Azzal kezdődött, hogy Windischgrätz 1923-ban több barátjával, akiknek személyét megnevezni nem hajlandó, elhatározta, hogy valamely külföldi állam papirpénzét utánoztatni fogja. Windischgrätz szerint ő nem a saját maga vagy valaki más anyagi helyzetének érdekében határozta el a francia ezerfrankos bankjegyek utánoztatását, hanem azért, hogya hamisítványok értékesítése után elérendő anyagi eszközöket hazafias célok szolgálatárahasználja föl. Ez az állítása bizonyítatlan maradt viszont ennek ellenkezője nem nyertbizonyítást.

Etekintetben a valódi tényállás megállapítható nem volt. Fölmerült ugyan a gyanu, hogy Windischgrätz az utóbbi években nyomasztó anyagi viszonyok közé kerülvén, a hamisitványok előállításával elsősorban saját anyagi helyzetén akart volna segíteni. Ezzel szemben Windischgrätz elfogadhatóan kimutatta, hogy mintegy 20 milliárd magyar koronát kivető adósságának körülbelül felét éppen a pénzhamisítás, illette a hamisitványok előállítási költségeire fordította.

Előadásából megállapitható, hogy a költségeket a büntettből származó haszonból kívánta elsősorban megtéríttetni. Mindaz, amit ő a bűncselekmény elkövetésének indokául előad, legföljebb a büntetés mérvének megállapításánál vehető figyelembe. Tervébe elsősorban dr. Nádosy Imrét, az államrendőrség országos főkapitányát avatta be, aki az egész akció kezdetének első pár hónapja után történt minden lényegesebb eseményről tudott, azokhoz hozzájárult, tudta és beleegyezése nélkül a hamisitványok előállításának előkészítése, tényleges elkészítése, majd forgalombahozatala körül semmi lényegesebb intézkedés nem történt. Nádosy is azt állítja. hogy ő azért vállalkozott arra, hogy a Windischgrätz által tervezett pénzhamisításban részt vegyen, mert ugy gondolta, hogy azzal hazája érdekeit segíti elő.

Az eljárás során nem is merült föl a legkisebb gyanuja sem annak, hogy Nádosyt. aki magas állásu és anyagiakban független, sőt kedvező viszonyok közt élő egyén, elhatározásaiban és tényeiben a legkisebb önző szándék is vezette volna.

Gerő László állami térképészeti intézeti tanácsnok előtt Windischgrätz szintén az akció önzetlen nemes és hazafias célját hangoztatta s különösen kiemelte azt, hogy a francia frankok tervezett hamisításának Nádosy személye, magas államhivatali állása mintegy hátvédjéül szolgál.

Gerő hitelt adva Windischgrätz szavainak, azt kötötte ki föltételül, hogy a hamisitással kapcsolatos munkálatokról a Térképészeti Intézet vezetősége tudomást, szerezzen, sőt ahhoz kifejezetten hozzájáruljon és megengedje, hogy ily munkálatok az intézetben és az intézet eszközeinek fölhasználásával történjenek. Arra kérte tehát Windischgrätzet, hogy terveikbe Haits Lajos főtanácsnokot, a Térképészeti Intézet vezetőjét is avassák be.

Haits 1924 nyarán hozzájárult a herceg és Gerő terveihez s a vezetése alatt álló intézetet saját hatáskörében és saját felelősségére a herceg és Gerő rendelkezésére bocsátotta.
Negyedik közremüködőként a herceg magántitkárát, Rába Dezsőt, nyerte meg, akit különböző közvetítő- és küldöncszerepekre használt föl. 1924 nyarán Rába és Gerő Kölnbe utaztak és ott egy ismeretlen gyárostól beszerezték a szükséges papíranyagot.

Ez az anyag azonban a célnak nem felelt meg és ezért néhány hét mulva külföldről 400 kilogrammos papírszállítmány érkezett a intézet címére. Ennek a szállítmánynak eredete meg állapítható nem volt.

A papirgyártáshoz használt gépek eredete szintén nem volt kideríthető, mert az intézetbe érkezésükkor az eredetre utaló minden nyom már el volt tüntetve. A hamisitáshoz szükséges nyomósajtónak és számozógépnek eredetét sem lehetett megállapítani. Az utóbbiról csak annyi volt megállapítható, hogy 1925 elején apró csomagokban érkezett az intézett címére és a csomagokon föladó gyanánt osztrák városok szerepeltek.

