Dtum
Login with Facebookk
1928 | November

Rövidek

Paul –Boncour – a genfi Robespierrot
Szinezüst haja van, fiatalon és keményen vésett arca, kiálló arccsontjai, mélyen fekvő szürke szeme – vérbeli francia. A hangja ugy cseng mint egy ezüsttrombita, a nyelve cizelált, tündöklő jelzőktől fényes, ragyogóan fölépitette, drámai erővel teljes és elegáns, Briand után – talán mellett – a legnagyobb szónok. Amikor 1925 szeptemberében először jelent meg a Népszövetség szószékén, hogy a halotti beszédre válaszoljon, amelyet Sir Austen Chamberlain a genf protokoliumra tartott, megbüvölte és elragadta ezt a finnyás és kényes hallgatóságot. Mint egy rejtelmes mágus, ugy orgonázott a terem idegein.

 

Cinikus, hideg és méregfogu francia ujságirók fölvillanyozva, lelkesedve, elragadtatva tapsoltak neki. Nem volt azzal a sikerrel szerencséje, mert nyomban az első sorba került és lejáratta magát. Paul-Boncour lett a francia kormányok kétarcu békepolitikájának szószólója és ügyvivője s ezt nem bocsátotta meg neki sem Genf, sem a francia szocialista párt. Mert Paul-Boncour a milliomos, a nagy védőügyvéd, akinek minden szavát arannyal fizetik meg, szocialista, épp olyan milliomos szocialista, mint Leon Blum, a párt elnöke. Végül az idén ősszel már - lemosolyogták. Fogadásokat kötötte, ki találja el legpontosabban, mit fog ebben vagy abban a kényes kérdésben Paul-Boncour mondani, hogy fog csürni-csavarni.

 

„Robespierrot”-nak nevezték és a nagy szónok a bomlasztó csirákkal átitatottgenfi levegőben nevetségessé vált. Kár érte, mert kiváló tehetség. Igazán élvezetes szónok és talán, ha a nagypolitika becsvágya el nem kapja és ha a francia radikalizmus komoly békevágyát szólaltatja meg a Népszövetség termeiben, nagy és igaz emberi értékké növekedhetett volna.

 

Buday lemondását követelték vasárnap az óbudai disszidens ébredők

Budavári László elnöklete alatt vasárnap délelőtt gyülést tartottak Óbudán a disszidens ébredők, akik Buday Dezső elnökké választása miatt léptek ki az Ébredő Magyarok Egyesületéből. A gyülésen, amelyen kevesen vettek részt, Budavári követelte, hogy Buday mondjon le és bejelentette, hogy a villamoskalauzok tömegesen csatlakozni akarnak hozzájuk. Az egyik szónok javasolta, hogy a sasok, a disszidens ébredők és a fascisták alakitsanak közös pártot, a határozati javaslatban azonban, amelyet a gyűlés elfogadott, csak Buday lemondását követelik.

Vasárnap késő éjszaka megalakult az uj Poincaré-kormány, amelyből Herriot és három radikális minisztertársa kiesett
Poincaré lemondott a pénzügyminiszterségről, hogy minden energiáját a Németországgal meginduló tárgyalásokra fordithassa.


Az uj kormánynak 350 főnyi pártja, 250 főnyi harcos ellenzéke van a kamarában, amelyet azonban Poincaré föloszlat, ha obstrukciót inditanak ellene

Erőteljesebb propagandára készülnek a legitimisták és a szabadkirályválasztók

Politikai körökben föltünést kelt, hogy gróf Apponyi Albert jászberényi beszéde után a legközelebbi hetekben háromszor fog nagybeszédet mondani a királykérdésről.

 

E hó 19-én a nők szent Korona Szövetségének diszgyülésén beszél a régi képviselőházban. 20-án a Gellértszállóbeli Ottó-vacsorának lesz ünnepi szónoka, december 9-én pedig a nagykanizsai Szent Korona Szövetség zászlóbontó gyülésén mond ünnepi beszédet. Beavatottak ugy tudják, hogy Apponyi sorozatos beszédei a legitimista propaganda kimélyitését jelentik.

 

Az Ottó-vacsorán Apponyi mint Magyarország nagykoruvá lett királyát fogja köszönteni Ottót, aki a Habsburg-családi törvények értelmében november 20-án, tizenhatéves korában nagykoru lesz. A legitimista mozgalom ellensulyozására a szabadkirályválasztó front is erőteljesebb akcióra készül.

 

A szabadkirályválasztó kormánypárti politikusok Miskolcon fognak válaszolni a legitimistáknak Borbély-Maczky Emil december második felében tartandó beszámolóján.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Paul-Boncour Raymond Poincaré
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98