Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1934 | Április

Szerb Antal magyar irodalomtörténete

Ennek az új irodalomtörténeti könyvnek az olvasóját legelőször a stilus és hang lepi meg, amely egészen más, mint amit eddig magyar irodalomtörténeti könyvekben megszoktunk. A XIX. század folyamán kialakult az irodalomtörténetnek bizonyos szójárása, melynek hangját Kazinczy és Kölcsey ütötték meg először, aztán Bajzán, Erdélyi Jánoson, Toldy Ferencen fejlődött tovább, míg Gyulai Pál stílusművészete a legmagasabb tökéletességre emelte s utána Beöthy Zsolt a pathetikus retorika szférájába transzponálta.

 

Ebben meg volt adva egyúttal a terminológia is, amely Gyulai óta legfeljebb ha bővült, de nem változott. Még olyan kitünő stiliszta és eredeti gondolkozó is, mint Horváth János ezen a már kanonikussá vált stíluson belül fejezte ki a magyar irodalom multjára vonatkozó új gondolatait s nála nem egyszer éreztük, hogy a régi stílus-forma megnehezíti az új irodalmi szemléletmód kifejezését.

 

Szerb Antal könyvében látjuk először a modern irodalomtörténeti gondolkodásmód stilisztikai következményeinek tudatos és tervszerű levonását. Szerb már teljesen elejti azt az áhitatot, amely elődeinek stiljéből kiáradt, közvetlen és fesztelen hangon beszél az irodalomról, mintha személyes viszonyba lépne vele, beszédét eltölti a modern külföldi, főleg szellemtörténeti kutatások terminológiájával, a hagyományos ítéleteket, ha átveszi, hozzástílizálja a saját újszerű ítéleteihez.

 

Stílusa sokkal modulálóbb, mint amit megszoktunk, a tárgyilagos, szárazságig nyugodt hangból fel tud emelkedni - retorika nélkül - a bámulat elragadtatásáig, a közbeeső fokozatokon át és van bátorsága, amire nálunk még senkinek sem volt, időnkint felhasználni az irónia kifejezési formáit is. Ki mert volna azelőtt olyan modorban beszélni Petőfi szerelméről, mint Szerb könyve második kötetének 55. lapján? És ki mert volna irodalomtörténeti könyvben ilyen mondatot leírni: "Tinódinál a négyesrím naivitásként hatott, Zrinyinél nem hatott sehogyan sem, Gyöngyösinél raffinement, trükk"?

 

Hasonló fordulatok mindennaposak a könyvben s nyilvánvaló, hogy nemcsak stílusélénkítő eszközök, hanem az író természetéből erednek. Szerb Antal irónikus szemléletű ember s irónia színezi gondolatait sokszor olyankor is, mikor az olvasó legkevésbé várná. S talán ezzel van kapcsolatban az is, hogy szereti egy-egy fejtegetését a végén epigrammatikus tömörítéssel összegezni, mint (Zrinyivel kapcsolatban) ez: "A műfajok társadalmában az eposz a lovas katona". Az ilyenek néha frappáns összefogásai egy gondolatnak, de van olyan eset is, hogy csak elmésségek.

 

De irónia és epigramma is csak azt mutatják, hogy Szerb Antal a "Pathos der Distanz" kisebb mértékével nyúlt az irodalom multjához, bizalmasabb viszonyba igyekszik kerülni vele, mint ahogy a mai fiúk is bizalmasabb, sőt konfidensebb hangon beszélnek apjukkal, mint ahogy ez annak idején az apjához mert volna szólni.

 

Ezért valószínűleg megrovást fog kapni olyan helyeken, ahol az irodalommal szemben kötelezőnek tartják a levett kalapot és a szentimentális ámulat arckifejezését, de én nemcsak jónak, hanem természetesnek tartom egy mai fiatal írónál ezt az - hogy Szerb egy kedvelt szó-összetételét utanáozzam - ember-közelséget.

