Dtum
Login with Facebookk
1927 | Május

Puccini operettje

Vannak szinpadi sikerek, amelyek végzetesek. Szegény Mascagni máig sem tudta kiheverni első művének bődületes sikerét. Sorra bukdácsoltak a későbbi operái mind. Hasztalan igyekezett a tőle telhető legkülömbre, hasztalan akart nagyszabású lenni, hasztalan törte magát, hogy megmutassa a világnak: ez vagyok én, ez az, amit "komolyan" csinálok; a Cavalleria - no igen, egészen ügyes dolog, de hát csak afféle alkalmi csinálmány, aminőt az ember éppen hogy összeüt egy pályázatra, ha nagyon kell a pénz. Hiába minden, az első mű, az "ifjukori bűn" túlélte, elhomályosította, lekonkurrálta az Amico Fritzet, az Irist, a Parisinát, meg még egy csomó operáját, miknek címét a lexikon őrzi. Majdnem ugyanúgy járt Leoncavallo a Bajazzókkal.

 

A századforduló harmadik hírneves olasza, Puccini, szerencsésebben kezdte: közepes sikerrel, amely fölkeltette a figyelmet, de amelyet fokozni lehetett. És ő értett hozzá. Eredetibb és fejlődőképesebb volt, az igaz, mint a másik kettő, tudásban gazdagabb, ízlésben finomabb, - de azért élete és pályája delelőjétől kezdve számára is sok külső-belső gátlást jelentett tulajdon népszerűsége.

 

Félt ettől a veszedelmes bestiától, de szem előtt tartotta és táplálta, mert - azért néha jó a háznál. Tanulmányozta a lélektanát, kisérletezett vele. Ki akarta próbálni más, tőle idegen műfajban. Nyilván ilyen kisérletező-szándék eredménye a "La Rondine", amelyet "Fecske" címen ad most a Városi Szinház. Operettet akart komponálni Puccini bécsi kollegájának és bámulójának, a vele sokban rokon Lehárnak receptje szerint, egyes zárt számokat, értelmeseket és vidámakat fűzni könnyű mesefonálra.

 

Nem vitte rá a lelke, hogy egészen szakítson az operával. A második felvonást mégis csak átkomponálta, csupán az elsőt és harmadikat oldotta meg operettszerűen. Azt mondják, a Dell' Adami ügyetlen szövegkönyve buktatta meg a művet, ahol csak játszták. A Harsányi-féle ügyes átdolgozásban lesz-e posthumus sikere, még nem tudhatni, de nem valószínű.

 

Pedig tele van finom és tetszetős Puccinizmusokkal. Mintha előző operáinak kelmemaradékaiból hevenyészett volna csillogó, kicsit torzító, jól-rosszul rászabott Puccini-jelmezt egy farsangi figurára. A zene nélkül maradt részek pőreségnek hatnak, a zenét ráaggatottnak, felemás-szándékúnak érezzük, - de még így is sok helyütt megkap és érdekel artisztikus ravaszkodása, apart harmóniákkal és hangszerelési varázslatokkal pikánsan fűszerezett szuper-banalítása.

A Városi Szinház előadásában tiszteletreméltó igyekezetet látunk. A címszerepben Dömötör Ilona mintha önmagát játszaná. Kedves, szép és megható jelenség, finom tartózkodással alakit és beszél, fénykorára emlékeztetően énekel. Szedő Miklós jól eltalálja a másodsütetű Rodolphe figurának a stílusát. Maleczky Oszkár, és Kőszegi Teréz duója, Karácsonyi dirigálása, Sik rendezése hozzájárul az erkölcsi sikerhez.

 

Lányi Viktor

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A magyar – francia teniszmérkőzés A magyar – francia teniszmérkőzés
A magyar-francia teniszmérkőzést vasárnap délután folytatták a...
A szoczialisták szövetsége a Justh-párttal A szoczialisták szövetsége a Justh-párttal
vA szoczialisták Budapesten tartott országos kongresszusokon...
Apróságok Apróságok
A legutolsó divat szerint készült vizi toalettek ugyancsak...
Razzia riadalom a Rombach uccában a valutaügyészség házkutatásai miatt Razzia riadalom a Rombach uccában a valutaügyészség házkutatásai...
Vasárnap délelőtt futótűzként terjedt el a Rombach uccában és...
Göring a köldökében rejtette el a méregfiolát
A kivégzett náci háborús főbűnösök celláiban folytatott vizsgálat...
A birodalmi elnök és a kancellár részvéttávirata a Krupp-gyár munkásaihoz A birodalmi elnök és a kancellár részvéttávirata a Krupp-gyár...
Az esseni események alkalmából Ebert birodalmi elnök Krupp von...
Rövidek Rövidek
Az olasz főhadiszállás szombaton rendkívüli hivatalos jelentést adott...
Szomory Dezső nem fogadta el a Baumgarten – díjat Szomory Dezső nem fogadta el a Baumgarten – díjat
Január 18-án hirdetik ki, hogy a Baumgarten – alapítvány kiket...
Az ország Horthy kormányzósága mellett Az ország Horthy kormányzósága mellett
Jánoshida és Jászapáti községek képviselőtestületei rendkivüli...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98