Dtum
Login with Facebookk
1920 | Március

Ma választják meg Magyarország kormányzóját

(A Hétfői Napló tudósítójától)
A nemzetgyülés az elmult héten letárgyalta a kormányzóról szóló törvényjavaslatot, amelyet a hivatalos lap vasárnapi száma közöl és amely tegnap már törvényerőre is emelkedett és így az nemzetgyülés hétfőn megválasztja a kormányzót.


Most már kétségtelen, hogy a nemzetgyülés egyhangu lelkesedéssel Horthy Miklóst
emeli a díszes és nagyjelentőségű méltóságba.


A nemzetgyülésnek és a határkövet jelentő ülése hétfőn délelőtt 10 órakor kezdődik. A Ház elnöke Rakovszky István fel fogja hívni a nemzetgyülést, hogy a törvény értelmében válassza meg Magyarország kormányzóját, mire megkezdődik a szavazás. A képviselők névszerint adják le szavazataikat és a választás eredményének kihirdetése után az elnök indítványára küldöttség megy a megválasztott kormányzóért. A küldöttségben minden párt képviselve lesz és vezetője Prohászka Ottokár Székesfehérvár püspöke és nemzetgyülési képviselője, aki Horthy Miklósnak tudtul adja, hogy a nemzetgyülés őt választotta meg Magyarország kormányzójává és egyuttal felkéri, hogy a méltóságot elfogadva jelenjék meg a nemzetgyülés szine előtt és tegye le az esküt.


Horthy Miklós ezután a küldöttséggel a Házba megy, ahol az elnök üdvözli őt, mire a kormányzó leteszi az esküt, amelynek szövegét a vasárnapi minisztertanács állapította meg. Ezután a kormányzó beszédet intéz a nemzetgyülés tagjaihoz.


Természetes, hogy erre a nagyjelentőségű eseményre nemcsak a nemzetgyülés, de az egész ország és a főváros is készülődik. A nemzetgyűlés tagjai ünnepi ruhában jelennek meg az ülésen, a főváros pedig fellobogózta azt az utvonalat, ahol a kormányzó haladni fog. A Gellért-szállótól a Vámház-, Muzeum-, Károly-, Váci-körutakat és az Alkotmány-utcát már vasárnap zászlókkal és drapériákkal díszítették fel.


A kormányzó eskütétele után Huszár Károly miniszterelnök nyomban bejelenti kormányának lemondását. A kormányzó a lemondást elfogadja és az uj miniszterelnök dezignálásáig a jelenlegi kabinetet, megbízza az ügyek vitelével.


Az uj miniszterelnök személyét illetően még mindig a legszélesebb kombinációk halhatók. A kisgazdapárt éppenugy magának óhajtja a miniszterelnöki állást, mint a keresztény nemzeti párt. Tegnap igen komolyan szóba került egy sokféle nagyon szimpatikus név, Ráday Gedeon gróf Pestvármegye főispánjának a neve. A keresztény nemzeti párt azonban ellenzi ezt a tervet, mert Ráday Gedeon a középpárthoz tartozik. Ezenkívül Pallavicini György, Rubinek és mások nevét emlegetik s szó van Apponyi Albert grófról. A Hétfői Napló értesülése szerint azonban Apponyi Albert nem óhajt ezidőszerint a kabinet élére kerülni.


Nem tartják kizártnak azt, sem hogy Huszár Károlynak munkásságát és nagy érdemeit méltányolva, a kormányzó őt bízza meg az uj kormány megalakításával.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98