Ez a stílus ugyanis nemcsupán beszéd-formát jelent, hanem attitudeöt is az irodalommal szemben. Maga az attitude, amely szervesen folyik az új nemzedék új gondolatvilágából, az irodalomelmélet huszadik századi nagy átalakulásából. Reactiója ez a régi attitudenak, amely már merev és gondolattalan konvencióvá üresedett és az ebből folyó régi kritikai jargonnak, amely már annyira személytelenné vált, hogy a körén belül mozgókat teljesen lehetetlen egymástól stílisztikájuk alapján megkülönböztetni. Ez az új attitude a legnagyobb újság, amit Szerb könyve hoz.

 

A mai fiatalság jelenti be vele igényét a magyar irodalom értékfogalmainak és értelmezésének újrafogalmazására. Szándékosan mondom az "újrafogalmazás" szót, mert itt legfeljebb részletekben lehet újraértékelésről szó, a régiek, főleg Gyulai által lerögzített értékítéletek a fődolgokban ma is szilárdan állanak s az újítás, legalább egyelőre, csak az újra-fogalmazásig terjed. De érdekes megfigyelni, hogy ez az újrafogalmazás is mennyire megváltoztatja a magyar irodalom múltjának atmoszféráját.


A módszer, melyet Szerb könyve bevezetésében fővonalaiban kifejt, a modern szellemtudományi módszer. Az eredmény természetesen a módszer alkalmazásától függ és el kell ismerni, az alkalmazásban írónk többnyire kellő tapintattal jár el, a módszer nem válik nála öncéllá, megbúvik a háttérben a tények mögött, elég elasztikus arra, hogy ne kelljen az irodalmi jelenségeket magához erőszakolnia. Módszeréből folyik az anyag beosztása.

 

A régi évszámokhoz kötött rendszerek helyett úgy szemléli az irodalomtörténeti folyamatot, ahogy az egyes társadalmi rétegek benyomultak mint alkotók és fogyasztók az irodalomba. Kezdődik mint egyházi irodalom, aztán főúri irodalommá, majd a XVIII. század végétől nemesi irodalommá válik, hogy a XIX. század közepe tájától fogva mint nemzeti-népi, majd mint polgári irodalom fejlődjék tovább.

 

Ez nagyjában megfelel a művelődéstörténeti irányvonalnak és kétségkívül alkalmas sok irodalmi jelenség és összefüggés megvilágítására, de bizonyos szerkezeti nehézségeket is idéz elő. Az egyházi irodalom tárgyalásában például az összefüggések folytonossága kedvéért kénytelen előreszaladni a XVIII. század vége tájáig, hogy aztán megint kénytelen legyen visszakérezkedni a XVI. századba Balassához. S az egyházi irodalom tárgyalása közben a ponyváról, Tinódiról, az úgynevezett széphistóriákról szóló fejezetek intarziákként hatnak, sehogy sem illeszthetők bele az összefüggésbe.

 

S egyáltalán kissé túlzott terjedelműnek találjuk a reformáció és a katholikus restauráció részletes tárgyalását. Ez az egyházi irodalom kétségkívül terjedelemre legnagyobb része a XVI-XVIII. század irodalmi tevékenységének, művelődéstörténeti fontossága igen nagy, de ha az irodalomtörténetet esztetikailag értékes művek történeti képének fogjuk fel - aminthogy annak kell felfogni -, nem tulajdoníthatunk neki nagyon nagy fontosságot. Itt a szellemtudományi iskolának az a nyilván természetében rejlő tendenciája nyilvánul, hogy az irodalmat átcsempéssze a művelődéstörténetbe.

 

Csábította Szerb Antalt Szekfű Gyula történelem-felfogása is, melynek legfőbb felfedezései közé tartozik a XVII. és főleg XVIII. századi egyházi kultúra nagy művelődési értékének felismerése. Szerb Antal - hogy ismét egy kedvelt szavajárását olvassam rá - általában Szekfű történelem-felfogásának mágiája alatt él s könyvének történeti elemeit úgy is jellemezhetjük, hogy Szekfű történelem-látásának az irodalomra vetítése.

