Dtum
Login with Facebookk
1933 | Október

Népköltési gyűjtő

Kár, hogy a Nyugat-terjedelme nem győzi az összes konferenciáit közölni, ami itt elhangzik. Csak ez alatt a negyvenkét nap alatt is, a mai magyar életnek annyi keresztmetszetét láttuk felderítve, hogy nem tudok róla, hogy napjainkban volna még egy intézmény, amelyik ezt a feladatot ily odaadással végzné. Mivel azonban valamennyi előadást lejegyezzük gyorsírással, egyrészt alkalmunk lesz még közölni a fontosabbakat, másrészt a kutatóknak, akik e korral foglalkoznak, valaha rendelkezésünkre áll majd a teljes szöveg-anyag, amelyet a Nemzeti Múzeumban szándékozunk elhelyezni.

A napokban Kodály Zoltán előadása ütötte meg a szívemet, mikor arról beszélt, hogy mi lett volna belőle a zeneköltőből, ha valahogy úgy történik, hogy sose kerül falura s nem érintkezik a népi zeneköltészettel.

Felbillent bennem az emlékek csilléje s egyszerre rám ömlott tömérdek elfojtott, vagy lappangó emlékem, amiket népköltési gyüjtői utamon szedtem föl.

Mikor Budapestre kerültem, 1900-ban, ebben a nagy városban véghetetlenül idegennek éreztem magam. Valósággal fizikai fájdalom volt, ahogy az utcákat róttam s nem ismertem rá előbbi életemnek semmi ízére, illatára, reményére és tartalmára. Meg lett volna a bázis, amelyen e városnak valóságos tagjává érhettem volna, mert hiszen azonnal kaptam állást rokoni összeköttetések segítségével a kultúszminiszteriumban, mint díjtalan számgyakornok jelölt a számvevőségen, - aztán az egyetemre jártam, ahol meg volt adva a lehetőség, hogy kiképezzem magamat s vizsgáim által beérkezzek a főváros társadalmának valamelyik keretébe. Én azonban különösképpen ezeket a természetes utakat módokat nem kerestem, nem vágytam s nem csak nem kívántam, de féltem tőle, hogy bekövetkezik s akkor elveszett ember vagyok.

 

Én ugyanis, valamiképen már igen kora ifjúságomban, már tizenkét éves koromban csak író akartam lenni s nekem gát volt és félelmes akadály, ha arra kellett gondolnom, hogy pályára szorulok s azon sikereim lesznek. Ha mégis állás, akkor már jobban szerettem volna, ha könyvtárban lakhatnék, ahol a fantázia számára legalább szabad mezők nyilnak s pályáztam az Egyetemi Könyvtárban gyakornoki állásra; három ajánlólevelet vittem, a Gyulai Pál, Vargha Gyula és Szász Károly levelét.

 

Ferenczi Zoltán a könyvtár igazgatója a levelekre keblére ölelt s azt mondván: ŤUram ennél kedvesebb ajánló leveleket egész Európából nem hozhatott volnať - miután a leveleket elzárta íróasztalának legbelsőbb fiókjába, az állásra kinevezte Hóman Bálint barátomat. Így én tovább is az utcák bolygója maradtam, mert a számvevőségen makacsul összeszorított foggal nem akartam otthont találni.

Ebben az időben történt, hogy Vargha Gyula valami segélyt óhajtván számomra juttatni, egyszer csak azt mondta, hogy ha hajlandó volnék elmenni népköltési gyüjtő útra, akkor ötven korona segélyt kiutalhat a Kisfaludy Társaság pénztárából.

Mint a megváltás, úgy hatott rám ez a lehetőség.

Dal és mese csendült a fülembe s gyüjtő területül szülőföldemet választottam, Szatmár megye síkját, ahova ezentúl minden nyáron elmentem, néha télen, tavasszal s az a négy-öt esztendő, míg e vidékeket jártam, az lett az én egyetemem, legfelső életiskolám írói propeudikai tanfolyamon.

Kodállyal elgondolom, hogy vajjon belőlem mi lett volna, ha nem találkozom a néppel.

Igaz, magam is a nép gyermeke vagyok, édesapám valóságos parasztgyerek volt, de a gyermekei kedvéért már házasságakor felhúzta a nadrágot és egész élete más körbe került. Ő már mikor én néztem élő figyelemmel, nem volt többé sem földmíves, sem falusi, mert óriási nagy útat tett meg az autodidaxis terén s valóban egyenrangú volt, legalább életfelfogásban, anyám tanár testvérével s rokonaival. Így én magától a falutól és a néptől elszakadtam már kisgyermek koromban, inkább csak az édesanyám nosztalgiája ültetődött át belém, hogy falura vágyjak.


