Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1938 | Szeptember

Ma arról döntenek Londonban, mit tegyen Anglia és Franciaország, ha a németek megtámadják Csehszlovákiát

London, szeptember 23.
Vasárnap London a francia miniszterelnököt és külügyminisztert várta – nyolc napon belül immár másodszor – és a két francia államférfi a késő esti órákig nem érkezett meg. Délben két órakor párizsi távirat jött a downingstreeti miniszterelnöki palotába és ez a sürgöny közölte, hogy a francia miniszterelnök látogatása néhány órával eltolódik, mert a francia kormány hosszú minisztertanácsot tart. Megérkezésüket este 7 órára várják. 

 

Londonban rendkívüli feltűnést kelt a francia miniszterelnök és miniszter késése, amit annak tulajdonítanak, hogy a francia kormányon belül nincs meg a teljes egység a csehszlovák problémával kapcsolatban.


Vasárnap délelőtt és délután is az angol kabinet hosszasan tanácskozott. Chamberlain miniszterelnök beszámolt a kormánynak németországi útjától, délben pedig a Buckingham-palotába sietett, hogy az uralkodót tájékoztassa godesbergi tárgyalásainak részleteiről és eredményéről. Vasárnap délelőtt nagy izgalmat keltett Londonban néhány lapnak az a híre, hogy az angol kormány hétfőn, de legkésőbb szerdán elrendeli az általános mozgósítást.


Érdeklődtem a hadügyminisztériumban, ott azonban a mozgósítás hírét a leghatározottabban megcáfolták és kijelentették, hogy ez a terv egyáltalán fel sem merült. A józan angol közvélemény felfogása szerint a mai helyzet akármilyen komoly is, nagyjából nem rosszabb és nem súlyosabb, mint amilyen Chamberlain első németországi útja után volt.

Mit követel Hitler?

Hitler követelései, mint beavatott és megbízható helyről megtudtam, a következők:
1.Prágának október 1-éig intézkednie kell, hogy a cseh rendőrség és katonaság visszavonuljon a szudétanémet területről: 2. mindazokat a szudétanémet területeket, amelyeken a lakosságnak hetven százaléka német, megszállja a német katonaság és a német rendőrség; 3. azokon a területeken, ahol a német lakosság kevesebb, mint hetven százalék, népszavazást kell tartani, mégpedig nyomban a német ultimátum lejárta után; 4. Németország garantálja Csehszlovákia új határait, de csak abban az esetben, ha Magyarország és Lengyelország szintén hajlandó garanciát adni.


Ezek a követelések csak annyiban súlyosabbak a német vezér és kancellár további kívánságainál, hogy szigorú határidőhöz kötötte azokat és hallgatólag az is benne foglaltatik, hogy az ultimátum visszautasítása esetén a német hadsereg fegyverrel szerez érvényt Hitler követeléseinek.


Az angol miniszterelnökhöz közelálló személytől úgy értesültem, hogy Anglia és Franciaország minden kommentár és megjegyzés nélkül juttatja el a csehszlovák kormányhoz a német követeléseket és Chamberlain teljesen a csehekre bízza: döntsenek maguk arról, hogy elfogadják-e vagy visszautasítják az ultimátumot. A cseh kormány már szombatról vasárnapra virradó éjszaka tanácskozott, de dönteni még nem tudott.


Beavatott körök szerint két komoly aggodalmuk van a cseheknek, amiért egyelőre haboznak: 1. attól tartanak, hogy ha a cseh Maginot-vonalat átadják a németeknek, akkor Csehszlovákia mint katonai hatalom, teljesen elveszti jelentőségét; 2. aggódnak, hogy ha Németország előbb szállja meg a szudétanémet területeket, mielőtt az új cseh határokat biztosítanák, akkor Csehszlovákiának minden további német, magyar és lengyel követelést fenntartás és habozás nélkül teljesülnie kell, mert még súlyosabb helyzetbe kerül a szudétanémet területek megszállása után, mint amilyen válságos helyzetben most van.

Komoly angol körök mégis úgy vélekednek, hogy Csehszlovákia teljesíti a német követeléseket, mert nem tehet egyebet. Prágában ugyanis nem tudják, hogy Anglia és Franciaország milyen álláspontra helyezkedik a németek fegyveres támadása esetén, viszont a cseh kormány jól tudja azt, hogy Európában nem lesz béke mindaddig, amíg a csehszlovákiai kisebbségek ügye meg nem oldódik.

