Dtum
Login with Facebookk
1923 | Január

Textilgyártási akciónk 1922-ben

Mint a gondos iparos, kereskedő vagy gazda, mi is kötelességszerűen visszapillantunk textilgyártó akciónk elmultévi működésére és annak lényeges haladásáról örömmel számolhatunk be. 

Osztályunk megalakulásakor felállított programmunkhoz híven, az elmult első évben gyártásunknak gerincét az iparosság részére szükséges árúk készítése képezte, igyekezvén jót a viszonyokhoz képest előnyös árban termelni. Az elmult évben gyártott az osztály körülbelül 10.000 méter nyers lenbélés-vásznat, melynek egyrészét közszállításoknak bocsátottuk rendelkezésre, míg a másik része az iparosság részére került eladásra.

Közszállítási osztályunk részére – mely közvetve szintén a kisiparosságot foglalkoztatja – készült körülbelül 5000 méter gyapjúposztó közszállítás céljaira, körülbelül 5000 méter pamut szőttesárú a gyermekmenhelyek részére, körülbelül 1000 méter részben len, részben pamut lepedővászon, ugyancsak a közszállítás céljaira. Mivel szövőtelepeink egyéb cikkek gyártására szükséges felszerelésekkel is rendelkeznek, ezek foglalkoztatásaként készült különböző pamut- és lentörülközők, pamut- és lentörlők és pamut lepedővásznak, továbbá nyári ruhavásznak gyermekek és felnőttek részére. Ezen cikkeket főleg tisztviselőink részére juttattuk, részben azonban jutott belőle a szövetkezeti tagok családtagjai részére is. 

Úgy tisztviselőinknek, mint a szövetkezeti tagok részére igen előnyös és jóminőségű posztóakciót bonyolítottunk le, melyből körülbelül 500 méter került ilyképpen elosztásra. 

A gyapjútermelők részére sikerült kedvező bérszövési akciót posztókészítésre bevezetni, amely meglehetős nagy érdeklődésnek és fejlődésnek néz elébe. Ilyen címen körülbelül 500 méter posztó készült és részben mint nyári, részben mint téli árú került elosztásra. 

Szó nélkül nem haladhatunk el egy új iparágnak a bevezetése mellett, melynek fontossága annál nagyobb, mert hivatva van pótolni olyan készítményt, amelyért eddig idegenben, főleg Csehországban kellett pénzünket kiadni.

De segítségére vagyunk ezen iparág megteremtésével azon nagy szövőháziipari akciómozgalomnak, amely a belső textilipari cikkek termelésével és egyúttal szélesebb alapokra való fektetésével igyekszik az ezen cikkekért külföldre kiadott sok milliárdot csökkenteni. Ezért módunkban van – majdnem teljesen a külföldtől mentesen – idehaza készült teljes szövőberendezéseket szállítani és mivel ezek készítése szakszerű ellenőrzés és vezetés mellett történik, ebben a legjobbat és a célnak legmegfelelőbbet tudjuk az érdekeltek rendelkezésére bocsátani. Ezen a téren még csak a kezdet kezdetén vagyunk, de máris az első száz darab szék elhelyezésénél, illetve készítésénél tartunk.

Szövőiparunknak minél szélesebb alapokra való fejlesztése kormányunknak, társadalmi egyesületeknek, sőt magántőke-érdekeltségeknek (tekintve, hogy ezen iparág jó befektetésnek bizonyult) főtörekvését képezi. Intézetünk, mely ezen iparág megteremtéséhez minden alapfeltétellel rendelkezik (szakszerű vezetés, központi irányítás, a termelés ellenőrzése, a központosított nyersanyag beszerzése, a készült termékeknek a beszervezett kereskedelmi osztály útján való kedvező elhelyezése), ezen ma egyik legfontosabb ipari tevékenységben csak igen szűk anyagi keretek között állhat az osztálynak rendelkezésére és így fejlődésünk e téren csak a rendelkezésre álló eszközökhöz mért lehet. Ennek tudható be, hogy több szövőipari szövetkezet felvételét, illetőleg felállítását voltunk kénytelenek a közeljövőre kitolni, míg ezek nagyobb méretű felállításához szükséges tőke az osztálynak rendelkezésére áll. 

Ez évben intézetünk egy saját szövőtelepet és két nagyobb szövetkezet felállítását viheti keresztül. Szövőipari szövetkezetté való alakítást kérte az elmúlt évben: Gyula, Püspökladány, Velence. 

A meglévő telepek és szövetkezetek működési képe a következő:
Tarpa. 50 szövőszékes foglalkoztat 30-60 munkást; intézetünk 1921-ben vette saját kezelésbe.
Vác. 16 szövőszékes 12-20 munkást foglalkoztat. Az intézet saját telepe; megalakult 1922 februárban.
Hódmezővásárhelyi Szövő Háziipari Szövetkezet. 12 szövőszékkel, 150.000 korona résztőkével, melynek 1 millióra való felemelése folyamatban van, foglalkoztat 10-20 munkást.
Bajai Szövő Háziipari Szövetkezet alakulás alatt. Kontemplálva 10-15 szövőszékre, körülbelül 1-1 1/2 millió korona résztőke-előirányzással. 

Minden általunk felállított szövőipari szövetkezet elsősorban az ottani helyi szükséglet fedezésére alkalmas árúkat gyártja, belevéve a vidéken szokásos bérszövést is (ugyanis a gazda a saját maga által termelt és házilag font kender- és lenfonalaknak bérben való felszövését házivászon, lepedők, törülközők céljaira) és csak ha így az illető szövetkezet még fennmaradó szövőszékkel rendelkezik, azon a kereskedelem részére szükséges árúk készülnek. 

Programmunk az 1923. évre: bekapcsolódni a szövőháziipar terén az Országos Kéziszövő Háziipari akcióba, az intézet hivatalos programmjának fenntartásával; gyártani a legjobbat, a legelőnyösebb feltételek mellett.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98