Mikor a népköltési utaimra kimentem, a falu olyankor rendkívül szép volt. Ragyogó nyarak és aratási vidámság.

Előttem, úgy tünt fel, mintha a mesék aranybirodalmába értem volna. Épen most halt meg a Galamb Papné mintaképe, egy végtelenül édes bájos kicsi úriasszony, egy kis falu nagyjellemű papnéja, akinek házához sodort a sors és a nagyapai barátság a családok között, szomszéd falubeli papok voltak nagyapámmal, dédapámmal, s mintha hazamentem volna, úgy fogadtak... Ez a ház volt életem igazi nevelő iskolája.

 

Ott ismertem meg a falu életét s tömérdek benyomás, élmény és mély s forró indulat lobbant fel bennem, ami később műveimben mind ott van. Az Árvalányok, a Fáklya, számtalan novella és regényeimnek minden része, ahol a falu kálvinista papi világa jelenik meg, mind a mai napig, ezeknek a nyári tartózkodásoknak s e végtelen kedves családnak körében s velük tett kirándulásoknak emléke.

Mikor engem Vargha Gyula a Kisfaludy Társaság nevében útnak indított, akkor a népköltési gyűjtés semmi más módszert nem ismert még, csak annyit, hogy a deákok jegyezzék le a falu száján levő dalokat, meséket, mondákat. Valóban, ahogy Kodály mondja, Ťazt, amit ki lehet markolni a falubólť. Sociológia, soiciografia még akkor csírájában sem volt. Sőt az öreg urak bizonyos aggódó figyelmeztetéssel eresztettek el a falura, mondván, hogy ott sor furcsa és erkölcstelen dolog van s vigyázzak, meg ne mételyezzen a falu levegője.

Milyen csodálatos, mintha csak ez a figyelmeztetés hatott volna rám, megmételyezett a falu és el is következett a Vargha Gyulák kiábrándulása belőlem. Attól a perctől kezdve, hogy a Hét krajcárt megírtam, mindezek az urak levették a kezüket rólam, s mind a mai napig nem hajlandók visszafogadni. Kígyót melengettek keblükön, gondolták s akik még élnek e generációból, gondolják ma is. Elromlottam, az ő szemükben, megfertőzött a falu s ugyanúgy elváltak útjaink s valósággal vérbeli ellenséggé lettünk, mint ahogy valójában mélységes szakadék választotta el őket s ellenséges front, magától a falutól s a néptől.

A falu ugyanis rám épen ebben a korban, mikor az emberben ideálizmus lobog s szeme nyiltan keresi az igazság jelző oszlopait, nem úgy hatott, ahogy én a kész képet vittem magammal.

Én falu imádattal mentem a falura.

Ezt az imádatot a népnemzeti iskola iktatta belém. Az az iskola, amelynek Petőfi, Arany, Tompa, Erdélyi János voltak a megindítói. Hogy a költők miként énekeltek a faluról s milyen aranyverőfényes atmoszférát teremtettek körülötte, azt tudjuk. De az Erdélyi Jánosok még rosszabbat tettek: felfedezték a nép költészeti kincseit s azt valósággal választóvízzel hántották le a salakról: a népről. Elválasztották a kettőt. Valóban úgy tekintették a népet, mint a kőzetet, amely tartja a nemes fémet. De csak a tartalom értékes, a kőzet jelentéktelen. A népköltés gyöngyeit ki kellett szemelgetni a faluból.

A falu gyönyörű volt. A szemem gyönyörködött benne. Sík és termő mezők, a nyári sürgés forgás, a daloló s vidám fiatalság. Magam is fiatal voltam, s elmondhatatlan boldognak éreztem magamat, hogy alkalmam van ezen a boldog és ragyogó világon sétálni.

Történt azonban, hogy egy sötét kis parasztházban ültem egy téli napon. Fulladt volt, bűz volt, sötétség volt. Kint a hó csillogott, mint a mese s bent az emberek éltek, mint görények a vacokban. Fiatal lányok jöttek át a szomszédból s egyszerre hárman négyen diktálták a nótát, hogy alig győztem írni. Furcsa volt nekik amit csinálok és hancurozva mentek bele a játékba.

 

Egyszer csak kivágódik egy ajtó, beront egy fiatal ember, késsel a markában, mellen ragad egy vénasszonyt, aki ott ül a kemence mellett, s azt ordítja vad, magából kifordult embertelen ordítással: "megöllek vén dög, nem vagy anyám, megtagadlak, kutya..." Mindenki megdermed, a férfi rám néz, az idegen jelenléte megzavarja, elereszti az öregasszonyt s kikullog a szobából...

Rettenetesen megrázott ez a jelenet.