Időközben a Térképészeti Intézet vezetőségében változás állott be, mert Haitson 1924 december 31-ével nyugdijazták. Utódja Kurz lett, aki eleinte vonakodott, de később beleegyezett, hogy az akciót ugyanugy folytassák, mint Haits vezetése alatt történt. Gerő és a Térképészeti Intézet vád alá helyezett alkalmazottai azzal védekeznek, hogy Windischgrätz fölhivása folytán s annak ama megnyugtató kijelentése vállalkoztak a munkára, hogy a hasznot hazafias célra fogják fordítani s az akciót magasabb állami funkcionáriusok is támogatják; azonkívül azzal, hogy fölöttes hatóságuknak ellenszegülni nem mertek.

Nádosy a terhére rótt cselekmény elkövetését és alanyi bünösségét is beismeri s lényegében védekezést nem is terjeszt elő, csupán annak megemlítésére szorítkozik, hogy azzal, amit ő ebben az ügyben elkövetett hazája érdekeit vélte előmozdítani.

Megállapítható, hogy a Térképészeti Intézetben 1925 szeptember elején mintegy 24.000-25.000 darab hamisitvány készült el. A hamisitványok egy ládában Zadravecz lakására kerültek, ahova azokat Windischgrätz és Rába a herceg gépkocsiján szállították el. A ládát maga Zadravecz vette át. A hamisitványok néhány napig Zadravecz vette át. A hamisitványok néhány napig Zadravecz lakásán voltak, minthogy azonban neki Rómába kellett utaznia, s némely adat szerint azért is, mert lakását nem tartották eléggé megfelelő és biztos helynek, Rába a hamisitványokat a herceg lakására, majd innen a Nemzeti Szövetség Gerlóczy-utcai helyiségébe vitte és átadta Szörtsey Józsefnek.

Jankovich közremüködését a herceg közvetlenül nyerte meg. Jankovich 1924 májusában a hamisitványok elhelyezésének tanulmányozására Rábával együtt Párisba utazott. Jankovich párisi tevékenységéről a nyomozás rendelkezésérére csak az az egy adat áll, hogy ott a Banque de France egy intern használatra szolgáló levél „Tube” jelzésü boritékát megszerezte, amelyet magával hozott és a Térképészeti Intézetben sokszorosíottak. Azt, hogy Marsovszky György, Olchváry Ödön és Schwetz Tibor kinek ajánlása folytán és milyen uton vállalkoztak a hamisitványok forgalombahozatalára való közremüködésre, megállapítható nem volt, mert az első kettő külföldön letartóztatásban van és errevonatkozó vallomásaik nem állanak rendelkezésre, Schwetz pedig teljes tagadásban van. A hamisitványok forgalombahozatalára vállalkozók, mielőtt bármit tettek vona, Zadravecz kezébe esküt tettek arra, hogy a rájuk bizott föladatot hazafias érzéssel és lelkiismeretes pontossággal fogják elvégezni és sem magát az ügyet, sem azokat, akik abban résztvesznek, elárulni nem fogják.

A rendelkezésre álló adatok szerint dr. Ferdinándy, Winkler, ifj. Andor Endre, Schwetz, Olchváry Ödön, Olchváry Jenő, Marsovszky és Mankovich György tettek esküt. Ezek közül néhányat Rába, néhányat Mankovich György, néhányat pedig Ferdinándy vitt el eskütételre Zadraveczhez, akit Rába minden alkalommal távbeszélőn értesített arról, hogy nála eskütételre fiatalemberek fognak jelentkezni.

A hamisitványok megszámlálásához és osztályozásában Zadravecz lakásán Zadraveczen kívül résztvettek Ferdinándy, Mankovich György, Rába, Szénási, Haits és esetleg mások is. Rába állítja, hogy a munkát egyszer Szörtsey József is megnézte mielőtt a hamisitványoknak külföldre szállítása megtörtént volna.