 

Különösen a XIX. századig terjedő részben, amikor még a történelmi szempont van az előtérben, s az esztetikai szempont a második sorban várakozik. Szekfű mellett Horváth János hatását érezzük, legerősebben a középkori részben. Ez magától értetődik. Szerb Antal is a budapesti egyetem mai légköréből került ki, amelyben a történelemben Szekfű, az irodalomban Horváth jelenti a legmodernebb magaslatot. De felhasználja Szerb a modern külföldi irodalomtudomány eredményeit is és nagyon sok érdekes megvilágító szempontot merít belőlük irodalmunk jelenségeinek taglalásában.

 

Ez nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy könyvének atmoszféráját újnak, néha meglepőnek is érezzük. Legfeltűnőbb ez ott, ahol a modern lélektani kutatás módszereivel és megállapításaival magyaráz egyes jelenségeket, ahogy például Petőfi szabadság-rajongásának vallási gyökereit keresi, vagy amikor párhuzamba állítja a költői megismerést a tudományos megismeréssel és figyelmeztet a költők történelmi megismerésének misztikumára.

Nagy költőink hagyomány-szentesítette méretein nem sokat változtat, de valahogy emberiesíti őket, leszállítja talapzatukról szobraikat és beleelegyíti őket az emberi típusok közösségébe. Itt már érezni rajta a Nyugat kritikai attitudejének hatását, - mi próbáltuk irodalmunkban először, a Beöthy-iskola szobor-elképzelésének reakciójakép humanizálni irodalmi multunk alakjait. Vörösmarty pályájának Babits tanulmánya adta azt a hangsúlyt, amely megvan Szerb Antal fejtegetésein is, Csokonait, Berzsenyit is a Nyugat írói és kritikusai juttatták mai érvényükre.

 

Irodalmi multunkkal szemben való attitudeünk, íme, Szerb Antalnál rendszerezve, kiegészítve, itt-ott ki is mélyítve belejutott a tudományos irodalomtörténetbe. Hogy az ő modorában fejezzük ki magunkat, mi éreztük először, hogy a régi nagy költők nem szobrok, hanem - írótársak. És nem vesztenek nagyságukból azzal, hogy lelépnek elidegenítően magas piedesztáljukról és közénk elegyednek.

A részletekben azért ítélet-reviziókat is hoz Szerb Antal. Kisfaludy Sándort leszállítja arról a magaslatról, melyre nemcsak a kor, hanem a későbbi nemesi kritika, mint saját megdicsőítőjét emelte, szétfoszlatja a körüle képződött legendát, kimutatja osztály-tudatának szűkkeblűségét, költészetének egyhangúságát stb. Ezzel egy sokakban élő, de eddig nyilvánosan ki nem mondott közvéleményt fejez ki, amire már nagy szükség volt.

 

Szembeszáll Tompa túlértékelésével, akit a Beöthy-iskola - ezt Gyulai is kelletlenül nézte - egyenesen Petőfi és Arany tőszomszédságába emelt. Bár én úgy érzem, itt kissé túl is megy a célon; az őszi verseken kívül is van Tompának néhány verse, amely kegyelmet kell hogy kapjon az utókor előtt, köztük az egykor oly híres "A gólyához".

Az egyes költők ilyen összefoglaló tárgyalásában a legnagyobb nehézség: tömör, kimerítő és teljes képet adni, tekintet nélkül arra, hogy ez a kép újnak tűnik-e fel, vagy csupa már ismert vonásokból van összetéve. Ehhez a kép rajzolójának bizonyos elég nagymértékű önfeláldozása szükséges, el kell hallgatnia esetleges új, eredeti, talán meglepő felfedezéseit, ha azok nem férnek bele a képbe, vállalnia kell a már ismert dolgok után-mondásának vádját is. Különben könnyen hézagos marad a kép.

 

Szerb Antal ezt a nehézséget úgy kerüli meg, hogy nagyjában megtartja az egyes írók hagyományos képének körvonalait, de a részletekben új vonásokat rak fel és az egészet saját attitudejéből származó új színezettel vonja be. Nem mindig marad hézagtalan a kép, de majdnem mindig van frissesége. És többnyire van plasztikája is, amit főkép azzal ér el, hogy a fények mellé, tapintattal bár, odarakja az árnyékot, de a nagyság mellett érezteti a nagyság korlátait is.