Bezárták utána az ajtót s mindenki tragikus rémületben volt, az öregasszony feltápászkodik a földről s azt mondja: "Semmi, semmi szegény Jani, szegény Jani fiam. "

- A menye haragítja mindig rá a mamóra, a menye, a Zsuzsi...

Később benézhettem a kisszobába, ahol a fiatalok laktak. Valami két méretes mélységű szobácska volt ez, azelőtt kamara, ahol a fiatal pár két gyerekkel élt. Ott lakott az új generáció s a ház nagyobbik szobájában, lehetetlen zsufoltságban a régi.

Ez a jelenet egyik legelső megdöbbenés volt, ami az életre figyelmeztetett. Előbb csak arra gondoltam, hogy most jelen voltam egy olyan pillanatnál, mikor ballada terem. Iskolás neveltetésemnél fogva még csak azt kerestem, ami irodalmi motívum benne. De aztán rájöttem, hogy az életnek ez a nehéz és tömött nyomorúsága feltétlenül kitermeli azokat a véres balladákat. Szegénység, éhség, nélkülözés, mint valami természetes elem vette körül ezeket az életeket, s a lelki erőket szakadatlanul vad ellentétbe csapta.

Azontúl már figyeltem a magánéletek tragédiáit is a költészet által feldolgozottak mellett.

S egyre jobban megismertem a falu életét. Rájöttem, hogy ez az élet nem olyan ragyogó és napsütéses, mint amilyennek a vendég, a rövid ideig átsuhanó szemlélő látja.

Ma is meg vannak füzeteim, amelyekből, ha kinyitom, egyszerre csap rám a daloló nép s a szenvedő nép.

Nem csináltam sociografiai tanulmányokat, hanem a szívemen íródtak fel a nép életének mély rezdülései.

Eleinte csak a felsőbb réteg körében tartózkodtam, papok, szolgabírák, földbirtokosok házát kerestem, ahonnan kirándulást tettem helyben, a falu felé. Később már csak a szegények közt maradtam, mert úgy őszintébbek s bizalmasabbak voltak velem szemben. Ott háltam a béresek és a szegény pusztai s faluszéli családok dunnái alatt s hallgattam a szívből fakadt kitöréseket és csöndes elmondását olyan dolgoknak, amiket csak ökölbeszorított kézzel lehet hallani.

Kodály mondja, hogy nemcsak műveletlenség van a falun, hanem a lélek leggyöngédebb virágait is meg lehet találni. Így van. Ezek a mélységben élők nemesebbek és gyöngédebbek, s durvaságban őszintébbek és egészségesebbek, mint a kultúra által lenyügözött réteg. Valósággal az ősemberrel lehet találkozni, az ős érzülettel, a szinte állatian ősforrásból kibuggyanó s kirobbanó szerelemmel és gyülölettel a nép között.

Mennyire csodálkoztam aztán, hogy a nép írói oly távol vannak a néptől. Mikszáth valósággal kétségbeejtett, hogy novelettjeiben szinte fafaragást csinál a népi alakokból s ezzel volt idő mikor felfedezője lett a népnek. Még Gárdonyival sem voltam soha megelégedve, pedig ő sokkal mélyebbre jutott a megismerésben, a közvetlen dialógban tömérdek finom részletet talál az ember. Hát még azok, akik csak népszínműi szemmel hozzák a nép hangjait és színeit. Hamisítás, amely megegyezik egy felsőbb réteg kívánságaival és rendeleteivel.

 

A nép valósággal féltett és rettegett téma volt mindig az irodalomban. Akkor, fiatal szívvel nem értettem, ma már tudom, hogy azért, mert társadalmi egyensúly fentartását nem tudták elképzelni máskép, csak úgy, ha a nép megmarad a mély tudatlanságban és szegénységben. Állandó rettegés veszi körül ezt a problémát, az urodalkodó osztályoknak mindig attól kell félniök, hogy forradalom tör ki, mihely levegőt kap a lassan, lappangóan füstölgő tűz.

Így jutottam el a népköltészet Ariadne-fonalán a nép sorsa mély labirintusaiba.

Ezeken a népköltési gyüjtő utakon többezer népdalt s tömérdek mesét írtam össze. A Kisfaludy Társaság soha nem kérte tőlem az anyagot. Soha nem történt meg, hogy valaki érdeklődött volna az iránt, hogy hoztam-e valamit, vagy nem. Nekem viszont már akkor is fontosabb gyüjtött anyagnak tünt fel, amit lelkemben halmoztam fel, töméntelen benyomásaimban, mint ezek a variánsok, amiket már alapformáiban a régi gyüjtők nagyrészt összeszedtek.

Így egy kötetem sem jelent meg népköltési gyüjtéseim elég gazdag aratásából: ellenben kimeríthetetlen mondanivaló duzzadt bennem, s huszonöt-harminc év alatt nem fogyott ki az a tarisznya, amit ott és akkor tömtem mely vad és mohó kapzsisággal, a nép valóságos életének mindenféle anyagával.

