Dtum
Login with Facebookk
1939 | Január

Rövidek

A magyar igazságszolgáltatás visszatérését ünnepelték Kassán
Kassa, január 8.
A kassai itélőtábla ünnepélyes keretek között diszülést tartott, amelyen dr. Zachór István az itélőtábla uj elnöke üdvözölte Berczelly Jenő államtitkárt, az igazságügyminiszter képvislőjét, továbbá a megjelent magasrangu birákat és a többi előkelőséget. Méltatta ezután a Felvidék visszacsatolásának óriási jelentőségét. Hálásan emlékezett meg a kormányzóról, akit percekig ünnepeltek a diszközgyűlés részvevői. Beszélt ezután az elnök a magyar igazságszolgáltatásról, amely most visszatér Kassára.


Gezdy Béla, a akassai főügyészségének vezetője felszólalása után Berczelly államtitkár beszélt a Felvidék felszabadításáról, majd Töreky Géza a kuria elnöke és a többi notabilitás szólalt fel.

Ujabb ütközetek Palesztinában

Jeruzsálem, január 8.
A libanoni határ közelében, Szafez vidékéről a Nabiuszból összeütközéseket jelentenek. A felkelők részéről 30 ember esett el vagy sebesült meg. Egy angol katona életét vesztette.

Debrecenben Jaross beszédével bontott zászlót a Magyar Élet Mozgalom

Debrecen, január 15.
A díszteremben hatalmas pódiumot állítottak fel. A pódium előtt a MÉM fekete díszruhás, csizmás őrsége állott. Középen a négy kopjatartó helyezkedett el. A bevezető szavak után Jaross Andor miniszter, a MÉM-mozgalom egyik főszervezője mondott zászlóbontó beszédet.

- A Rima partján és a Sajó partján szántóvető ember, a Csallóköz, a Bodrogköz magyarja, a Kassa város piacán élő magyar, a munkácsi vár magyarja epedő lélekkel vágyott a magyar élet után. Tudtuk, mi csak részei vagyunk a nagyobb magyar életnek, tudtuk, hogy el kell jöjjön az ideje annak, hogy ne csak fizikailag foghassunk egymással kezet, hanem a Felvidék a maga tapasztalatai révén a nehezebb környezetben tanusított élniakarással és élnitudással testvárré váljék a trianoni magyar állammal.

Felmentést kéri Danzig népszövetségi biztosa
London, január 15.
Halifar lord külügyminiszter Rómából jövet Genfbe érkezett és vasárnap délelőtt hosszabb megbeszélést folytatott Burckhardt dr. svájci egyetemi tanárral, Danzig népszövetségi biztosával. Burckhardt ezuttal is kérte, hogy a népszövetség mentse fel hivatalából, mert helyzete Danzigban tarthatatlanná vált.


Népszövetségi körökben már befejezett ténynek tartják, hogy Danzig és Genf között a kapcsolatok megszakadnak, azaz Danzig szabad város teljesen függetleníti magát a népszövetségtől.

„Aki magyar akar lenni, magyar ember!”

Budapest, január 22.

A Központi Demokrata Körben társasvacsorát rendeztek, amelynek keretében dr. Zimmermann Géza párttitkár üdvözlő szavai után Lakatos István református lelkész „Történelmi küldetésünk” címen előadást tartott. „Szeretném a reménytelen lelküek, a nyomoruság kétségbeesettjeinek a szivébe kiáltani – mondotta többek között -, van még és lesz még élet! Szeretném ezt azoknak is odadörgölni, akik ma gyilkos kézzel törnek be ezeréves alkotmányunkba. Érzem, hogy elsősorban magyar fajvédőnek kell lenni, de érzem, hogy amikor magyar fajvédő vagyok, köteles vagyok a zsidó népréteget is védelembe venni.

 

Az evangéliumi keresztényeknek kell vétót emelnie és megmutatni azt az utat, amelyen járni kell. A református kersztyénségnek ma az a hivatása, hogy gátnak odaálljon és feláldozva mindent, megakadályozza az ezeréves magyar alkotmány megrendítését és azt, hogy a totalitásos államok tógáját magunkra próbáljuk. Előttünk mindegy, hogy valaki sváb, tót, vagy zsidó, de mert ezen a földön él és magyar akar lenni, magyar ember!".

 

Dr. Lengyel Zoltán felszólalása után dr. Vázsonyi János bírálta az uj zsidójavaslat intézkedéseit.

Huszton csak az ukrán zászlót szabad kitüzni

Huszt, január 22.
A prágai központi kormány és a huszti ruszin kormány között a feszültség még mindig nem enyhült, annak ellenére, hogy Prchota tábornok, akinek ruszin miniszterré történt kinevezése Prága és Huszt viszályát kirobbantotta, szombaton kijelentette, hogy nem vállalja a miniszterséget és visszautazik Prágába.


A feszültség fennállását azonban mindennél világosabban mutatják azok a falragaszok, amelyeket szombaton este Huszt utcáin kiragasztottak. A rendőrség a falragaszokon felhívta a lakosság figyelmét, hogy a Volosin-kormány rendelkezése értelmében mindenféle tanácskozást és gyülekezést tilos tartani és az ukrán jelvényeken kívül semmiféle más jelvényt vagy más nemzeti színeket nem szabad viselni. Huszton nem szabad kitűzni a cseh-szlovák köztársaság zászlóját sem.

 

Daladier Tuniszban

Tunisz, január 18.
A világpolitikában nagy érdeklődést váltott ki Daladier francia miniszterelnök tuniszi útja. A képen a francia miniszterelnök a tuniszi francia kormányzóság előkelőségei között a tuniszi kormányzóság palotájába érkezik, amelynek kapujánál a palotaőrség zenekara fogadja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Töreky Géza A palesztin harcok során az angol katonaság az utak mentén ilyen, betonból készült őrtornyokat emelt Jaross Andor, belügyminiszter A danzigi Mária templom és a városháza Az ukrán zászló Volosin Ágoston Daladier (x) megérkezése Tuniszba
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98