 

Arany vagy Petőfi nagysága például konkrétebbül, pontosabb méretekben áll az ő ábrázolásában, mint a régi iskola szertelenül áradozó magasztalásában. A nagy emberek méretét sokszor jobban kiadják hiányaik, mint erényeik és a folyam attól mély, hogy partjai vannak. Szerb Antal ahhoz is ért, hogy különválassza a költőket a legendájuktól és mithoszuktól s olyanoknak lássa őket, amilyenek voltak, nem amilyeneknek hódolóik és epigonjaik tükrében látszanak. Nem egy megállapítása úgy hangzik, mint a régi iskolával szemben való helyreigazítás.

Furcsa érzés olyasvalamit, amiben az ember még nemrég benne volt, mint kombattáns, egy következő nemzedék szemléletében mint történelmet látni. Ezzel az érzéssel olvasom Szerb könyvének utolsó fejezeteit, melyek tulajdonképen nem egyebek, mint a Nyugat törekvéseinek és eredményeinek irodalomtörténeti távlatba való beállításai.

 

Amit mi egy emberöltőn át nagy szellemi erőfeszítéssel csináltunk, leküzdve a magyar irodalomban példátlan közeg-ellenállást, vállalva sokszor húsbavágó kockázatot, az nálunk fiatalabb, háború utáni nemzedék szemében már ép úgy történelem, mint akár a romantika kora. Vajjon hogy látja és hogy értékeli a mi mozgalmunkat ennek a fiatal nemzedéknek egy olyan tagja, aki a régmult tárgyalásában kimutatta ítéletének egyensúlyozottságát és állásfoglalásának bátorságát?

Csaknem pontosan úgy, ahogy magunk láttuk mozgalmunkat és a közülünk kiemelkedett vezető tehetségeket. Szerb Antal ítélete a Nyugatot közvetlenül megelőző kor irodalmáról ugyanaz, mint a miénk volt és értékítéletei, melyeket a kontroverziák lecsillapulta után, a kérdések körüli nyugodt atmoszférában állapít meg, azonosak a mi gondolatainkkal, melyeket magunkról a polémia hevében, az ellenállások keserves leküzdése közben formáltunk. Szerb Antal fejtegetéseinek olvasása közben lépten-nyomon találkozunk olyan állításokkal, amelyeket annak idején mi mondtunk ki először, holott nem egyszer észrevehető, hogy az író nem a mi írásainkból vette azokat, hanem a saját elgondolásai.

 

Az Ady-képen például, melyet a Nyugat alkotott meg, alig módosít valamit s az egész mozgalom jelentőségét semmivel sem látja kisebbnek, mint amekkorának mi harcaink közben láttuk: a Nyugat nevéhez fűződő mozgalomnak egyenrangú fontosságot tulajdonít a XIX. század döntő irodalmi mozgalmaival. A harcok hevében jogunk lett volna túlozni önmagunkat s most azt kell látnunk, hogy nem túloztunk, - legfeljebb szavakban néha, lényegben nem. Nem volt még irodalmi nemzedék, amelynek olyan világos tudata lett volna önmagáról, mint a miénk. Ezt ma már önérzettel mondhatjuk.

Ami nekünk bőrünkre menő valóság volt, az Szerb Antalnak olvasmány, amit mi mint cselekvést éltünk át, az neki irodalmi élmény. Természetes tehát, hogy sok olyan dolgot nem tudhat, amivel mi társainkat és műveinket meg tudjuk magyarázni. (Tájékozottsága különben helytálló.) Itt-ott szeretnék vele vitába szállni, de minek bocsátkoznék most részletekbe?

Egy dologra azonban szükségesnek látom, hogy figyelmeztessem s ez Ignotus szerepe a Nyugat és írói körül. Ez a szerep sokkal-sokkal fontosabb, mint ahogy Szerb könyvéből kitetszik. Talán még lesz alkalom ennek bővebb kifejtésére, most csak röviden megállapítom, hogy Ignotus volt a kor nagy polemikusa, aki vállalta a keserves harcot az egész mozgalom s egyes írói, főleg Ady érdekében, a dialektika kifogyhatatlan bőségével, a polemikus hév nálunk példátlan erejével.

