Dtum
Login with Facebookk
1938 | Január

Rövidek

A közélet és a szellemi élet viszonyáról beszélt Kozma Miklós a Pátria klub jubileumi vacsoráján

Budapest, január 16.
Vasárnap este ünnepelték a Pátria klub 13 éves fennállását. Az ünnepi beszédet Kozma Miklós mondotta. Nemzetek életében – mondotta – azok a szerencsés és haladó korszakok, amikor a szellemiség áthatja a közéletet és a szellemiség képviselői hatékonyan szólnak bele az ország életébe. Hivatkozott a magyar történelem egyik legdicsőbb korszakára, a reformkorszakra és arra, hogy éppen ebben a korban volt a legszorosabb a kapcsolat a magyar szellemi élet és a közélet között.

 

Korunk, sajnos, - mondotta – nem nagyon kedvez a szellemiségnek! Mégis azon kell dolgoznunk, hogy a közéletben a szellemi értékek minél nagyobb súlyt kapjanak. Nagy hivatás vár ránk: a magyar tehetsége tisztelete és ápolása. Hatásában és befolyásában egy tehetség sokkal jelentékenyebb, mint ezer átlagszellem együtt. A jelen még oly éles harcai között sem volna szabad elfeledni azt, hogy a szellemiekben a magyarság mellett a tehetség a lényeg.

 

Hitler vezérkancellár újévi üdvözlő sürgönyt küldött a pápának

Berlinből jelentik: Hitler a maga és a birodalmi kormány nevében az újév alkalmából a pápának is legjobb kívánságait tolmácsolta, amit a pápa megköszönt és a jókívánságokat Hitler, a birodalmi kormány és a német nép számára hasonló módon viszonozta.

Eckhardt Tibor Genfbe indul
Genf, január 23.
Népszövetségi körökben elterjedt hírek szerint a tanácsnak a francia kormányválság miatt elhalasztott századik ülésszakával egyidejűleg Genfbe érkezik Eckhardt Tibor, hogy tanácskozzon Eden és Delbos angol és francia külügyminiszterekkel, valamint más vezető államférfiakkal és diplomatákkal.


Ezekben a körökben arról beszélnek, hogy Eckhardtot Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok kormányai fel akarják kérni arra, hogy a gazdasági és politikai válság megoldásának feltételeit Van Zeeland volt belga miniszterelnökkel együttesen tanulmányozza és a megoldásra vonatkozólag részletes javaslatot dolgozzon ki.

 

Franco repülőgépei francia falvakat bombáztak
Perpignan, január 23.
Vasárnap délután két nemzeti repülőraj 14 gépe elrepült Puigcerda felett, majd 20 percen át bombázta a várost. Az egyik bomba Puigcerda egy zsúfolásig megtelt szállodaépületét rombolta szét. A halottak száma igen nagy. Megrongálódtak a pályaudvari épületek egy része is. A nemzeti repülők két ízben repültek francia terület felett és tíz bombát dobtak le.


Ez az első eset, hogy a nemzeti repülők Puigcerda ellen támadást intéztek. Puigcerda lakosai rémülten menekültek Bourgmadame francia községbe, ahol a sebesülteket elsősegélyben részesítették. A nemzetiek által ledobott bombák közül két bomba Osseja közelében, míg egy másik Angoustrine közelében robbant fel. A francia falvakban a bombák robbanásainak, az eddigi jelentések szerint, nem volt sebesültje.

A Népszövetség Angliát, Franciaországot és Perzsiát bízta meg a Románia ellen beadott petíció megvizsgálásával
Genf, január 30.
A Népszövetség tanácsa hármasbizottságot küldött ki a romániai zsidókérdés ügyében beadott petíciók megvizsgálására. A bizottság Anglia, Franciaország és Perzsia delegátusaiból áll.


Miután a Népszövetség eddig sokszáz petíciót utasított vissza vagy süllyesztett el, ennek az intézkedésnek a magyar kisebbségek szempontjából is jelentősége van. A Népszövetség titkársága a petíció elfogadásáról rövid közleményt akart kiadni a sajtó számára, ez ellen azonban Miceseu külügyminiszter erélyesen tiltakozott. Azzal érvelt Avenol főtitkár előtt, hogy a kommüniké a márciusi választások előtt súlyosan sértené a román kormány érdekeit.

 

Sztojadinovics Berlinben

Berlin, január 26.

Sztojadinovics jugoszláv miniszterelnök és külügyminiszter (x) nagyfontosságú megbeszélésen vett rést Berlinben. Ujból igazolták, hogy Németország és Jugoszlávia között adva vannak a tartós barátság s az európai békét minsen téren szolgáló együttműködés előfeltételei. A jugoszláv államférfit díszszázad fogadta a berlini pályaudvar előtt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Vitéz leveldi Kozma Miklós  Hitler Adolf XI. Pius pápa Eckhardt Tibor Van Zeeland Avenol Sztojadinovics berlini fogadtatása
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98