Dtum
Login with Facebookk
1936 | November

Hungária – Ferencváros 3:0 (1:0)

A mérkőzésen igazi derbihangulat uralkodott. Gyönyörű napsütéses időben játszották le a novemberi nap ellenére is a mérkőzést. 20.000 főnél nagyobb közönsége volt a derbinek, amely ha nem is hozott szemet-lelket gyönyörködtető játékot, annál inkább küzdelmet, harcot és sok-sok izgalmat.

A tribünökön negyedóránként elcsattant az obligát derbi-pofon, volt tumultus, rendőri igazoltatás, tüntetés az előmérkőzés bírája ellen. Kijutott ebből a derbi játékvezetőjének is, aki ezúttal, ha nem is csinált súlyos szabálykönyvbe ütköző hibát, mintha egy kissé nyomta volna a Hungáriát. Még sem lehet Hertzka Pálról azt mondani, hogy rosszul vezette a forró légkörben lejátszott mérkőzést.

A Bocskai - Kispest előmérkőzést már háromnegyed 2-kor befejezték és így közel félórás szünet volt a Hungária-úti pályán. Ez talán jól is jött, hogy levezesse azt a nagy izgalmat, amit az előző mérkőzés bírája, teljesen érthetetlen és botrányos bíráskodásával a tömegből kiváltott.

Megcsúfolása volt a bíráskodásnak az, amit Klein Árpád mutatott. Szidták a bírót a szünetben és így lassan lecsendesedtek a szenvedélyek, amikor 20 perc múlva egetverő taps és éljenzés közben kifutott a Ferencváros akkor még veretlen csapata.

Csak ekkor lehetett látni, hogy milyen hatalmas tábora van a Ferencvárosnak. Kijutott az ovációból a Hungáriának is, azonban ez már viszonyítva sokkal gyengébb volt.

Hertzka Pál sorsol, a Ferencváros a szerencsésebb, ő választ és így nap ellen áll fel a Hungária alábbi csapata: Szabó – Mándl, Bíró – Zimonyi, Turai, Dudás – Sas, Müller, Cseh, Kardos, Titkos.
Ferencváros: Kutasi – Polgár, Korányi – Hámori, Sárosi, Lázár – Tánczos, Tátrai, Jászberényi, Toldi, Kemény.

A Hungária kezdi a játékot. Cseh azonban már az első akciónál ofszejdre fut. Mándl szereli Toldit, aztán Bírónak van dolga a Ferencváros tartós támadásai alatt. A második percben kavarodás a Hungária kapu előtt. Kemény mellé lő.

A másik oldalon Müllernek akad nagy helyzete, de a döntő pillanatban lekésik. A játék változatos és gyors. A Ferencváros támad többet olyannyira, hogy Sas szabadítja fel az ostromot a tizenhatos vonal tájékán.

Dudás rossz passzát azonnal javítja. Sárosi szereli Müllert, azután gyors Titkos lerohanás következik. Az első nagy helyzete Keménynek akad, aki elfut a védelem mellett, már csak Szabó áll vele szemben, de mellé gurít.

A Ferencváros támadásai veszélyesebbek. Cseh közelről gyengén gurít Kutas kezébe. Mándl elkapja kézzel a levegőben a labdát és úgy akasztja meg a Ferencváros támadását. A szabadrúgást kétszer is rúgják. Korner lesz belőle, de most Müller jeleskedik a saját kapuja előtt.

Turai szép labdával indítja útnak Sast, a határbíró azonban tévesen ofszejdot int. A következő pillanatban már Tánczos fut a szélen, hosszú labdája a másik oldalon Kemény előtt ér földet, a szélső hatalmas lövése a kapu mellett süvít el.

Azután egy kavarodás támad a Hungária kapu előtt. Ott bukdácsolnak a védők és a játékosok a hatos vonalon, de a kék-fehérek szerencséjére nem lesz gól a kitűnő helyzetből.

