„Schulter an Schulter”

1932 | Március

Ha az egykori jóbarát bajban van és életének válságos óráit éli át, a tisztesség iratlan törvénye azt parancsolja, hogy ne támadjuk hátba és ne vessünk elé gáncsot. A mai vasárnap valóban válságos órákat jelent Németországnak s ebben az órában a német politika, főleg a német gazdaságpolitika hibáit fölsorolni nem volna se okos, se ildomos. De viszont saját érdekünkben való a kérdéssel foglalkozni, mit várhatunk attól a Németországtól, amelynek minden tagját sulyos láz gyötri, mit várhatunk a jövő Németországtól, amelynek elmosódott körvonalai a felhős teuton égbolton fölrajzolódnak.

Vállvetve harcoltunk a németekkel, Schulter an Schulter az utolsó puskalövésig.
Sajnos attól a pillanattól kezdve, hogy az utolsó lövés eldördült, a német váll éles szög alatt elfordult tőlünk s egy percig sem éreztük az egykori szövetséges segitő kezét, vagy akár csak jóakaratát is. Nincs józan ésszel gondolkodó ember Magyarországon, aki egy percig is kétségbe vonná, hogy Magyarország rá van utalva a német piacra, aki tagadná, hogy a dunai államok rpoblémája a német piac nélkül megoldható volna.

S mégis, kénytelenek voltunk más segitségéhez folyamodni, rászorultunk arra, hogy támogatást és megértést másutt keressünk azon egyszerü okból, mert Németország a Schulter an Schulter politikáját hirtelen s rideg fordulattal megtagadta s tiz éven át egyetlenegyszer sem adta tanujelét annak, hogy egykori szövetségese sorsát együttérzéssel vagy jóakarattal kisérné.

A német kereskedelmi politika ridegebben bánt velünk, mint bármelyik szomszédjával vagy volt ellenfelével. Tizenhárom évvel a háboru után még mindig nincs kereskedelmi szerződésünk Németországgal. Magyarország készséggel kinyitotta kapuit a német áruk előtt, évek hosszu során át passziv kereskedelmi mérlegünk volt Németországgal s a német kormány viszont még ma is kivételes rendelkezésekkel vagy raffinált tarifapolitikával zárja el a német piacot a magyar áruk egész sora előtt.

Németország Európa legnagyobb piaca a világnak élelmiszert termelő államai részére.
A német importnak kereken egyharmadrésze élelmiszerekre esik. A német nép 1927-ben több mint négymilliárd márkát fizetett külföldről behozott élelmiszerekért. Ez az összeg 1929-ben 3822 millió, 1930-ban alig hárommilliárd márkára esett vissza. Az esés 1931-ben bizonyára még meredekebb lesz, de még mindig olyan hatalmas összegről van szó, hogy kis jóakarattal ránk is juthatna annyi, amennyi sulyos gondjainkon enyhithetne.

Ezt azonban egy évtizede hiába reméljük.
A német export Magyarországra folyton emelkedett, a magyar export Németországba alig és alig haladja meg a 1.5 százalékot. A magyar buzaexportot a német tarifapolitika akadályozza meg és a tengerentuli búza a német kikötőkön át olcsó fuvardijjal szoritotta ki a magyar buzát Bajorországból és a dunamenti német vidékről. Magyar lisztből egy kilogram se jut be a német piacra, holott több mint 25.000 tonnát importálnak a németek. Ki vagy mi az oka, hogy a másfélmillió tonnás német árpaimportból több mint 700.000 tonna esik Romániára, Magyarországra csak 7000?

Több mint 100.000 tonna burgonyát ád el a németeknek Belgium, az egykori ellenség, mig Magyarország, az egykori szövetséges egy mázsát sem. Pontosan 133.157 tonna vajat hoz be Németország évente külföldről, Magyarországra ebből mindössze 536 tonna esik. Tojáskivitelünk Németországba már vigasztalóbb, de a német tojásimportból egy fél százalék sem esik ránk és a hollandoktól nyolcszor annyit vesznek a németek, mint tőlünk. Bab- és borsókivitelünk a német piacra 1930-ban 4283 tonna volt, egy hatodrésze a Lengyelországból importált árunak. Hollandiából 323.100 tonna főzeléket visznek be a németek, tőlünk 10.904 tonnát.

Háromszor annyi gyümölcsöt vesznek az osztrákoktól (!), háromszor annyit a jugoszlávoktól, tizszer annyit az olaszoktól a déli gyümölcsön kivül.

A legfájóbb pont kétségkivül a magyar vágóállat és állati termékek könyörtelen kizárása a német piacról. Dániából nem egészen 70.000 tonna vágómarhát importált Németország 1930-ban, Ausztriából 6072, Litvániából 7823 tonnát, Magyarországból egy mázsát sem. Hogyan, hát a többi marhatenyésztéssel lehetett megállapodni bizonyos veterináris kikötésekre nézve, csak éppen velünk nem? Magyarországból nem lehet egyetlen disznót sem bevinni Németországba, Litvániából közel 16.000 tonnát, abból a Litvániából, amely ezt a készséget néhány héttel ezelőtt a memeli egyezmény fölrugásával hálálta meg.

Hus, szalonna és kolbásznemü bevitele Németországnak több mint 112.000 tonnát tesz ki évente. Ebből közel 40.000 tonna esik Argentinára, Magyarországra valamivel több, mint 6000. Talán Bouenos-Ayresben tökéletesebb az egészségügyi szolgálat, mint Magyarországon?

Miféle csökönyös rosszindulat állja utját annak, hogy a magyar hentesipar kitünő termékeit, elsősorban a magyar szalámit évtizedeken át kizárják Németországból? Ne folytassuk ezt a keserü skálát. Elég ebből ennyi is. Azt is, amit elmondtunk, csak azért mondottuk el, hogy anémet közvélemény ne csodálkozzék azon, amint a mult év májusában csodálkozott, hogy Magyarország a német-osztrák vámunió kérdésében a francia álláspont mellé állott.

Magyarországnak nincsen oka, hogy jót várjon a német kereskedelempolitikától!
Arra, hogy féljen tőle, van oka bőven. S ebben ma mindenki egyetért Magyarországon a szélsőbaltól a szélsőjobbig, amint erről Zsilinszky Endre kitünő cikkéből bárki meggyőződhetik.