Miről tanácskoznak a francia és angol miniszterek?

A vasárnapi angol és francia minisztertanácsok, valamint a vasárnap éjszakai angol-francia tanácskozások abban a fontos kérdésben döntenek: milyen magatartást tanusítom a két nyugati nagyhatalom, ha Németország október elsején megtámadja Csehszlovákiát?


Chamberlain miniszterelnök szilárdan és változatlanul bízik a békés megoldásban, mégis meg kell említenünk, hogy az európai katonai intézkedések nagymértékben nyugtalanítják az angol közvéleményt. A svájci légi haderőt Zürichben összpontosították, a norvég hadiflotta váratlanul nagygyakorlatot kezdett. Belgiumi haderőt állított kelleti határára, Franciaországban mintegy kétmillió katona áll fegyverben. A franciák vasárnapra virradó éjjel hallhatták és láthatták, hogyan készül többszázezer munkás lázas szorgalmával a Sigfeld-vonal.

Anglia békét akar!

Angliában minden nyilvános helyen óriási plakátok szólítják fel a közönséget, hogy szerezze be gázmaszkját és készüljön el minden eshetőségre. Több vasárnapi lap cikket közöl arról, hogyan áll a angol fegyverkezés és Nagybritannia mai készültségét összehasonlítják a birodalom 1914. évi készültségével.

 

Mindezen komoly jelek figyelembevételével sem szabad azt gondolni, hogy Londonban komoly háborús hangulat uralkodik. A lakosság általában nyugodt és mérsékelt és mindenki, optimisták és pesszimisták egyaránt, békét akarnak és hisznek benne, hogy Hitler és Chamberlain békeakarata megtalálja a súlyos válságból kivezető utat.


A vasárnapi lapok egyértelműen rámutatnak arra, hogy a döntés most Csehszlovákiától függ, amelynek válaszát Masaryk követ vasárnap késő délután átadta a Dawning streeten. A lapok találgatásokba bocsátkoznak, hogy vajjon Csehszlovákia elfogadja-e a feltételeket?

 

A Sunday Express jelentéseinek ezt a címet adja: Európában új remény éled. A lap egyébként azt írja, hogy Hitler követeléseinek enyhesége meglepetést keltett. A bírálat a miniszterelnök politikájával szemben Chamberlain hazaérkezése óta lényegesen enyhült, de mégis figyelemreméltó, hogy a munkáspárt hétfőn este óriási méretű gyűlést tart, amelyen Attlee őrnagy keményen bírálja majd Chamberlain miniszterelnöknek a csehszlovák ügyben folytatott politikáját.

Mikes György

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Chamberlain miniszterelnök feleségével (1), Lord Halifax külügyminiszter (2) és Eden volt külügyminiszter barátjáva (3) haladnak a Downing Street felé A politikusokra váró tömeg egy csoportja A balszélen látható Horace Wilson megérkezik a berlini repülőtérre Chamberlain személyes üzenetével
HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Kalászosokból közepesnél jobb termés várható Kalászosokból közepesnél jobb termés várható
Mindennél jobban érdekli most az ország lakosait az immár folyamatban...
A közadók kezelése A közadók kezelése
Wekerle Sándor miniszterelnök, mint pénzügyminiszter által, a közadók...
Egy millió aranyban Egy millió aranyban
Nap-nap után olvassuk napilapokban, folyóiratokban a millió szót,...
Az agrárválságot elsősorban nem a tengerentuli gabona, hanem az európai agrárországok versenye okozza Az agrárválságot elsősorban nem a tengerentuli gabona, hanem az...
A bukaresti tárgyalásokról visszatért magyar delegátusok...
Száz éves dolgok -  Kazinczy utolsó napjai Száz éves dolgok - Kazinczy utolsó napjai
Kazinczy utolsó éveiben minden vagyonát elvesztette és nagy adósságok...
Tisza István szobra Tisza István szobra
Mintha egy régen eltünt világ elevenednék meg újra Zala György...
Vaszary János új képei Vaszary János új képei
Ezerkilencszáztizenkettő márciusában, szóval kerek hét évvel ezelőtt...
A podgyásztarifa fölemelését tervezik a vasutak A podgyásztarifa fölemelését tervezik a vasutak
A kulisszák mögött a magyar vasutak ujabb tarifaemelés tervével...
70.000 német bányász ma reggel sztrájkba lép 70.000 német bányász ma reggel sztrájkba lép
A középnémet barnaszénbányákban hétfőn reggel megkezdődik az...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98