Szeged, január hó

A szegedi zsidó temető komor kriptái és fekete sírkövei közül néhány nap óta egy patyolat fehér színű, karrarai márványból készült monumentális síremlék emelkedik ki. Az új síremléket a magyar nemzet kegyelete emelte Engel Lajos lapszerkesztő és a magyar kultúra örök dicsőségére. A fiatalabb nemzedék már nem igen tudja, ki volt Engel Lajos, de az idősebb írógeneráció és Szeged társadalma sokat mesélhet arról a nagy jelentőségű szerepről, amelyet ez az agilis ember a magyar zsurnalisztika történelmében játszott.

Ő vetette meg alapjait Budapest egyik legfürgébb napilapjának, a „Magyarországnak”, ő alapította a vidék egyik legelőkelőbb sajtóorgánumát, a „Pécsi Naplót”, majd midőn a Mecsek aljáról elkerült a Tisza partjára, a „Szegedi Napló”-val megalkotta a magyar irodalom renaissancát. Temetésén nem képviselték magukat a magyar kultúra hivatalos fórumai, sem a Petőfi-Társaság, sem a Kisfaludy-Társaság, sem az Akadémia, de az emlékmű leleplezésének hangulatában ott lebegtek Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Pósa Lajos, Tömörkény István, Dankó Pista, Balassa Ármin és más kitűnőségeink szellemei, akik életükben mind munkatársai voltaka kitűnő Engel Lajosnak, - sőt mondhatnám, - az ő támogatásával emelkedtek az általuk elért magaslatokra.

Engel Lajos eredetileg nyomdász volt és laptulajdonos, de úgy érezte, hogy többre hivatott és egyszerű mesterségét arra használta fel, hogy új vérkeringést hozzon a magyar irodalmi életbe, amelyet Petőfi Sándor óta az epigonizmus szelleme szállt meg. Mikor Engel Lajos Szegedre került, akkortájt ez a nagy vidéki város csendes volt és kihalt. Azok az erők, amelyek később egy nagy irodalmi, művészeti és publicisztikai fellendülésben robbantak ki, ekkor-még a tiszamenti halászcsárdák hajnalokig tartó fejedelmi, boros, mámoros, pezsgős és szeparés úri cécóiban, továbbá a halászcsárdák durva paraszti jeleneiben éltek.

Engel Lajosnak, noha csak egyszerű nyomdász volt, az egész magyar irodalomtörténet a kisujjában volt. Emberszeretet és lelkesedés hevítette, megérezte, hogy a magyar szűz talaj gazdagon terem, ha megvan hozzá a megfelelő munkáskéz. Maga köré gyűjtötte tehát a Tiszapart paraszti és úri szegénylegényeit és igazi, ősi forradalmat teremtett a magyar kultúrában. Nagy meccenás volt, azok közé a kevés lapkiadók közé tartozott, akik nemcsak baráti buzdítással, hanem kenyérrel is támogatják munkatársaikat.

Szerény életű ember volt, nem akarnokoskodott, halkan mondta el eszméit legközelebbi barátainak, talán sok ötlete, gondolata lehetett magjává későbbi sok nagyszerű alkotásnak. Szegeden élte meg élete legnagyobb mozzanatait, itt halt meg és halálában is szerény, vidéki és ismeretlen maradt. Emléke azonban a magyar élet fájdalmaiban él tovább.

B.Ö.