Dtum
Login with Facebookk
1931 | Június

Rövidek

Az ellenzéki küzdelem reménytelenségében fölemészteném magam! – mondja a Budapestre érkezett Rakovszky István
Az elmult napokban megjelent Budapesten Rakovszky István, a nemzetgyülés volt elnöke, aki az év legnagyobb részét, amióta visszavonult a politikai életből, Csehszlovákiában tölti. Megkérdeztük tőle, milyen szemmel nézi a politikai és gazdasági helyzet mai kialakulását.


- Mit Wehmut und Freunde – felelte a régi parlamenti harcos keserü mosollyal. – Elszomorít a bajok sokasodása és örömmel tölt el, hogy a mai viszonyok között nem kell résztvennem a politikai életben. Az ellenzéki küzdelem reménytelenségében fölemészteném magam.


A politikai élet rákfenéjének az összeférhetetlenségi kérdés rendezetlenségét tartom és nagyon sajnálom, hogy a régi néppárt e legfőbb programpontját máig sem sikerült megvalósitani. Ugy hallom, most kerül sor az uj képviselőválasztásra. Annak idején huszonhat esztendőn keresztül voltam a csornai kerület képviselője, nagyon szeretném tehát, ha elkisérhetném választási körutjára Griyer Miklós csornai képviselőt.

Vasárnap közel 2000 képviselőjelölt állott starthoz az ország 210 választókerületében
Éjszakára elkészültek a keresztény párt, a Szabadelvü és Demokratikus Ellenzék, a Freidrich-párt és a keresztényszocialisták fővárosi listái. Mayer miniszter kijelentette Hódmezővásárhelyen, hogy a buza árát 19-20 pengőre akarja emelni a kormány, a szőregi kerületben dr. Fekete László egységespárti képviselőjelöltet a rendőrség lefogta és Szegedre szállította, ahol az ügyészség előzetes letartóztatásba helyezte. 

 

Apponyi Albert, Gaal Gaszton, Nagy Emil, Signay Antal, Hunyady Ferenc, Kállay Tibor és Lázár Miklós előreláthatóan egyhangu választás utján jutnak ellenzéki mandátumhoz.

Buresch kormány=Schober kormány
Bécs, junius 21.
Az osztrák belpolitikai életet vasárnap a sulyos kormányválság utórezgései foglalkoztatták. A Buresch-kormány egyetlen sulyos egyénisége Schober, a régi és az uj osztrák kabinet alkancellárja és külügyminisztere. Politikai körök véleménye szerint az a tény, hogy Schober marad, a további német orientációt jelenti Ausztria számára és jelenti egyuttal Franciaország szimpátiáját, amelyre a Creditanstalt bonyodalmaiban egyre égetőbb szükség van.

Kállay államtitkár és a kormány párt egyik alelnöke megbukott, Angyan államtitkár csak a pótválasztásig jutott vasárnap a nyiltszavazásos választáson
Megválasztották többek közt őrgróf Pallavicini Györgyöt, gróf Eszterházy Móricot, báró Orosdy Fülöpnét, gróf Apponyi Györgyöt és Lázár Miklóst.


Megbukta: Pogány Frigyes adminisztrativ államtitkár, Tildy Zoltán, gróf Serényi László, Juhász-Nagy Sándor, Ulain Ferenc, báró Podmaniczky Endre és a kormánypárt több hivatalos jelöltje.

 

Mussolini meghivta Rómába Brüning kancellárt és Curtius külügyminisztert
Berlin, junius 28.
Az angol és francia Chequerst olasz-német miniszteri találkozó fogja követni. A szociáldemokrata „Vorwärts” a szociáldemokrata sajtóhirszolgálatnak a következő jelentését közli: A berlini olasz nagykövet szombaton Mussolini miniszterelnök megbizásából meghivta Brüning kancellárt és Curtius külügyminisztert Rómába.


Brüning és Curtius elfogadták Mussolini meghivását és valószinüleg közvetlenül párisi látogatásuk után (a „Vorwärts” szerint julius 10-e körül) utaznak Rómába. A párisi utazás dátumára vonatkozó francia hivatalos meghivás még nem érkezett Berlinbe. A német fővárosban azzal számolnak, hogy ez a meghivás közvetlenül azután érkezik meg, amikor Washington és Páris között a Hoover-terv ügyében végleges megállapodás jön létre. A lap értesüléséhez hozzáfüzi, hogy az olaszországi utra csak a német miniszterek párisi látogatása után kerülhet majd sor.

Vasárnap megalakult az uj bolgár kormány 

Szófiából jelentik: Boris király szombaton kihallgatáson fogadta a győztes ellenzéki koalició vezetőjét. Malinovot, aki vasárnap már megalakitotta kormányát és a miniszterek névjegyzékét hétfőn terjeszti jóváhagyás végett a király leé. Az uj kormányban az ellenzéki koalició négy pártjának, a demokrata-, agrár-, liberális- és radikális pártnak vezetői foglalnak helyet.

 

Az uj kormány összetétele előreláthatóan a következő lesz: Malinov (demokrata) miniszterelnök és külügyminiszter, Muhanov (demokrata) belügyminiszter, Gerginov (demokrata) pénzügyminiszter, Gicsev (agrár) földmüvelésügyi miniszter, Muraviev (agrár) közoktatásügyi miniszter, Jorganov (agrár) közmunkaügyi miniszter, Petrov (liberális) kereskedelemügyi miniszter, Varbenov (liberális) igazságügyminiszter, Kuszturkev (radikális) vasutügyi miniszter. A hadügyminiszteri tárcát Kissov tábornok, a mostani hadügyminiszter tartja meg.

Megosztás:

A cikkhez 1 hozzászólás kapcsolódik!
A hozzászólások megtekintéhez kattintson ide!


Mini galéria
Rakovszky István Karl Buresch Schober Balról jobbra Grandi,Brüning,Mussolini, Curtius és Schubert római német követ III. Borisz Malinov
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98