Baross Gábor, aki saját beismerése szerint Nádosy közléséből és vele, valamint a herceggel többízben folytatott megbeszélésből és tárgyalásból tudomást szerzett arról, hogy a már elkészített hamisitványok forgalombahozatalára készülnek, miután nem sikerült sem a herceget, sem Nádosyt lebeszélni, hogy akciójukat hagyják abba és a hamisitványokat semmisitsék meg, holott erre őket nemcsak ő, hanem Elischer János és Horváth Lóránt is rábeszélni igyekeztek.

Horváth Lóránt, illetve Kozma Miklós utján gróf Bethlen István miniszterelnöknek tudomására hozta, hogy a Nemzeti Szövetség helyiségében hamis francia ezerfrankosok vannak és azokat föl is akarják használni.

Ez körülbelül két nappal a miniszterelnök Genfbe való utazása előtt, tehát 1925 november utolsó napjaiban történt. A miniszterelnök e hír vétele után levelet irt báró Perényi Zsigmondnak, a Nemzeti Szövetség elnökének, amelyben fölkérte, hogy ennek a dolognak, nézzen utána és nyugtassa őt meg, mert a kormány minden ilyen manipulációt a legszigorubban ütközni fog. Perényi a miniszterelnök levelének tartalmát közölte Szörtsey Józseffel, aki, noha tudomással birt arról, hogy a Nemzeti Szövetség helyiségében folyamatban van a bankjegyek osztályozása és csomagolása. Perényinek azt jelentette, hogy a Szövetség helyiségében nincsenek és nem is voltak hamisitványok és az egész dologról semmit sem tud.

Szörtsey e kijelentéseit Perényi levélben közölte a miniszterelnökkel. A miniszterelnök Perényi e megnyugtató válasza ellenére, amelyet közvetlenül Genfbe utazása előtt vett kézhez, hogy teljes bizonyosságot és megnyugvást szerezzen, báró Prónay György miniszterelnökségi államtitkárnak utasítást adott arra, hogy keresse föl Nádosy Imrét, mint az államrendőrség országos főkapitányát, hivja föl az ő nevében, hogy nézzen utána ennek a dolognak s ha van alapja, föltétlenül akadályozza meg, nyomozása eredményéről pedig Genfből történt visszaérkezése után tegyen a miniszterelnöknek jelentést.

Nádosy tudomásul vette a miniszterelnök rendeletét, azonban annak eleget nem tett. Szörtsey, miután tudomására jutott, hogy a miniszterelnökhöz följelentés érkezett, közölte ezt Windischgrätzvel, Nádosyval, további Barossal, akiről nem tudta, hogy ő a följelentő és másokkal is, amire elhatározták, hogy a hamisitványokat a szövetség helyiségéből el fogják szállítani. Rába és Szörtsey mintegy 10.000 darabot. Windischgrätz lakására szállított, 9-10.000 darab Baross lakásának előszobájába és innen rövid idő mulva szintén a herceg lakására került, 6000 darabot Szörtsey egy kis katonaládában a Szövetség költözködése miatt Gerlóczy-utcai lakásából Géza-utcai uj lakásába szállított el.

A hamisitványok számát és azok sorsát még megközelítő pontossággal sem lehetett kideríteni.
Gerő szerint Windischgrätznek átadott hamisitványok száma a 24-25.000-et semmiesetre sem haladta meg. Windischgrätz azt adta elő, hogy a hamisitványok számát előtte 29.370-nek mondták be. Rába szerint hozzávetőleg 25.000-re lehetett becsülni. Ebből a 25.000 darabból 8000-et átadtak Jankovichnak és Olchváry Ödönnek. Ezenkívül 1000-et Schwetz Tibornak, mintegy 150 Mankovich György és 7 Kovács Gáspár kezéhez került, ugy hogy ennek az összesen 9157 darabot kitevő mennyiségnek levonásával a visszamaradt hamisitványok száma körülbelül 15.000.

Körülbelül 5-6000 darabot Scharf forgalomba nem hozhatóknak minősített, ezeket a herceg és Jankovich a herceg lakásán egy kályhában elégették. Körülbelül ugyanannyit égetett el ugyanott Rába és Olchváry, ugy hogy csak az a 6000 darab maradt vissza, amelyet Szörtsey József rejtett el. Hogy ezekkel mi történt, nem lehetett megállapítani, mert Szörtsey ezirányban megtagadta a vallomástételt. Mielőtt a hamisitványok forgalombahozatalára vállalkozók elutaztak.

