Dtum
Login with Facebookk
1926 | November

Csendőrök és cigányok halálosvégü összeütközése

Fegyvert használtak a lázadó felsősegesdi cigányok ellen.
(A Hétfői Napló tudósítójától.)
Kaposvár, november 7.

Vasárnap reggel véres összeütközés folyt le a somogymegyei Felsősegesd községben a csendőrök és a Dunántúlról a faluba csődült cigányok között. A csendőrök fegyvert használtak az összeütközésnél, melynek két halottja van.


A Dunántúlt már egy hét óta izgalomban tartja a felsőszegedi csendőrőrs és a községbeli cigányok között keletkezett harc. Balog Tutának, hirhedt dánosi rablógyilkosnak egyik sógorát, a Dunántúli legismertebb cigányvajdáját Balog Józsefet ugyanis agyonszúrta egy Gáspár nevű felsőszegedi csendőr, mire a cigányok vérbosszut forraltak a felsőszegedi csendőrök ellen.


A vajda halála óta napról-napra több cigány szállingózott a községbe, akik valósággal rémületben tartották a lakosságot. A torzonborz cigányok felfegyverkezve, hatalmas dorongokkal járkálnak a községben és megfenyegették a lakosokat, hogy ne merjenek hatósági beavatkozást kérni, mert felgyujtják a és földig perzselik a falut.


A falubeli csendőrőrs maga is veszélyesnek tartotta a helyzetet és segítséget kért a kaposvári osztályparancsnokságtól. Vasárnap reggel meg is érkezett a megerősítés és a csendőrök valósággal meg szállták a községet, ahol egyre fenyegetőbb volt a helyzet.


A megszállás után néhány órával ki is robbant a feszülten várt esemény. A reggeli órákban a cigánysorról nyolcvannégy felfegyverzett cigány vonult végig a községen és durva szitkokkal izgattak a községbe érkezett csendőrök ellen, akik szintén kivonultak, hogy elejét vegyék a rendbontásnak. A felfegyverkezett cigányok nem akartak szétoszolni és olyan fenyegető magatartást tanusítottak, hogy a csendőrök kénytelenek voltak fegyvert használni.


Három lövés dördült el és a következő pillanatban két cigány holtan rogyott össze az út porában.


A fegyveres összeütközés után a csendőrök szétszórták a fenyegető cigánycsoportot, a helyzet azonban még most is veszedelmes. A vasárnap délutáni órákban ugyanis százával tódultak a környékbeli cigányok Felsősegesd felé, ugyhogy, az ottani hatóságok újabb csendőri készültséget kértek és valóságos ostromállapot alá helyezték a falut, hogy elfojthassák a veszedelmesnek igérkező cigánytámadást és elejét vegyék az esetleg várható vérontásn

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98