Dtum
Login with Facebookk
1921 | Május

A Keleti Vásár

A budapesti Keleti Vásár sikerét fényesen bizonyitja, hogy szombaton 56.000, a pünkösdi napokon vasárnap 163.000, hétfőn 110.000 látogatója volt a vásárnak. 

Lényegesebb üzletről az ünnepek alatt szó nem lehetett, mert a kereskedők a nagy tömeg miatt nem tudtak vevőikkel összekerülni. A szerb kereskedők, értesülésünk szerint, kedden érkeznek Budapestre. A svájci kereskedők május 16-án indultak el Svájcból, Brassóból, Kolozsvárról, Aradról, Nagyváradról a kereskedők már megérkeztek. 

Amennyiben szükreszabott lapterjedelmünk megengedi, rövidesen a következőkben számolunk be a nagysikerü vásár egyes kiállitásairól: 

A Neuschlosz-Lichtig Repülőgépgyár és Faipar R.-T. ismét tanuságot tett ama törekvéséről, hogy mindennemü faáru cikkekben fölöslegessé tegye a behozatalt. Gyártmányainak minősége és formái versenyeznek a forgalomban levő hasonnemü termékekkel. Ez tette lehetővé ennek a vállalatnak, hogy gyártmányaival a világpiacon jelentős szerepet biztosítson magának. 

Az Első Magyar Katonai Fémárugyár R.-T. (VIII., Futó-utca 15.) Alapitva 1816. speciális szerszám-, katonai, polgári, egyházi, ipari, gazdasági fémárugyártmányai és az országos Apponyi ünnepélyre készült müvészi Apponyi-jelvényei feltünést keltettek. A kormányzó Morvay Zsigmond dr. ny. főispán elnöknek és Pártos Szilárd dr. vezérigazgatónak meleg elismerését nyilvánitotta. 

A Viktória Butor- és Faárugyár R.-T. megyeri, kőbányai és gyöngyösi gyárai a közismert tipusokon kivül angol és holland exportra szánt butorait állitotta ki. Ezen butorok a szállitás megkönnyitése céljából szétszedhetők és összerakhatók. A kiállitott tárgyak rendkivül tetszettek a kormányzó ur ő főméltóságának. 

A Hazai Fatermelő Rt. ezuttal először állitja ki az Egressy-uton levő ujonnan berendezett gyárában előállitott ovális rámáit és keretléceit. Ezek a gyártmányok voltaképpen az export számára készülnek, de a nevezett cég mégis egyrészt alkalmat akar adni a magyar müvészeknek arra, hogy megismerjék ezeket a legfinomabb kivitelü gyártmányokat, másrészt arra akarja ösztökélni a magyar müvészeket, hogy uj utasitásokkal és kezdeményezésekkel járuljanak hozzá a magyar keretipar fellenditéséhez. 

„Adriatica” cognac-, törköly- és szilváriumlepároló r.-t. I., Fehérvári-ut 9. Készitményei vetekednek bármely francia gyártmánnyal, különösen a Fiume Cognac Medicinal az a márka, amely közkedveltségnek örvend.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Hangya-ipar a Keleti Vásáron A Háztartás szövetkezet a Keleti Vásáron A kormányzó megnyitja a Keleti Vásárt
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98