Dtum
Login with Facebookk
1929 | Március

Nyolc és félmillió választó Mussolinire szavazott

Róma, március 25.
Vasárnap a fasizmus hatalomrajutásának tizedik évfordulóján népszavazás utján kérdezte meg Mussolini Olaszország népétől, hogy helyesli-e, vagy helytelelniti az ő uralmát. Mussolini fölhivása, amely mindenkinek lelkére kötötte a szavazásban való részvételt, nem maradt hatás nélkül, a választási jogosultsággal biró polgárok legnagyobb része megjelent az urnáknál. Maga a Duce volt az első aki leadta a szavazatát. Már reggel 7 órakor megjelent a Fontana Trevin levő 1.szavazókörzetben, ahol Turati, a fascisták főtitkára elnökölt. Az ő neve van az 1. szavazólajstrom első helyén és Mussolini, aki mindig az első, a szavazásban is az első volt.


Utána a fascista szervezetek feketeinges csapatai sürü sorokban vonultak föl a szavazóhelyiségek elé. Katonai rendben és teljes nyugalomban folyt le a választás, amelyben csak „igen”-nel és „nem”-el lehetett szavazni. A választók két cédulát és egy boritékot kaptak az elnöktől, az egyik lap piros-fehér-zöld szinű volt, ez jelentette az igent, a másik fehér, ezzel azon kevesek szavaztak, akiknek volt morális bátorságuk – habár csak titokban és gondolatban – a Mussolini-rendszer ellen állást foglalni.

 

Ezekkel a cédulákkal léptek be a választók a fülkébe, ahol az egyiket boritékba tették és leragasztották, a másikat bedobták az ott álló urnába. A boritékot az elnök vette át, lepecsételte, aláirta és az urnába tette. Az urnák forgó korongon voltak elhelyezve és az állandó körforgás a bedobott boritékokat állandóan keverte. Vasárnap este hét órára csaknem mindenki leszavazott, aki járni tudott és nem volt külföldön. Ekkor zárták le a választást és nyomban megkezdték a szavazatok összeszámlálását és a választási statisztika elkészitését.


A városokban a választópolgárok 90, a falvakban a 95%-a szavazott le.


Rómában a választásra jogosulta 85, Róma környékén pedig 95%-0. Turinban a részvételi arány a városban 85, a környékén 95% volt. Már az első eredmények alapján megállapitható volt, hogy a hivatalos lista az egész országban abszolút többséget kapott és ellene a választásra jogosultak ali 10%-a szavazott.


A választót jogosultsággal biró 9.650.570 polgár közül 8.650.750 (89%) adta le szavazatát- 8.566.675 –en szavaztak igennel 136.198-an nemmel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98