Dtum
Login with Facebookk
1935 | Január

Antal István vasárnap átvette Jászberény mandátumát

Jászberény, január 27.
Vasárnap nyujtották át Antal Istvánnak Jászberény mandátumát. Antal a lemondott Imrédy Béla helyett lett kápviselő. Szentmise után Tarnay Tibor választási elnök a városházán adta át nagy lelkesedés közben az új képviselőnek a megbízólevelet. Antal István hosszabb beszédben válaszolt és többek között a következőket mondta:
- Vannak Gömbös Gyula reformpolitikájának olyan ellenfelei, akiknek előjogait csorbítja, hatalmi pozicióját gyengíti, gazdasági hasznát kevesbíti. De vannak nemes és tiszteletreméltó ellenfelei is, azok a konzervatív rétegek, akik a reformok megvalósítását nem tartják a konzervatív politika vagy érdekeivel összeegyeztethetőnek.

 

Ezek a konzervatívok a radikális vitorlákat duzzasztják. Ne feledjük, nemcsak az forradalmár, aki felgyujtja a lelkekben a forradalom tüzét, de az is, aki rövidlátásból, makacsságból, mulasztásból összehalmozza a gy??nyagot a társadalom lelkében.


A baloldali politika Gömbössel szemben a konzervatív frontot használja a faltörő kos szerepére. Én mint Jászberény képviselője, azért leszek Gömbös reformpolitikájának következetes munkálója, mert e politikában látom a nemzet érdekeit biztosítottnak a forradalmi átalakulásokkal és a reakciós politikai mozgalmakkal szemben.


Antal István ezután arról szólott, hogy ő ahoz a háború utáni nemzedékhez tartozik, amely egész Európában már átvette a népek vezetését. Gömbös is ennek a nemzedéknek a tagja és ez a nemzedék most teszi le vizitkártyáját a magyar politika asztalára.


Ez a politika, bár tisztelettel őrzi a multak minden értékét, a háborúk és a forradalmak nagy érettségi vizsgáját letett magyar nemzedékkel akarja felépíteni az új Magyarország épületét.

 

A nagy tapssal fogadott beszéd után vitéz Marton Béla szólt, arra kérve a magyar intelligenciát, hogy nyissa ki a kúriák és a hivatalok ajtaját a nép tömegei előtt, nyujtson segítséget a szegényeknek és az igazságukat keresőknek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98