Dtum
Login with Facebookk
1932 | Június

A dunai kérdésről ma tárgyal a lausannei konferencia

Genf, junius 19.
Vasárnap a leszerelési probléma állott a lausannei konferenciára egybegyült diplomaták tanácskozásainak előterében.


Ezekben a megbeszéléseken Gibbson amerikai nagykövet is résztvett, azért, mert Hoover nagy sulyt helyez arra, hogy az amerikai elnökválasztási kampányban a lefegyverezés terén pozitiv eredményeket tudjon fölmutatni.


A fesztelen tanácskozások után este ½ 7 órakor MacDonald, Sir John Simon, Grandi, Paul-Boncour, Nagaoka, Gibbson, Benes, a leszerelési konferencia főelőadója, Lord Londonderry, de Jouvenel, Missigli, Runciman, Wilson Swanson amerikai szenátor és Norman Davis formális tanácskozásra ültek össze, amely zárt ajtók mögött folyt le.

 

A német megbizottakat nem vonták be a megbeszélésekbe, amit azzal magyaráznak, hogy előbb a többi hatalom akar egymással megegyezni. Paul-Boncour és De Jouvenel elmondották, hogy egy tehervonat kisiklása miatt Dijon előtt gyorsvonatuk megakadt, ezért automobilon folytatták az utat Genfbe, ahová csak nagy késéssel jöttek meg. Emiatt a leszerelési tárgyalás is elhuzódott, ugy, hogy azt hétfőn Genfben vagy Lausanneban folytatják.


A lausannei konferencia hétfőn tárgyal a dunai államok helyzetéről is.


Az utolsó teljes ülést kedden tartják, azután a szakbizottságok kezdik meg munkájukat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A konferencia szinhelye a D'Ouchy kastély Lausanneban Az elutazás előtt Herriot (1), MacDonald (2), Tyrell (3), Boncour (4) és Simon (5) Hoover szózatot tartott a leszerelésről
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98