A 21. percet mutatja az óra mutatója, amikor Müller labdájával Sas zavarba hozza Korányit. A hátvéd nehezen fordul, Sas egérutat nyer, vele egy magasságban húzódik a kapu felé Cseh, mindenki azt hiszi, hogy a szélső a jobb helyzetben levő Csehnek gurít, azonban Sas a kapus orrára viszi a labdát és onnan a bal sarokba vágja. 1:0.

Utána kornerhez jut a Hungária, a visszapattanó labdából Mándl gyertyát rúg, Tánczos kiugrik, éles lövést küld a kapura, Szabó nagy ügyességgel kibokszolja, majd a labda után veti magát és Zimonyihoz dobja.

Hungária támadás fut a pályán. Cseh nagyszerűen kiugrasztja Kardost, annak még ideje van a szembenálló Kutasi felé két lépést tenni, de úgy látszik, nagy gólt akar rúgni és biztos helyzetben a kapusba rúgja a labdát. Tátrai éles lövése kelt reményt a ferencvárosi hívőkben, azonban a labda fölé megy. Újból veszélyben forog a Hungária kapuja és csak Szabó nagy önfeláldozása menti meg a góltól.

Hihetetlen vakmerőséggel dobja bele magát Szabó, Jászberényi és Tátrai együttes akciójába. Sikerül is a labdát megkaparintania. Toldi és Mándl összeütköznek, Toldi elesik, egy percig szünetel a játék.

Közben már folyik a pályán a játék, amikor Müllert faultolják, de a szabadrúgást Turai fölé küldi. Müller kitűnő keresztlabdával szökteti Titkost, de a kornervonal tájékán Polgár faultolja. Most a Hungária Kardosa hagy ki holtbiztos helyzetet. Sas ideális szép centert küld középre, nagy rössel érkezik Kardos, de öt lépésről kapásból fölé vágja a labdát. Azután ismét a Ferencváros támad, de Jászberényi hagy ki egy nagyszerű gólszerzési alkalmat.

Erélyes ferencvárosi támadással indul a második félidő, de Mándl és Bíró résen vannak. Néhány percig tartó ferencvárosi támadás után Sas szép támadást vezet. A kellő pillanatban centerezett labdájával Cseh kiugrik, tiszta helyzetbe kerül, már ott van a hatos vonalon, amikor Polgár kézről visszarántja s így a lövés mellé megy.

A közönség tizenegyest reklamál és tüntet a bíró ellen. A tüntetés fokozódik, amikor Sas félpályáról indul el és a határbíró ofszeidet int. A Ferencváros támadásánál Zimonyi a földön fekszik. A támadás továbbgördül, azonban Tánczos fölé lő. Zimonyit élesztgetik és a bíró emiatt egy perccel meghosszabbítja a játékot.

Toldi közelről Szabó kezébe fejeli a labdát. A tizenhatos vonalról rúg szabadrúgást a Ferencváros. Feláll a sorfal és Sárosi rúgásából korner lesz. A kornerrúgás után Szabót faultolja Tátrai. Már a következő percben Sas rúg kornert, de a ferencvárosi védelem felszabadít. A zöld-fehér támadást Toldi kapu fölé lövéssel fejezi be.

A Ferencváros többet van játékban. A vezetés tudatában is a Hungária játszik idegesebben. A 33. percben Cseh ügyesen kiugrasztja Müllert, aki lendülettel tör a kapura, jól beigazítja a labdát, aztán csak úgy zug a háló. 2:0.

A gól után a Ferencváros támad, Szabó elhagyja a kapuját s a kapura tartó labdát Bíró csak nagy bajjal tudja kifejelni. A 40. percben megismétlődik ugyanaz a jelenet, amelyet a második gólnál láttunk. Ugyanazon a helyen, ugyanazon a módon adja a labdát Cseh Müllernek, aki ismét csak egy pár lépést tesz és most még hatalmasabb erővel küldi a hálóba a labdát. 3:0.

Ezután már a Ferencváros megadja magát, hiszen reménye sincs az eredmény javítására. Ahhoz túl rövid az idő. Még egy Hungária támadás kecsegtet góllal s aztán a bíró a mérkőzés végét jelzi.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98