 

E polémiák folyamán kifejtette a maga esztetikáját, nem annyira tudományos kutatások alapján, mint saját rendkívüli szellemi feszültségéből. Ennek az esztetikának két sarktétele volt: a politikai és minden más illetéktelen szempontoknak az irodalomból való kiűzése s ezzel az irodalmi alkotás szabadságának kiküzdése és az irodalmi mű értékelésének és értelmezésének a műből magából való kifejtése s ezzel függetlenítése mindennemű előre megfontolt és megfogalmazott szabályok és kategóriák alól.

 

Bizonyos vagyok benne, hogy ez a legnagyobb fordulat a magyar kritikában Gyulai óta: a kritikának fölmentése kúriai bírói és tanári tisztje alól, mely oly sokáig lehetetlenné tette igazi hivatására való ráeszmélését. Ezért jelentős fejezet illeti meg Ignotust a magyar kritika történetében, szerepe hasonló ahhoz, melyet Gyulai vállalt, mikor kiküzdötte Petőfi és Arany elsőségét és leküzdötte a petőfieskedők műveletlenségét.

 

Megállapításai ma már szinte közhelyeknek tünhetnek fel a fiatal nemzedék szemében, annyira magától értetődőknek látszanak, de Ignotusnak kínos harcokban, nagy egyéni áldozatokkal kellett őket kiküzdeni egy ellenséges világgal szemben. Ezt fiatal társaink úgylátszik már nem tudják vagy nem eléggé tudják, - szükségesnek látom őket erre figyelmeztetni. Ha ők zavartalanul fejezhetik ki kritikai gondolataikat, akkor gondoljanak köszönettel Ignotusra is.

Szerb Antal könyve az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában jelent meg, mint az Erdélyi Helikon pályázatán jutalmazott mű. Kevés irodalmi pályázatnak volt évtizedek óta ilyen derék eredménye. Előadása módjánál és egész szelleménél fogva kiválóan alkalmas könyv arra a célra, amire a pályázatot az erdélyiek hirdették: hogy pótolja a művelt közönség irodalmi tájékozottságának hézagait és tudatosítsa a társadalom állásfoglalását irodalmával szemben.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Bajnoki mérkőzések Bajnoki mérkőzések
Ma ismét három első osztályú mérkőzésben lesz része a budapesti...
Eötvös Zoltán rekordot futott az Európabajnokságon Eötvös Zoltán rekordot futott az Európabajnokságon
Európa 1929. évi gyorskorcsolyázó bajnokságának vasárnapi 1500 és...
Nem Európa ellen irányul az amerikai bankrátaemelés Nem Európa ellen irányul az amerikai bankrátaemelés
A newyorki Federal Reserve Bank rátaemelése, bár a chicagói,...
A Jim bálványa - Ady Endre A Jim bálványa - Ady Endre
Transvaalban, egyik híres csatamezőn, szobrot állítottak valamely...
Elfogták a budapesti szállodák rémét Elfogták a budapesti szállodák rémét
Az elmult hónapokban a budapesti szállodákban napirenden voltak a...
Politikai helyzet Oroszországban Politikai helyzet Oroszországban
Oroszországban nagy érdeklődéssel várták a czárnak a trónörökös...
Csehszlovákia szeptemberben a Népszövetség előtt emel vétót a Rothermere-akció ellen Csehszlovákia szeptemberben a Népszövetség előtt emel vétót a...
Apponyi Albert gróf mult vasárnap adott nyilatkozatában jelentette...
Jávai tűzhányók kráterében Jávai tűzhányók kráterében
A napokban hírek jelentek meg arról, hogy a Jáva szigetének nyugati...
A Jegybank felállitása után husz százalékos ércfedezete lesz az államjegynek A Jegybank felállitása után husz százalékos ércfedezete lesz az...
A kölcsön és a vele összeköttetésben lévő jegybank ügyében kérdést...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98