Dtum
Login with Facebookk
1923 | November

Izgalmasnak igérkezik a Ház keddi ülése

A nemzetgyülés kedden kezdi meg ujból tanácskozásait. Minden jel oda mutat, hogy a megnyitás napja zajos és izgalmas lefolyásu lesz. A fajvédők teljes harci fölkészültséggel várják a napot, hogy Ulain Ferenc letartóztatása miatt szembenézzenek a miniszterelnökkel.

 

A kormánynak eredetileg az volt a szándéka, hogy Ulain letartóztatásnak ügyét mindenekelőtt és mentelmi bizottsággal tárgyalja le és csak azután ad alkalmat a Háznak arra, hogy a kérdéssel foglalkozzék. Minthogy azonban a fajvédők és az ellenzék más frakciói is már kedden követelnek kormánynyilatkozatot, értesülésünk szerint Bethlen István miniszterelnök kedden föl fog szólalni és megokolja Ulain Ferenc letartóztatását. Az Ulain-üggyel kapcsolatban Rassay Károlynak az az álláspontja, hogy a kormánynak föltétlenül meg kell okolni Ulain letartóztatását.

 

Az ellenzék nem óhajt a fajvédőkkel együtt föllépni, de még követeli, hogy oly sulyos kérdésben, amilyen egy képviselő letartóztatása, a kormánynak érdeke és kötelessége teljes őszinteséggel és nyíltsággal föltárni a letartóztatás okait.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98