Dtum
Login with Facebookk
1934 | Július

A magyar gyümölcs- és főzelékkivitel új megszervezése

Kissé elkésve adta ki a Külkereskedelmi Hivatal az ez évre szóló gyümölcs- és főzelékkivitel minőségi vizsgálatának előírásait. Mindenesetre lényegesen szebb eredményt értünk volna el a cseresznye és sárgabarack kivitele terén, ha a rendelet előbb jelenik meg, de így is meg kell elégednünk azzal, hogy a magyar gyümölcs és főzelék céltudatos és előrelátó vezetés mellett lassan az élre kerül a szomszédos piacokon.

A magyar paradicsomért már ma is 22-26 fillért fizetnek a német piacon,
holott az olaszért 16-ot, a magyar őszibarack Ausztriában és Németországban már kiszorította az olaszt, az idén először kijutott a magyar gyümölcs Angliába és sikerült a csehekkel és a lengyelekkel is előnyös gyümölcskiviteli kompenzációt kötnünk.

Az eredmény és siker titka:
jó minőségű, szép külsejű kitűnő áru s a vevő lelkiismeretes kiszolgálása. Ezt a célt szolgálja a Külkereskedelmi Hivatal vasárnap kiadott előírása, amely több mint egyszerű hivatali rendelet: az első szerves rendezése a magyar gyümölcs- és főzelékkivitelnek.

Az az exportőr, aki nem tartja be a Hivatal előírásait,
nem szállít kifogástalan gyümölcsöt és nem csomagol szépen és megbízhatóan, az nem részesedik a kontingensben, nem kap exporthitelt, csomagolási segélyt, sőt nem kapja meg a legtöbb államban megkívánt növényvédelmi bizonyítványt sem.

Az ellenőrzés kettős:
a Külkereskedelmi Hivatal felügyelői, sajnos, mindössze csak tizennyolcan, ellenőrzik a piacot, a termelő munkáját és áruját, megvizsgálják a berakott árut, egyrészt a feladás helyén, másrészt a kilépő határállomáson s aki az előírásokat nem tartja be, attól könyörtelenül megvonják a kedvezményeket.

Pontos szabályokat tartalmaz az előírás
a gyümölcs és főzelék, egyelőre csak a paradicsom és uborka hármas osztályozására, a késedelemnélküli vizsgálatra, egyszerű és világos utasításokat ad arra, mint kell a gyümölcsszállítmányokat minőségükhöz képest megvizsgálni, mitől függ, hogy egy-egy szállítmány első-, másod- vagy harmadosztályú legyen. Gyümölcsre három osztályt állapít meg az előírás, a kiváló minőségeket, amelynek minden tekintetben kifogástalannak kell lennie, a finom asztali minőséget és a közönséges asztali gyümölcsöt. Lényeges kellék gyümölcsnél és főzeléknél egyaránt, amely nélkül az állami márka nem adható ki, hogy a szállított gyümölcs nem lehet kevert, hanem az egész mennyiség teljesen egyfajtájú.

Az exportőr vagy a termelő nem fizet külön
a vizsgálat nehéz és fontos munkájáért az állami felügyelőknek. Csak az állami márka kerül szállítmányonként húsz fillérbe, illetve az elsőosztályú gyümölcsnél vagónonként öt pengőbe. Ez elviselhető megterhelés, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy a „Hungária” márka már ez évben is jelentősen magasabb árat biztosít az exportőrnek.

Az osztályozási és minősítési kötelezettség kiterjed már
a salátára, uborkára és paradicsomra is, úgyhogy ezekből a főzelékfélékből is a már csak teljesen egyfajtájú és kifogástalan minőségű küldemények kerülhetnek a külföldre. De az osztályozást és minősítést a Külkereskedelmi Hivatal még az idén kiterjeszti a hüvelyesekre, tehát babra, lencsére, borsóra s ezenkívül a magfélékre, lóherére és csillagfürtre is, úgyhogy aránylag rövid időn belül kiépül a magyar mezőgazdasági kivitel új ellenőrzési és vezetési rendszere, amelynek a célja, hogy csak elsőrendű magyar áru jusson külföldre.

Külön érdem, hogy mindez büntető és kényszerítő rendszabályok nélkül történik s túlnyomó részben a magyar kisember, kisgazda javára, mert hiszen a legtöbb gyümölcsöt, főzeléket a kisember termeli, aki pedig régi tapasztalatok alapján gyanakvással néz minden olyan hatósági rendelkezést, amelynek végén büntetés fenyegetőzik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98