Dtum
Login with Facebookk
1924 | Augusztus

A francia kamara ujból bizalmat szavazott Herriotnak

Páris, augusztus 24.
A londoni, értekezletről előterjesztett interpellációk a kamarában akkora izgalmat okoztak, amilyenre már régen nem volt példa, Herriot, ki szombaton nagyszerű debatiernek bizonyult a jobboldal interpellációs pergőtüzében, azt indítványozta, hogy a kamara éjjel 11 órakor folytassa tanácskozását. Az ülés a jobboldal ujabb vereségével végződött, mert a kamara vasárnap hajnalban 336 szavazattal 264 ellenében másodszor is bizalmat szavazott a kormánynak.


Az éjszakai ülésen Herriot folytatta nagy beszédét, amellyel az interpellációkra válaszolt. Azt mondotta, hogy Londonban azért nem tárgyalhatott szabadon, mert ebben az előző kormányok által teremtett falt aceompli akadályozta. A Dawes-tervezet az igazságosságon alapul, mert a gazdasági kérdéseket nem lehet bajonettel megoldani.


Szét kell zuzni Németország militarizmusát és ebben a német demokrácia támogatására számit. A legjobb védekezés Franciaországnak, ha sohasem hagyja el a jog talaját.


A Ruhr-megszállást mindig helytelenítette

Franciaország, amelynek nyugalomra és békére van szüksége, meg lehet t elégedve a londoni megállapodásokkal, amelyek nem jelentik ugyan a teljes békét, de egy véres, fájdalmas éjszaka után elhozták végre a hajnal pirkadását. Herriot beszéde után a kamara elfogadta Leon Blum határozati javaslatát és ezzel bizalmat szavazott a kormánynak. Az ülés én és a londoni konferenciáról folyó interpellációs vita hajnali ½ 5-kor ért véget.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Herriot Leon Blum
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98