Dtum
Login with Facebookk
1929 | Augusztus

A szociáldemokrata szakszervezetek elhatározták

A szociáldemokrata szakszervezeteknek régi panasza az egyesülési és gyülekezési jog korlátozása. A szakszervezetek most arra az elhatározásra jutottak, hogy ha a korlátozás meg nem szűnik, akkor a Népszövetséghez fordulnak. Erről az elhatározásról, amely minden bizonnyal nagy hullámokat fog a politikai életben fölverni. 

 

Munkatársunk megkérdezte, Peyer Károlyt, a szakszervezetei tanács főtitkárát, aki a következőket jelentette ki:

- A szakszervezetek csakugyan erőteljesebb akcióra készülnek az egyesülési és gyülekezési jog biztositása érdekében. Különösen fölháboritja a szakszervezetek vezetőségét szigetvári eset, amikor a főszolgabiró a bőrmunkásszakszervezet titkárát minden ok nélkül letartóztatta és a járás területéről kitiltotta. Türhetetlen az a gyakorlat is, hogy uj munkásegyesületeket nem lehet alakitani, mivel a belügyminisztérium alapszabályaikat évekig nem hagyja jóvá, míg az ugynevezett „sárga” egyesületeknek alakitását és müködését a belügyminisztérium és a közigazgatási hatóságok rendszeresen előmozditják. E sárga egyesületeknek kizárólag az a céljuk, hogy a szakszervezetek egységét megbontsák.


- A trianoni békeszerződés munkafejezete biztositja a szervezkedési szabadságot, a békeszerződést Magyarország ratifikálta, ez tehát érvényben levő törvény, ennek rendelkezései védik a kisebbségeket is. A magyar kormány a kisebbségek védelme érdekében a Népszövetséghez fordult és a magyar szakszervezetek is elhatározták, hogy amennyiben az egyesülési és gyülekezési jog terén Scitovszky belügyminiszter hazaérkezése után nem történik gyökeres és sürgős változás, e jog korlátozására vonatkozó egész anyagot összegyüjtik és a Népszövetség elé terjesztik.


- Az egyesülési és gyülekezési jog helyreállitása érdekében természetesen a parlamentben is a legenergikusabb akció fog megindulni.


Peyer végül megemlitette, hogy most vasárnap Akára kellett volna utazni, ahol az általános politikai helyzetről készült nyilatkozni, a veszprémi főszolgabiró azonban ezt a politikai gyülést is betiltotta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98