Dtum
Login with Facebookk
1923 | Szeptember

Egy ébredővezér merénylete az Uj Nemzedék szerkesztője ellen

Gumibotos támadás egy meg nem jelent helyreigazitó nyilatkozat miatt-
Gavallier szerkesztő sulyosan megsebesült. – A merénylőt letartóztatták.


- A Hétfői Napló tudósitójától.-


Vakmerő és mindenesetre politikai érdekességű támadás érte Cavallier Józsefet, az Uj Nemzedék felelős szerkesztőjét vasárnap délelőtt.


A Kovács testvérek ekrazitos társaságának leleplezésekor – mint ismeretes – elfogták Márffy József huszonhároméves magánhivatalnokot, az Ébredő Magyarok Egyesülete IX. kerületi csoportjának vezetőjét is. A vád ellenük nem csak az volt, hogy ekrazitot rejtegettek és fegyveres puccsra készülődtek, hanem az is, hogy valami állitólagos „hazafias alapra” milliókat gyüjtöttek és a pénzt elsikkasztották.


Márffyt az ügyészség rövidesen szabadlábra helyezte. Az ébredővezér ekkor levelet irt az Uj Nemzedék szerkesztőségének, amelyben a róla megjelent tudósitás helyreigazitását kérte. A helyreigazitó nyilatkozatban Márffy azt irta, hogy öt sikkasztással egyáltalában nem gyanusitották, csupán államellenes cselekedettel és a rendőrség csak azért tartóztatta le, mert ő utjában van Vázsonyinak, Rassaynak és Fábiánnak, akik ötvenezer koronával megvesztegették a tanukat, hogy ellene valljanak.


Az Uj Nemzedék a helyreigazitó nyilatkozatot nem közölte és a többszöri sürgetésre tudatták Márffyval, hogy a nyilatkozatot csak abban az esetben adják közre, ha annak tartalmát az ügyészség megerösiti.


Szombaton délelőtt egy Varga nevü fiatalember felkereste az Uj Nemzedék szerkesztőségében Cavallier felelős szerkesztőt és Márffy nevében megkérdezte, hogy mi lesz a helyreigazitással. Cavallier megismételte, hogy hajlandó a nyilatkozatnak a lapban helyet adni, ha az ügyészség is meg állapítja, hogy Vászonyiék megvesztegették a tanukat. Szombaton délután Márffy felhívta cavalliert a lakásán és durva hangon követelődzött, hogy a nyilatkozatot adja ki. Meg is fenyegette a szerkesztőt, hogy „végezni fog vele”, ha a helyreigazitás meg nem jelenik. Cavallier erre azt válaszolta, hogy a fenyegetéstől nem ijedt meg és ha Márffy igen durva hangol beszél vele, fel fogja pofozni.


Hogyan történt a merénylet?


Vasárnap délelőtt tíz órakor egy fiatalember becsöngetett Cavalliernek Lovas-út 8. számu házban levő lakására és a szerkesztőt kereste. Amikor Cavallier kiment, a fiatalember kidüllesztett mellel, szivarral a szájában eléje állt és igy szólt:


- Márffy vagyok. Eljöttem a pofonokért! Cavallier behivta Márffyt a dolgozószobájába, hogy megértesse vele, hogy az ilyen sulyos vádat tartalmazó nyilatkozatot nem lehet minden bizonyiték nélkül leközölni. Márffy azonban nem hallgatott a szóra és olyan izgágán viselkedett, hogy Cavallier a telefonhoz lépett és a főkapitányságtól rendőrt akart kérni a tolakodó ember eltávolítására.
Márffy megsejtette, hogy mit akar a szerkesztő egy mozdulattal előrántotta a kabátujjába rejtett ólmosvégű gumibunkót és teljes erejével Cavallier elé sujtott.


Cavallier idejében észrevette a támadást, hátraugrott, előkapta revolverét és ráfogta Márffyra, aki ugy látszik erre nem volt elkészülve és ijedtében segitségért kiabált.


A lármára berohantak a szerkesztő családtagjai, majd a házbeliek is. Márffy ekkor szinte önkivületi dühbe esett. Orditva, őrjöngve csapkodott össze-vissza maga körül. Cavallier szerkesztő rávetette magát a dühöngőre, hogy a veszedelmes szerszámot kicsavarja a kezéből. Márffy ellentállott, rugott, harapott és karmolt.


Percekig tartott, míg a garázda embert ártalmatlanná tudták tenni.


Dulakodás közben Márffy Cavallier jobbkezét megharapta és a fejét a gumibottal megsebesitette. Ugyancsak megsebesült Cavallier sógora is, akinek Márffy a fejét harapta meg.


A házbeliek meg akarták lincselni Márffyt, Cavallier azonban saját testével védte meg a fiatalembert az ütlegeléstől. Közben Andréka Károly főkapitányhelyettest telefonon értesítették a merényletről, aki nyomban detektiveket küldött a Lovas-utra, hogy a támadót fogják el.


A detektivek Márffyt bevitték a főkapitányságra, ahol dr. Cseh fogalmazó azonnal megkezdte a kihallgatását. Cavallier szintén bejött a rendőrségre és Andréka főkapitányhelyettes előtt jegyzőkönyvbe mondotta a merénylet részleteit. A rendőrorvos megvizsgálta Cavallier sérüléseit és megállapitotta, hogy a kezén levő harapás csontig hatolt és gyógyulása hosszabb ideig fog tartani.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98