Nádosy Windischgrätz fölhivására hat, esetleg ennél több hamis utlevelet szerzett, amelyeket Andor Endrének, Winklernek, Mankivich Györgynek, Schwetznek, Marsovszkynak és Olchváry Ödönnek adtak át.  Jankovich részére szintén Nádosy szerzett futárigazolványt.

A vádirat ezután részletesen elmondja, hogy Jankovich és társai hogyan mentek a hamis frankokkal Hágába, Hambugrba, Amsterdamba, Milanóba és hogyan fogtuk el őket.

Zadravecz szerepe a vádirat szerint nemcsak, az eskü kivételéből állott, hanem a vádirat szerint Hampel Ferenc és Rába határozottan állitja, hogy Zadravecz már a hamisítványok készítéséről is tudott. Egyenesen kizártnak kell tekinteni azt, hogy a herceg és Rába az elkészült hamisítványok egész tömegét azonnal és éppen Zadravecz lakására szállították volna, ha ahhoz ő hozzá, járulását előzően és tudatosan nem adta volna meg.

Magának Zadravecznek beismeréséből megállapítható az, hogy 1925 október első napjaiban a herceg és Rába Dezső, előzetes bejelentés után egy utazóládában hozzá francia ezerfrankosokat szállítottak, amelyeket ő megőrzés céljából át is vett. Azt állitja azonban, hogy ezt megelőzően nem volt tudomása arról, hogy a hozzá szállított pénzek hamisítvány aki azokat valódiaknak tartatta. Amikor megtudja, hogy azok hamisak, azonnal kijelentette, hogy a ládát annak tartalmával tőle vigyék el; ez azonban nem történt meg. Az esküt tett egyének a pénzt megszámlálták és pedig - állítása szerint – 34.000 darab ezerfrankos bankjegyet.

Azt állítja Zadravecz, hogy megelőzően egy hamisitvány-példányt sem látott s amikor azokat először megszemlélte, azt ajánlotta, hogy hasonlítsa össze a hamisitványt egy eredetivel: másnap a nála megjelent fiatalemberek valóban hoztak is egy valódi ezerfrankost ekkor ő a kettő közötti különbséget észlelvén, a nála volt egyéneket lebeszélni igyekezett a vállalkozásról: másnap elutazott Rómába, de elutazása előtt ismételten követelte, hogy visszaérkezéséig a ládát s annak tartalmát a lakásáról vigyék el.

Ujabb kihallgatása során Zadravecz föntismertetett vallomását módosította s azt állitotta, hogy 1925 októberében, amikor a herceg és Rába a ládát hozzá elvitték, nem közölték vele, hogy mi van a ládába csomagolva. További előadása szerint ugyanezen a napon négy-öt, előtte ismeretlen ifjú kereste őt föl, akiktől esküt vett ki. de nem tudta azt, hogy az eskü szövegében szereplő kötelességteljesítés a hamisítványok forgalombahozatalára vonatkozik.  Állítása szerint csak ezután fogtak hozzá a kért leltározáshoz s csak ezután észlelte, hogy a ládában hamis ezerfrankosok vannak.

Lényegében Zadravecz védekezése abban áll, hogy ő a pénzhamisitásról és annak tervezett forgalombahozataláról csak négy-öt embernek általa nem ismert cél érdekében történt megesketése után szerzett tudomást, hogy ekkor azonnal tiltakozott az ellen, hogy a hamisitványokat az ő lakásán tartsák és számolják meg s hogy az akció lényegének megismerése után senkit, aki ebben az ügyben szerepel, tudva erre a célra meg nem esketett és nem türte el, hogy a hamisitványokat több napon át az ő lakásán számolják meg. Azonban Hampel Ferencnek és Rába Dezsőnek előadásából, továbbá abból az okszerű következtetésből is folyóan, hogy ha Zadravecz a hamisitványok készítéséről nem bírt volna tudomással, akkor Windischgrätz és Rába Dezsőnek előadásából továbbá abból az okszerű következtetésből is folyóan, hogy ha Zadravecz a hamisitványok készítéséről nem birt volna tudomással, akkor Windischgrätz és Rába nem vitték volna egyenesen az ő lakására és ez másként, mint megelőző egyetértés alapján nem történhetett, megállapítható, hogy Zadravecznek magáról a hamisitványok készítéséről is tudomása volt, habár abban részt semmikép nem is vett.

