásra való képesség, az elemző (analitikus) erő ingatta meg és döntötte romba.

Amint elítéli a kételkedés korlátlan gondolatszabadságát, ugyanúgy elutasítja Chesterton az anarchizmus és nietzscheizmus határtalan akaratának önkényét, mindkettő megbénítja az igazi akaratot, mely valami pozitívat választ ki az élet sokszínűségéből. A liberalizmusnak, melyet a francia forradalom termelt, el kellett korcsosulnia, mert nem tudta korlátozni magát s így nem tudott semmi pozitívat alkotni. A modern forradalmár, mondja Chesterton, kételkedő, csak romboló kételkedő, soha se lehet belőle egy Franklin vágású forradalmár, mert hiányzik belőle a lojalitás és az erkölcs. Nietzsche csak meteor - az igazi üstökös Jeanne d'Arc volt.

Chesterton ír ember, ír költő és gondolkodó. Annak a szellemnek gyermeke, mely Swiftet és Sheridant adta a világnak s melyből Wilde és Shaw is született. Az ír szellem, úgy látszik, az ötlet és éles szatíra fegyverét adja íróinak, útjukra az angol s a világ ködébe. Chesterton se veti meg a tréfa és csipkedő szatíra jókedvét. Néha felölti a bolondok cifra ruháját, henye kis sapkát tesz a fejére, kacag és mosolyog s kis korbácsát megsuhogtatja a nehézkes emberi koponyák fölött. A tréfákkal is azonban élete legkomolyabb igazságait akarja elmondani.

 

Azt írja: elindult Angliába, hogy új felekezetet alapítson. A romantikusok testvériségét. Chesterton, alapjában véve, korunknak egyik legmélyebb romantikusa, a romantikát akarja feltámasztani, benne látja a megváltást, az emberi élet idealizálásának lehetőségét. A romantika szerinte ösztön, hajlam: szebbé tenni az életet, mágikusan bevilágítani, hogy ne süllyedjen vissza a reménytelenség éjszakájába. A prédikációt már a gyermekeken kezdi, "tündérország erkölcstanában" akarja nevelni őket. " 

 

A meséskönyveket - írja Chesterton - ott felejtettem a gyermekszobámban, azonban azóta se találtam oly értelmes könyveket. Mikor kiléptem a modern élet szellemi légkörébe, rögtön észrevettem, hogy két lényeges kérdésben fontos ellentétek vannak dajkám, az ő meséi s a modern élet között. Sokáig tartott, míg beláttam, hogy a modern élet hazudik s a dajkámnak van igaza. Az a modern gondolat hogy ez a világ fanatikus és mulatságokban gazdag hely s hogy ebben a dúsan ellátott és sokszínű életben mégis szerénynek kell lenni, ellentmondott az én gyermeki hitemnek."

Korunk embere lélektelennek, gépiesnek és végzetszerűnek tartja a világot. Csak az erőnek, az anyagnak, a végzetnek törvényét látja uralkodni, a léleknek, vallásnak, képzeletnek s művészetnek csodáit elvesztette. Értelmetlenül áll a világ hatalmas hajtóerőivel szemben, melyek minden emberi gondolat semmibevevésével irányítják a mindenséget s az ember számára örökre megközelíthetetlenek maradnak.

 

A mai embernek meg kell tanulnia az igazi szerénységet, hogy bejuthasson a mesék világába, meg kell tanulnia előbb mélyen térdet hajtani az élet örök titkai előtt, amit azt az öregedő Rembrandt tette. Az ember mind mélyebbre s mélyebbre süllyed, mióta ily öntudatos s oly gyermekesen büszke a találmányaira.

Az a romantikus felekezet, melyet Chesterton alapítani akar, az orthodoxok szövetsége. Végső következtetése: visszavezetni az embereket az apostolok egyszerű cselekedeteihez és gondolataihoz. Az ősi, orthodox kereszténységben találja meg Chesterton az értelmesnek és észfölöttinek azt a keverékét, melyet ő mint megváltó romanticizmust ajánl a sötét és fárasztó utakon bolyongó emberiségnek.

*

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98