Dtum
Login with Facebookk
1936 | Augusztus

Pénzügyi politikánk – Tyler tükrében

Irta Dési Géza dr.

A klasszikus görög tragédiákban a „szavaló-kórusok”-nak nagy szerepük volt.
Hangulatot festettek, hátteret adtak, a mult visszhangjai és a közelgő idők és események jövendölői voltak, hirdették az erény diadalát, a bün bünhödését, bátoritottak vagy fenyegettek, néha az istenek, majd az emberek szócsövei voltak, leszürték az eset tanulságait és „morálját”, s mint az elhárithatatlan és megfellebbezhetetlen Végzet (görögül: ananké) fekete felhőként lebegtek és usztak a történések fölött.

A mi időnkben,
a legujabb kor politikai, társadalmi és gazdasági tragédiáiban, a szavaló-kórusok már nem elégednek meg ilyen keretbeli rendeltetéssel. A kórus akarja pótolni a főszereplőket, a szavalat el akarja nyomni a cselekvést. A kés helyett a köszörűkő próbál vágni. A kritika fontosabbnak tartja magát a munkánál s a kongó hordó nagyzási mániája trónszéknek képzeli magát. Uralkodni akar, vagy tanári katedrának és karmesteri emelvénynek látszani, hogy ő tanitson és vezényeljen.

Ezekben a kongó, csengő, bongó, hangos időkben
tünt fel halk szavával, beszédes munkájával dr. Imrédy Béla, előbb magyar királyi pénzügyminiszter, majd a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Nem vagyok sem országgyülési képviselő, sem pénzember, érdektelenségem függetlenségével nyilatkozhatom, s attól sem kell félnem, hogy a hizelgés vádjával illethetnek. Amikor Tyler urnak legutóbb közreadott jelentését olvastam, önkéntelenül dr. Imrédy Bélára gondoltam.

Tyler ur valóságos röntgenorvos,
mindent néz és mindent lát. Ő előtte a mi gazdasági és pénzügyi állapotunk fátyolmentesen, a maga leplezetlen és kendőzetlen mivoltában jelentkezik. Előtte nincsen titok. Ha betegek vagyunk, látja és azt is megállapitja, hogy mi a bajunk, ha javul a helyzetünk, ha gyógyulunk, épp ugy észereveszi, mint ha visszaesünk, vagy ujabb kórság áldozatai lettünk.

Tyler ur abban az időben jött hozzánk,
amikor az egész világ beteg volt, trianoni Magyarországon pedig az általános nyomoruság bajai mellett, megcsonkitottságunk és kifosztottságunk különleges hátrányait is átszenvedtük. Az országok autárkiája, az önellátások önzése, kereskedelmi korlátozások tilalomfái közepett, szegény hazánk nyersanyagterületei legnagyobb részétől megfosztottan, a külföld kénye kedvének kiszolgáltatva, vivta a lenni vagy nem lenni élethalál harcát, vám és deviza nehézségekkel sulyosan megterhelve s minden más országnál válságosabb helyzetben.

Tyler ur mindezt látta,
figyelemmel kisérte a mi sorsdöntő küzdelmünket és vergődésünket. Jelentései, valóságos orvosi bulletinek, nem szépitenek, tárgyilagosak, s ha nem is rémitgettek és fenyegettek, de nem is vigasztaltak és nem biztattak.

Annál jobban esik és annál értékesebb,
hogy legutóbbi jelentésében, már igen tisztelereméltó eredményekről, mondhatni fényes sikerekről számol be. Hidegen és szárazon, de megállapitja, hogy a magyar állam költségvetési hiánya 42.6 millió pengőről 18 millióra csökkent. A közterhek kisebbedtek, a devizabevételek, az előző évhez viszonyitva, az 1936.év első felében 34 százalékkal emelkedtek. Pénzintézeteink mobilitása fokozódott, a vállalkozási kedv erősödik, a takarékbetétek növekednek, a mezőgazdaság és az ipar konjunkturája általában javuló irányzatot mutat, a munkanélküliség enyhül, a fogyasztóképesség erősödik, a forgalom mennyiségileg is, értékben is, emelkedik.

Ezek az eredmények annál értékesebbek,
mert ma is nagy és sok, belső és külső gazdasági nehézséggel kell megbirkózni. A devizagazdálkodás kötöttségei az exportot és az importot szoritják, a magas árak miatt egyes árucikkeink nem versenyképesek, terheink, különösek adóterheink, változatlanok. A kereskedelem szabad szárnyalását és kibontakozását még sok-sok verseny és ezek részére jogosulatlan előnyök, a kereskedelemre pedig meg nem érdemelt hátrányok gátolják és kárositják, ámde a magánvállalkozás a maga rátermettségével és áldozatkészségével, mégis optimizmussal és ruganyos alkalmazkodással, keresztültöri az akadályokat, s előre és fölfelé halad.

Nincsenek véletlenek, semmi sem történik ok nélkül.

Az eredmény-aratásnak a munka a magvetője. A mai örvendetes javulás, mint minden termés, alulról emelkedik fölfelé, azonban a munkához való biztatást és a lehetőség reális tényezőit, felülről kapta.

Mondjuk meg nyiltan, ne féljünk a félremagyarázástól és a hizelgés vádjától, legyen bátorságunk valakiről jót is mondani és az érdemeit elismerni, a magyar gazdasági és pénzügyi javulásban Imrédy Bélának nagy része van. Elmondhatja: „quorum pars magna fui”, ezt tőle nem lehet elvitatni, s tisztesség és kötelesség megmondani.


Mostanában jelent meg Conrad Heyden nagyon érdekes könyve:
„Das Zeitalter der Verantwortungslosigkeit”. El kell olvasni. Napjainkban, a felelőtlenség korszakában, amikor az emberek nagy része a másik emberre szereti háritani a mnkát és a felelősséget, a kényelmes és nem mindig tárgyilagos birálgatás világában, – biztató jelenség és reményt önt lelkünkbe, amikor megfelelő helyen megfelelő embert látunk, hivatalos helyen hivatottat, igaz, egész embert.

Imrédy Béla
nagy tudásával, fényes tehetségével, szilárd meggyőződésével és állhatatos következetességével, mondhatjuk reális konzervativizmusával, nem csupán értékállóvá tette a magyar pengőt, megszervezte és biztosította a devizaellátást és gazdagitotta a devizaerőt, rendszeresitette a mind egyenletesebb visszleszámitolást és a megnyugtató pénzellátást, hanem a defenziv pénzügyi hadállást offenzivvé szilárditotta s ezzel a magyar gazdasági életet a javulás utjára vezette.

A világháboru és az ennél is rombolóbb „világbéke” káosza és pusztitása
után, a jelszavak kongása, a gyülölet és az elfogultság őrjöngése után, lassan-lassan derengeni kezd, a józan ész és az igazság visszatér számüzetéséből s a romokból ujból épiteni kezdi a széjjelhullott világot. A Magyar Nemzeti Bank nagyszerü elnökének, Imrédy Bélának vezetésével, a magyar gazdasági ujjászületésnek erőforrása.

A gazdasági javulás egyetemes és általános javulást
fog eredményezni, a materiális szilárdság az ideálizmus biztositéka, a több kenyér – több erkölcsöt, több tudást, több szeretetet, több békességet jelent, egyuttal a magyar gazdasági javulás a magyar reviziónak feltétele, erősebb a szónál, hatalmasabb a fegyvernél.

Tyler ur jelentése erről a javulásról számol be.

Örüljünk ennek a jelentésnek, s higyjünk a boldogabb magyar jövendőben.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98