Dtum
Login with Facebookk
1937 | Március

Fényes olasz-jugoszláv sikerről ír Belgrád és Róma

Róma, március 28.
(A Stefani ügynökség jelentése.) A belgrádi egyezmény fényes sikere Olaszországnak és Jugoszláviának. A kétoldali szerződés erkölcsi és politikai előnye a határ pacifikálása. Kiküszöbölték az ellentéteket, összhangba hozták az érdekeket, biztosították a békét együttműködést. Olaszország nyugodtan akar dolgozni és nincs szándéka az európai légkört megzavarni.


Birodalmi hódítása kielégítette életérdekeit és a többi hatalommal gyarmati területen is kész az együttműködésre.

Belgrád, március 28.

(Az Avala-ügynökség jelentése.)
A sajtó nagy jelentőséget tulajdonít annak a kedvező fogadtatásnak, amelyben a nemzetközi sajtó Ciano gróf belgrádi tárgyalásainak eredményét részesítette.

 

A Vreme hangsúlyozza, hogy Olaszország és Jugoszlávia között sikerült helyreállítani a jó szomszédi viszonyt és azt a baráti légkört, amely a két állam jövőbeli kapcsolataira mérvadó lesz. Az olasz-jugoszláv barátság nem jelenti azt, mintha a két szerződő fél szakítana eddigi bevált barátaival. Az új egyezmény nem csökkenti a fennálló szerződések és egyezmények értékét. A jugoszláv-olasz megállapodás nem irányul senki ellen sem.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98