Dtum
Login with Facebookk
1937 | Október

Képzőművészeti szemle

E havi beszámolóm nekrológgal kezdődik. Ernst Lajosról, a magyar művészeti életnek kiváló tényezőjéről kell megemlékeznem, aki április havában megdöbbentő körülmények között távozott közülünk. Mint gyűjtő és mint kiállító egyaránt fontos és maradandó jelentőségű szerepet töltött be.

Ernst, a gyűjtő, a maga nemében egészen egyedülálló gyűjteményt hozott össze, amely gazdagon egészíti ki közgyüjteményeinket. Olyan műtárgyakat és emlékeket vásárolt, amelyek a magyar történettel állanak vonatkozásban, illusztrációi a magyar históriának. Tizenötéves korában kezdett gyüjteni, zsebpénzéből a magyar történelemre és nagy alakjaira vonatkozó képes ábrázolásokat, kéziratokat vett.

 

Amint aztán nagy vagyont örökölt, semmi áldozatot sem sajnált, hogy nagy arányúvá fejlessze gyüjteményét, amelyből egyik házában múzeumot alapított. Öt évvel ezelőtt letétként a Nemzeti Múzeumban helyezte el ennek anyagát, ahol az ma legjelentősebb részében ki is van állítva.

 

A gyüjtemény legkiemelkedőbb része festményekből áll. Zeitblom Szt. Erzsébet képe, Strigel II. Ulászlója, Barent van Orley II. Lajos királya, Tintoretto Szt. Istvánja mellett Székely Bertalan, Than, Lotz, Madarász, Klimkovics, Orlai, Benczur, Vágó, Feszty, Brocky, Munkácsy, Zichy, Barabás, Wagner, Liezen-Mayer, László, Csók, Körösfői-Kriesch, Rippl-Rónai és egy csomó más magyar festő történelmi vonatkozású festményei.

 

Gazdag önarcképgyüjteménye is van, nemkülönben magyar írók kézirataival, zeneművészeti emlékekkel, nagy magyarok könyveivel, igen gazdag középkori oklevélgyüjteménnyel, Petőfi ereklyéinek nagy számával, és végül igen sok magyar vonatkozású és magyar iparművészeti tárggyal is dicsekedhet. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy Ernst gyüjteménye a magyar vonatkozások felkutatásában és összeállításában páratlan.

De ennél a gyűjtői munkásságánál nem kevésbbé volt fontos az a tevékenysége, amely kora képzőművészeti kultúrájához kapcsolta és mintegy negyven év előtt kezdődött, amidőn képzőművészetünkben nagy átalakulások érlelődtek és az új törekvéseknek nagy szükségük volt támogatókra, hiszen a hivatalos körök és a nagyközönség ellenkezésével kellett küzdeniök. Ernst Lajos a múlt század végén és az újnak elején, mint a Nemzeti Szalon igazgatója, elsőrangú kiállítási programmot valósított meg. Három irányban.

 

Bemutatta nagy művészeinket, Székelyt, Szinyeit, Paált, Zichyt, sok vonatkozásban gazdagabbá téve rájuk vonatkozó ismereteinket. Iparkodott elhozni közénk a külföld nagy művészetét, a XIX. századbeli franciákat, amennyiben megismertetett Gauguin, Cézanne, Manet, Reonir, Degas többé-kevésbbé jelentős alkotásaival. Végül kiterjedt mértékben törekedett szóhoz juttatni művészetünknek a nagybányaiakkal kezdődő megújhodását.

 

Hogy ez a programm mit jelentett a Képzőművészeti Társulat mindinkább retrográd kiállítási politikájával szemben, azt mindennél meggyőzőbben mutatta meg az, hogy Ernstnek a maradiak összeszövetkezése miatt távozni kellett a Szalon éléről. Ekkor 1912-ben múzeumával kapcsolatban jókora kiállítási helyiséget nyitott, ahol gazdagabban és szabadon valósíthatta meg törekvéseit. Az Ernst-múzeum kiállításának idén ünnepelt huszonöt esztendejét nem kell részletesebben méltatnunk.

