Dtum
Login with Facebookk
1939 | December

Feltűnő kijelentések a földreformról az OMGE- ban

Vasárnap délelőtt tartotta közgyűlését az Országos Magyar Gazdasági Egyesület a Köztelek székházában. A közgyűlést főleg birtokpolitikai kérdések foglalkoztatták. Az elnöklő gróf Somssich László megnyitó beszédében élesen kelt ki a földreformerek „demagógiája” ellen. Fölsorakoztatta azokat a szokványos érveket, amelyeket az utóbbi időben annyiszor hallottunk már bizonyos érdekeltségek részéről. Ezekben a kérdésekben – mondotta gróf Somssich – nem a szakértelem, hanem a politikai erőviszonyok játszottak döntő szerepet.

– És ez – tette hozzá – szerintem, nem fejezi ki az ország közvéleményét.

Helyesen tette hozzá az elnök, hogy: szerinte. Mert nyilvánvaló, hogy az ország közvéleménye ma már elodázhatatlannak látja a földbirtokpolitikai kérdések megoldását. Hogy ez mennyire így van, mutatja, hogy a kormányzat is több birtokpolitikai törvényt hozott az utóbbi időben. Az OMGE vezérkara azonban nem akar tanulni s neki még az a kevéske eredmény is sok, ami ezekben a törvényekben kifejezésre jut. A napokban már a felsőház is elfogadta a kormány kishaszonbérleti törvényjavaslatát. Az OMGE azonban szükségesnek tartotta fölemelni tiltakozó szavát „ a földigénylésre dobszó utján való felhívások” ellen.

Az elnök a mezőgazdasági munkáskérdést is szóvátette s hangoztatta, hogy itt is „sokat ártott a földosztással való állandó izgatás”. Majd azt a kijelentést kockáztatta meg, hogy a munkásbérek sok helyen elérték a napi 5-9 pengőt.

A megnyitó után kiosztották az irodalmi jutalomdíjakat, majd az évi jelentés vitájánál Kégl János és Tolnay Knefély Ödön volt országgyűlési képviselő mondott beszédet. Tolnay-Knefély a közgyűlés tagjainak helyeslése mellett hangoztatta, hogy a gazdatársadalom nem tűrheti, hogy közgyűlését saját minisztériuma, a földmívelésügyi minisztérium annyira elhagyagolja, mert sem a miniszter, sem a minisztérium egyetlen tisztviselője nem jelent meg az OMGE-ban. A közgyűlés ezután Somssich elnökkel az élén percekig tapsolta Törley Bálint államtitkárt, aki ekkor már egyedül képviselte a kormányt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98