Rába, dr. Ferdinándy és Stitz előadása szerint az eskü szövegében az is benne volt, hogy az, esküttevő a reábizott titkot s az akcióban résztvevőket elárulni nem fogja. Nyilvánvaló, hogy a Zadravecz által előmondott esküszövegből az következik, hogy ő, aki ilyen szövegű esküt vett ki, tudomással birt a titokban tartandó ügyről s az el nem árulandó résztvevők személyéről. Winkler és Olchváry Jenő vallámásai megcáfolják Zadravecznek azt az állítását, hogy csupán egy alkalommal, éspedig Rómába történt elutazása előtt vett ki esküt a forgalombahozásra vállalkozóktól, amennyiben az említett két egyéntől határozottan Rómából történt visszaérkezése után, tehát akkor vette ki az esküt, amikor már saját előadása szerint is tudomással birt a hamisítványok létezéséről.

Rába Dezső vallomása, amely szerint Zadravecz a hamisitványok értékesitése céljából tartott tanácskozáson is résztvett s ott egy eredeti a hamisitványokkal összehasonlitott, de rendszerint nem találta el, melyik a valódi, melyik a hamis, megcáfolja a Zadravecznek, erre vonatkozó tagadását is. Figyelembe kell venni, hogy Zadravecz maga is beismerte, hogy ilyen összehasonlitásokat a lakásán is végzett s ezt a beismerését később indokolatlanul vonta vissza. A nyomozás összes adataiból az a meggyőződés merithető, hogy Zadravecznek ténykedése szándékos, tudatos s a büncselekmény előmozditására irányuló volt.

Szörtsey József a terhére rótt cselekmény elkövetését tagadja s annak kijelentése mellett, hogy nem bünös, minden további nyilatkozattól tartózkodik. Azonban Windischgrätz, Rába; Winkler, sőt részben Baross és Nádosy is bizonyítják, hogy a hamisítványok egész anyagát hercegtől sajátkezüleg átvette és lakását annak őrzése, továbbá osztályozása és becsomagolása végett rendelkezésre bocsátotta és lakásáról ő szállította el a hamisítványok egy részét Rábával a herceghez.

Részletben foglalkozik a vádirat a futárigazolvány és a csomagok lepecsételésének kérdésével, majd Így folytatja:
Az amsterdami csomag a hágai követségnek, a kopenhágai pedig a stockholmi követségnek volt címzendő. A nyomozás adatai azt is bizonyítják, hogy Mankovich a hamisiványokat 1925 november 7-én a Tűzhely Bankban 350 millió kölcsön ellenében letétbe helyezte fivérével, Mankovich Bélával együtt. Nyilvánvalóan a fölfedezéstől való félelmében kereste Windischgrätzet, elmondta, hogy a letétbe helyezett hamisítványokat mindenáron vissza kell szerezni, tehát a rájuk szerzett kölcsönt vissza kell fizetni.

Minthogy neki erre a célra pénze nincs, a herceg segítségét kérte, Windischgrätz arra hivta föl Mankovich Bélát, hogy kérésével forduljon Nádosyhoz. Nádosy ezt az összeget Baross Gábor utján meg is szerezte. Baross erre vonatkozóan azt adja elő, hogy december 21-én reggel Nádosy láthatóan fölindult lelkiállapotban fölkereste és arra kérte, hogy mivel rendkívül fontos kormányzati tényről van szó, amelyben neki segiteni kell, 400,000.000 korona rendelkezésre bocsátása által, legyen ebben segítségére, ő azonban a kérés teljesítését megtagadta. Nádosy rendkivül izgatottan arra hivatkozott, hogy itt belpolitikái ügyről van szó, amelynek hatásai beláthatatlanok és mint a belügymisziterium főtisztviselője, kéri az a segitségét. Kijelenti Baross, hogy kéri az ő segítségét. Kijelenti Baross, nem tudta, hogy ezen a pénzen elzálogosíott frankhamisitványokat akarnak kiváltani, bár Mankovich György akkor már le volt tartóztatva, Hollandiában és a pénzt Mankovich Béla részéré kérte Nádosy Imre. Mankovich Béla a 400 milliós kölcsön fölvételének körülményeiről azt adja elő, amely szerint e kölcsönt 1926 február 1-től kezdődő havi 50 millió koronás resztetekben fogja letörleszteni.