 

Nincsen mai művészetünkben nagy szerepet játszó képzőművész, aki sikerei legjava részét nem Ernstnél aratta volna. A nagybányaiaktól kezdve lejátszódott stílusváltozások, vagy jelentkező kiváló művészegyéniségek egyaránt otthonra találtak nála. Napjainkban aztán versenytársai akadtak, néha meghaladva őt, de ezek is csak őt igazolták, mert a megkezdette úton haladtak tovább.


Ernst kiállítói tevékenységével igen nagy érdemeket szerzett. A művészek vetekedtek, hogy nála kiállíthassanak, de nem kevesebbet köszönhet neki közönségünk, melyet nevelni kellett. Nem árt ezt az érdemét hangsúlyozni, hiszen az ilyen tevékenység parányokra oszlik, hogy ezerfelé szétömölve szinte észrevétlenül gazdagítson, nem tárgyakban objektiválódik, hanem szellemi átalakulások kevéssé megfogható elősegítésében.

Kiállításokban nem volt hiány. A Nemzeti Képzőművészeti Kiállítás, immár a negyedik, a Műcsarnok összes helyiségeiben körülbelül azt a képet mutatta, mint az eddigiek, sőt talán még gyöngébbet. Hiába, művészetet és ipart nem való összekeverni, mert ez nem az ipar hasznára, hanem a művészet kárára van. És ismételten hangsúlyozni kell, hogy a Nemzeti Kiállítás baloldali szégyentermeit mennyire káros a külföldieknek, akik épen az időben fordulnak meg legsűrűbben nálunk, mint művészetet mutogatni.

 

De meg kell mondani azt is, hogy legjava művészeink legtöbbje sem valami nagyon tett ki magáért, mintha a Műcsarnok megszokott színvonaláról nem akart volna küzdelembe bocsátkozni, vagy pedig már ismert műveit küldte el. Úgy hogy kellemes meglepetés számba ment Beck Ö. Fülöp és Medgyessy Ferenc szereplése, akik eddig ki nem állított és valóban kiváló alkotásaikat mutatták be.

Nem hozott meglepetéseket, sajnos, a Szinyei-társaságnak a Nemzeti Szalonban látható Tavaszi szalon-ja sem, melyen a legfiatalabbak vonultak fel. Képzőművészetünk teremtő lendülete mintha mindjobban a szobrászatra tolódnék át, évek óta hiába várunk egy olyan fiatal festőre, aki akkora erővel és különállással jelentkezik, mint annakidején Szőnyi István.

A Szépművészeti Múzeum grafikai osztályának kiállítása azonban, mint mindig, ezúttal is a legtisztább, legnemesebb művészeti élvezetet nyujtotta. Dr. Hoffmann Edit most a német grafikát válogatta össze, a tőle évek óta megszokott páratlan hozzáértéssel. Schongauer, Dürer, Altdorfer, Cranach, Hans Baldung, Holbein szebbnél szebb lapjaiban gyönyörködhettünk, a legmélyebb élményt persze Dürer nagyszerű művészete nyujtotta, melynek annyi remek emlékét őrzi a múzeum. A régi nagy németek mellett bizony eltörpültek az újabbkoriak, különösen a kortársaitól annyira túlbecsült Max Liebermann.

Szőnyi István kiállítása a Fraenkel-szalónban szintén grafikai beszámoló volt. Vízfestményeket, rajzokat, rézkarcokat láttunk tőle, amit alapjában nem is bántunk, mert intimebb oldalról élveztük azt a meleg bensőséget, melyet Szőnyi minden alkotásába beléönt. Mai magyar művészetünknek ez a kiemelkedő egyénisége érett férfikorának meleg nyarát egyrészt meglepően nagy erővel, másrészt az újszerű finomságok nem kisebb gazdagságával vonultatta fel előttünk. Nyugodtan, halkan, gyakran szűkszavú összefoglalásokban, máskor annál részletezőbb gyönyörködéssel.

Meg kell végül emlékeznünk Pásztor János Rákóczi-szobráról is, mely az országháza előtti teret díszíti, szemben a Kossuth-szoborral. Annakidején a kormány pályázat mellőzésével adta ki a megbízást Pásztornak, nyilván, mert a nagy szoborpályázatokkal járó vége-hossza nélküli huzavonákat megúnta és a művészi eredmény valamivel jobbnak bizonyult, a Rákóczi jobb, mint a parlamentet körülvevő többi szobor. Ez a relatív eredmény azonban még nem elég arra, hogy kifogásainkat elhallgassuk, annál kevésbé, mert bőven van belőlük.


