Egy német vidéki szinházban minap ünnepi előadásban adták, két este egy végben, a Goethe Faustját, mind a két részét, s egy beszámolóban azt olvasom, hogy, különös: mintha az első rész, mely valaha szinpadról is elragadó volt, a mai néző számára elhalaványodnék, ellenben váratlanul kivirulna s kivilágosodnék számára a második; az első részbeli Faustnak metafizikus vívódásai s ahogy a Gretchen szüzessége körül tragédia gyűlik, a mai közönségre fontoskodás gyanánt hatnak, ellenben megragadja a második részbeli cselekvés és cselekmény. Így a referáda, bizonyára így van, s összefügg azzal, amit itt a Nyugatban nemrég - a Börne Goethe-falását magyarázván - az öreg Goethének modernségéről kifejtettem.

A Faust első részéről már Taine megírta, hogy kispolgári éposz, s mulatságosan hat, amint eget és poklot megmozgat, hogy egy professzor egy kis mesterlyány nyoszolyájába eljusson. Ma, Einstein s a suffragettizmus után kivált olyan ez, mint mikor a moziban a Victor Hugo Nyomorultjait pergetik le, melynek főjelenetében a fiatal anya, hogy gyermekének enni tudjon adni, levágatja s eladja talpig érő tündérhaját - s a földszinten s a karzaton csupa garçonne- és eton-fej nézi s azt mondja rá: annyi baj legyen!

Ez valóban, minden genieje és költészete mellett, a XVIII. századbeli Goethe. Ellenben amely rendben ez a csodálatos ember vénült s mindjobban átengedte magát tudákos érdeklődésének, annál jobban át kezdte érteni a világot s az embert, annál örökebbek, mert tudományosabbak lettek meglátásai s megérzései, s igaz dolgokat írván, melyek mindig igazak, mindenkorra modern is lett.

Ez a mondhatatlanul bájos benne. Nem lehet azt mondani, hogy nem öregedett volna, - inkább megvannak benne az öregkor minden bogarasságai, öregkori prózája már nem is a XVIII-ik, hanem a XVII-ik századba való visszaesés, mintha Lessing és Herder sosem élt volna: az öreg Gottsched kezd benne hazajárni.