Dtum
Login with Facebookk
1926 | Október

Gróf Andrássy kijelenti

A nemzetgyülés szerdán kezdi meg a felsőházi törvényjavaslat vitáját és politikai körökben érdeklődéssel várják, hogy gróf Andrássy Gyula ebből az alkalomból kilép-e eddigi passzivitásából és a felsőházi vitát megelőzően reflektál-e Bethlen miniszterelnök holnapra várt külpolitikai expozéjára. Ezekről a kérdésekről vasárnap délután alkalmunk volt beszélni gróf Andrássy Gyulával, aki a következőket mondotta munkatársunknak.


- Nem vettem komolyan Bethlen lemondását és még ma sem értem, hogy tulajdonképen milyen célt akart elérni ezzel a lépésével. Rejtelmes politikai célok kényszerithetik a miniszterelnököt elhatározásra. Objektiv politikai szempontból annakidején megértetem volna a bizalmi kérdés fölvetését fölfelé, hogy a politikai felelősség megállapittassék, de amikor már helyrehozhatatlan fait accompli-t, befejezett helyzetet teremtettek, a lemondásnak alkotmányjogi és parlamenti indokát nem tudom belátni. Éppen ezért valószinüen nem is reflektálok Bethlen fölszólalására, hanem egyelőre csak megfigyeléseket teszek.

 

- Az utóbbi idők eseményei megerősitettek abban a fölfogásomban, hogy a régi bizalmatlansággal álljak szembe a Bethlen-kormánnyal. Sürgős rendszerváltozást tartok szükségesnek és az aktiv harcot akkor kezdem meg a kormánnyal szemben, amikor komoly kilátásaim lesznek arra, hogy gyakorlati eredményeket érhetek el. Nem hiszem, hogy Bethlen elfogadható külpolitikai programot adjon. Külpolitikájukat annyira titokzatosan csinálják, hogy fogalmam sincs, vajjon van-e egyáltalában külpolitikája a kormánynak. A miniszterelnök nem tartja szükségesnek, hogy erről az egyik legfontosabb kérdésről fölvilágositsa az országot. Aminthogy nem is érdemes megadni ezt a fölvilágositást, mert az ország ugy sem reagál külpolitikára, hanem csak a fejét bólogatja.


Megemlitettük gróf Andrássy Gyulának, hogy megbizható forrásból kapott hirek szerint a kormány esetleg még a tél folyamán választani fog és ezzel kapcsolatban kormánypárti körökben azt hangoztatják, hogy a három legitimista vezér: gróf Andrássy Gyula, őrgróf Pallavicini György és Rakovszky István semmi esetre sem fognak mandátumhoz jutni.


- Téli választásra egyre emlékszem - válaszolta Andrássy gróf - a Tisza-féle téli választásra. Sok ember pusztult bele. Ez az emberkinzás csak akkor volna megindokolható, ha égetően fontos közérdek kivánná. Ezeket a szempontokat azonban nem találom meg a mai helyzetben. Bethlen téli választása nem egyéb taktikai fogásnál. Azt hiszik, hogy az adminisztráció hatalma nagyobb lesz télen, mint máskor.

 

- Ilyen kicsinyes, önző motivumoknak nem szabad érvényesülniök. Ilyen célokért nem szabad a polgárságot a téli választások szenvedéseinek tenni. Amellett a fegyver visszafelé is elsülhet. Tisza István téli választása sem ütött be a kormányra nézve kedvezően, ez volt az egyetlen eset, amikor választáson elbukott a magyar kormány. Ami azt a kérdést illeti, hogy Bethlen ki akar szoritani néhányunkat a parlamentből, ezen nem csodálkozom, ez megfelel az ő személyeskedő politikájának.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Ifj. Andrassy Gyula gróf Pallavicini György őrgróf Rakovszky István
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98