Egy ilyen szimbolizáló köztér-szobor mindig nagy eszmei tartalmat hurcol magával. Egy ember történelmi jelentőségét és a nemzet hozzáfűződő meggyőződéseit foglalja össze. Ha ebből a szempontból nézzük Pásztor Rákócziját, kétségtelenül meghökkenünk. Diadalmas barokkori hadvezért látunk magunk előtt, aki büszkén, sőt majdnem pöffeszkedve ül ágaskodó lován, hadvezért, aki mögött diadalmas és sikeres hadjáratok állanak. De vajjon ez volt-e Rákóczi Ferenc, a magyar szabadsághős, Rodostó remetéje?

 

Vajjon ebben a szoborban megtestesül-e a kuruc idők lelke? Ez a gőgős úr vezette a Felvidék fellázadó népét, ez mondott le minden földi jóról? Ez volt a Bécs ellen fellázadó magyar? Mily furcsa játéka a sorsnak, hogy a kétségbeesett Kossuthtal szemben diadalmas Rákóczi hirdeti a parlament előtt a magyar történelem félremagyarázását!

De tegyük magunkat túl ezeken az eszmei vonatkozásokon. Utóvégre is a művészi alkotásnak tisztára művészi elemei feledtethetnék az eszmei kisiklást. Sajnos azonban a művészi megoldás sem kifogástalan. A szobor nem erőt hirdet, hanem csak pózt ád. Naturalista megfigyelések és barokkos stlilizálás keveréke, anélkül azonban, hogy a barok-stílust olyan sikerülten lesné el, mint Savoyai Eugen várbeli szobra.

 

Erős bizonytalanságok nyilvánulnak meg benne. Így legfeltünőbben a szobor statikájának megvalósításában, melyet a szerencsétlenül megmintázott és kényszeredetten odahelyezett bozontos lófarok erőlködőnek, de nem természetesnek mutat.

 

A súlypont a helyzet mutatványszerűségén van. Lovasbravúrt látunk, mely mégsem könnyed és nem magától értetődő. Több egyszerű erő és több bensőség kellett volna a megoldáshoz, belőlük kellett volna kialakulnia annak a monumentalitásnak, mely a műből hiányzik. Pásztor, aki a naturalizmus keretein belül valóban szép eredményeket tudott szolgáltatni, a Rákóczi esetében olyan feladattal küzdött, amelyhez kellő képzelő és alakító erővel nem rendelkezett.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A Házat holnap vagy holnapután oszlatják föl A Házat holnap vagy holnapután oszlatják föl
A képviselőház holnapi ülésének napirendjén a Társadalombiztosító...
Kormánypárti képviselők nyilatkozatai az orosz-magyar szerződés megkötéséről Kormánypárti képviselők nyilatkozatai az orosz-magyar szerződés...
Gróf Bethlen István miniszterelnök néhány héttel ezelőtt egy...
Szaktanácskozmány a Duna–Tisza-csatorna kérdésében Szaktanácskozmány a Duna–Tisza-csatorna kérdésében
Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter a Duna és Tisza folyamok között...
Ötvenezer ember a brazíliai futballderbin Ötvenezer ember a brazíliai futballderbin
Az uruguayi futballsportnak a párisi olimpiászon történt szenzációs...
Megjött Wilson válasza Megjött Wilson válasza
A washingtoni táviró vasárnap éjjel szenzációs híradással szolgált....
Várvédő ágyuk Várvédő ágyuk
Az orosz-japán háboru eseményei, gazdag tanulságai közül nem utolsó...
A villamosság a mezőgazdasági többtermelés szolgálatában A villamosság a mezőgazdasági többtermelés szolgálatában
Czaich Endre Károly, az Agrolux Községeket és Mezőgazdaságokat...
Az Agrária erőtakarmánygyár rt. viharos közgyülése Az Agrária erőtakarmánygyár rt. viharos közgyülése
Az Agrária erőtakarmánygyár rt. junius 28-án közgyülést tartott,...
A dahomeji király meghalt A dahomeji király meghalt
Behanzin király deczember 9-én Algirban meghalt. Az elhunyt Dahomej,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98