Baross Gábor, aki hosszabb ideig tagadásban volt, az ügyészség előtt január 14-én tett vallomásában beismerte, hogy már 1925 augusztus végén Nádosytól megtudta, hogy hamis francia ezerfrankosok készültek, azok értékesítése ügyében tanácskozások folynak, amihez az ő közremüködését is kérte Nádosy. Beismerte Baross azt is, hogy ez időtől kezdve hosszabb időn át jelen volt több tanácskozáson, amelyen a forgalombahozatal ügyében többen, s így ő is, megbeszéléseket folytattak, tehát, hogy az egész akcióról tudott, a hamisitványokat látta, azokat megszemlélte, hogy ő volt az, oki Elischer János, dr. Horváth Lóránd, illetve Kozma Miklós utján a bűncselekményről följelentési lett és akinek lakására ezután a hamisitványok egy részét rövid időre elszállították.

Tagadásával szemben kétségtelenül meg lehet állapítani azt, hogy arról is tudomással birt, hogy az egyik letartóztatott éppen Mankovicz György. Baross csak valamely, az ő személyét is közvetlenül érdeklő cél érdekében határozhatta el magát arra, amit tett. Ez az adott esetben nem lehetett más, mint az általa és Nádosy által egyformán tudott az a cél, hogy a hamisítványok a kölcsönösszeg fölhasználásával kiváltassanak és megsemmisítessenek.

Takarékpénztári iratok tanúsága szerint a kölcsön 8 havi részletfizetésre utaltatott ki, sőt
annak visszafizetésére Mankovich Béla aláirásán kívül semmiféle birtositékot sem szereztek meg. Ezeknél az okoknál fogva, a tagadás ellenére is bizonyítható, hogy Baross a
400 millió korona kölcsönt, tudva abból a célból utalta ki és bocsátotta Mankovics Béla rendelkezésére, hogy ezen a pénzen az elzálogosított frankhamisitványok kiválttassanak és mégsemmisittessenek.

A nyomozás adatiból megállapítható, hogy Baross Gábort nem csupán bünpártolás vétsége miatt vonták felelősségre, hanem annak gyanuja miatt is, hogy a hamispénz forgalombahozatala céljából több tanácskozáson részt vett és fontos tervezetet adott és tekintettel főleg arra, hogy Rába Barosst terhelő vallomását a szembesítés során lényegesen módositotta és tekintve, hogy tehát Rábának Baross szerepét illető vallomása ingadozó, megbízhatatlan, semmikép se alkalmas arra, hogy a tényállás megállapításának és ezne az alapon vádemelésnek alapjául szolgáljon: Baross Gábor ellen a hamispénz forgalombahozatala büntettében való bünsegési bünrészesség miatt vádat emelni nem lehetett. Baross volt az, akinek tanácsai fölhasználásával a forgalombahozatalt megkezdték.

Ezt a gyanut Rába vallomása keltette föl, amely azt tartalmazta, hogy a szakszerű fölvilágositástokat Baross Gábor adta meg, továbbá Barossnak az a beismerés, hogy ő tényleg jelen volt több ilyen tanácskozáson. Baross be is ismerte, hogy Nádosy hivására résztvett néhány ily tanácskozáson, bünösségét azonban nem ismerte el és azzal védekezett, hogy miután a hamisitványokat megtekintette, megállapította, hogy azok forgalomba nem hozatók.

Ezek után Baross minden törekvése arra irányult, hogy őket az akció továbbfolytatásáról lebeszélje, terveik kivihetetlenségét kimutassa. Előadta, hogy ő Elischer János bankár és Horváth Lóránd, az Elischer cégtára, egymásközt elhatározták, hogy a büncselekményt följelentik, és ennek lett következménye az,hogy Horváth utján Kozma Miklós a miniszterelnöknek megtette a korábban említett jelentést. Tekintettel arra, hogy Windischgrätz és Nádosy Baross szerepéről nyilatkozni nem hajlandók.