S ha volt valami abban az írástömegben, amit én huszonöt év óta kitermeltem, a legfőbb értéknek azt tekintem, hogy eredeti és hiteles tanulmányok alapján közöltem azt, amit a népről írtam.

Nagy öröm volt, hogy velem egyidőben sokan indultak el hasonló szemmel a falun. Ady pontosan ismerte a falut s költészetében valóban tömérdek jele és nyoma van a falusi élet tényeinek s költői és szellemi irányának kialakulása a magyar falu ihletével történt.


A muzsikusok közt ugyanabban az időben, talán pár évvel fiatalabbnak lévén, annyival később, Bartók és Kodály indultak el ugyanazon az úton. Ők inkább a népzenét keresték s ők is meg kellett hogy találják a falu életét.

Ma, a mai fiatalság legjobbjai újra falukutatókká váltak. Mindenütt, ahol a magyarság él, az egyetemi ifjúság kisebb-nagyobb csoportokban elszállingózik a falura s a mai kor tudományos szemüvegén át magát az életet próbálják keresni és felismerni.

Ennél szebb célt nem tudok kitűzni fiaink elé. A jövőt csak egységes emberi szemlélet teremtheti meg. Igaz, hogy nem könnyű ma nekik a felizgatott úri osztály egyes tagjaival szemben a falu őszinte kutatása, de mihelyt a kormányzat felismeri, hogy a jövő irányát egyáltalán lehetetlen a pontos faluismerete és az igazságot népismeret nélkül megtalálni, akkor ő maga fog segítségére jönni ennek az ifjúsági iránynak és anyagi segítséget fog nyujtani ahhoz, hogy az ifjak ugyanúgy kimehessenek a falura, ahogy éveken át drága pénzen küldték ki őket külföldre.

 

Ezerszerte nagyobb jelentősége van annak, ha most éledő ifjúságunk népszeretetben és népismeretben nő, mintha világotlátott lesz. A világotlátottság is csak akkor ér valamit, ha a faluhoz vezet. Széchenyi és Wesselényi külföldi útjaikon érezték meg s fedezték fel a magyar elmaradottságot, s ha fel nem fedezik, hol van ma a magyar kultúra?...

 

De miért kelljen akkora vargabetűt írni, hogy német, olasz, angol példák hatása alatt jussanak el tehetséges fiataljaink oda, hogy valóban meg kell ismerni a magyar népet otthon a családi tűzhelynél?... Mikor ők maguk már készek rá, hogy azt a nem könnyű munkát vállalják, hogy a biliárdasztalok helyett a föld boronálását nézzék meg s a herbárium műszavai helyett az élet valóságos virágait szedjék lelkükbe.

 

Móricz Zsigmond

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Nyilt levél Scitovszky Béla belügyminiszterhez Nyilt levél Scitovszky Béla belügyminiszterhez
Belügyminiszter Ur, pénteken abban a szerencsében részesültem, hogy...
A BKAC atlétikai bajnokságai A BKAC atlétikai bajnokságai
Szombaton és vasárnap zajlottak le nagyszámú közönség előtt a BKAC...
100-2900 százalékkal emelték a katonatisztek házassági kaucióját 100-2900 százalékkal emelték a katonatisztek házassági...
Gömbös Gyula honvédelmi miniszter már régóta foglalkozik azzal a...
Kettős vereséget szenvedett a prágai Viktoria Ziskov Budapesten Kettős vereséget szenvedett a prágai Viktoria Ziskov Budapesten
UTE–Viktoria Ziskov 3:1 (3:0) – MTK–V. Ziskov 4:2...
Mi kell a röntgenlátáshoz? Mi kell a röntgenlátáshoz?
Amikor vagy negyven évvel ezelőtt Röntgen felfedezéséről elterjedt a...
Horthy István a diák, a munkás, a mérnök, a sportember és a repülő Horthy István a diák, a munkás, a mérnök, a sportember és a...
A budai Toldi Ferenc- utcai gimnázium homlokán fekete zászló leng. Ez...
A haragos maharadzsa A haragos maharadzsa
A haiderabadi nizam, Indiának egyik leghatalmasabb és leggazdagabb...
Cs. Szabó László: Illyés Gyula Cs. Szabó László: Illyés Gyula
Illyés Gyula Márainak engedte át a társadalmi önéletrajz elsőbbségét...
Súlyos az árvizhelyzet Kecskeméttől Szegedig Súlyos az árvizhelyzet Kecskeméttől Szegedig
Napok óta fenyegető hirek érkeznek a Nagy Magyar Alföldről. A Duna,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98