Dtum
Login with Facebookk
1937 | Február

Itt vannak az adókönnyítések!

Darányi Kálmán miniszterelnök a Nemzeti Egység Pártja legutóbbi értekezletén tartott beszédében kilátásba helyezte, hogy a szegényebb néprétegek közterheinek enyhítése érdekében azoknál a hadirokkantaknál, napszámosoknál és közsegélyen élőknél, akiknek egyszoba-konyhás házaira a mult évben adómentességet engedélyeztek, az adómentességet megelőző, vagyis az 1936 előtti időből fennálló házadóhátralékokat töröltetni fogja, ami kétmillió pengőt meghaladó adóhátralék törlését jelenti.

Bejelentette ugyanakkor a miniszterelnök azt is,
hogy a kamatterhek és az adóhátralékok enyhítése érdekében a kormány a közszolgáltatások után fizetendő késedelmi kamat mérvét 9 százalékról 6 százalékra leszállítja.

A pénzügyminiszter ezeknek az adókönnyítéseknek
a megvalósítását máris folyamatba tette és a pénzügyigazgatóságokhoz intézett rendeletével az említett egyszoba-konyhás házak után az 1936. évet megelőző időkből fennálló adóhátralékoknak az összeírását elrendelte s utasította a pénzügyigazgatóságokat, hogy a hátralékok törlése iránt tegyenek javaslatot.

A pénzügyminisztériumban elkészült továbbá
a köztartozások késedelmi kamatainak mérséklésére vonatkozó rendelet is, amelyet a minisztertanács máris elfogadott.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98