Dtum
Login with Facebookk
1940 | Március

Első német bombázás Anglia ellen

Német jelentés a légitámadásról
Berlin, március17.
(Német Távirati Iroda.) A véderőfőparancsnokság jelenti:  A legutóbbi napokban végzett felderitő repülések során szerzett tapasztalatok alapján a német légi haderő március 16-án az esti órákban nagyobb harcerőkkel előtört észak-nyugat felé és támadást intézett Scapa Flowban horgonyzó angol hadihajók ellen. A támadás során legalább négy hadihajót, köztük három csatahajót és egy cirkálót értek bombatalálatok, ugyhogy ezek a hajók sulyosan megrongálódtak. Valószinű, hogy két további hadihajó is megsérült.

 

Ezenkivül bombázták Stromnes, Earth House és Kirkwall repülőtereit, valamint egy légvédelmi tüzelőállást. Bár az ellenség vadászrepülőgépei és légvédelmi tüzérsége élénk müködést fejtettek ki, a német harci repülőgépek sikeresen végrehajtották feladatukat és veszteség nélkül hazatértek.

Angol jelentés szerint egy polgári személy meghalt, heten megsebesültek
London, március 17.
(Reuter.) A tengernagyi hivatal az alábbi hivatalos jelentést adta ki: A német légihaderő gépei szombaton 19 óra 50 perckor támadást intéztek a scapa flowi haditengerészeti kikötő ellen. Mintegy tizennégy ellenséges gép repült el a kikötő felett. Sok bombát dobtak. Egy bomba eltalált egy hadihajót, de csak kisebb károkat okozott. Bombákat dobtak az ellenséges gépek a szárazföldre is.

 

Egyetlen katonai célpontot sem találtak el. A polgári lakosság köréből Bridge of Weith faluban egy ember meghalt és heten, köztük két nő, megsebesültek. Öt tengerparti villa megsérült. A haditengerészet vesztesége hét ember. A hadihajók légelhárító ágyui és az angol vadászgépek együttesen elüzték az ellenséget. Egy német repülőgépet lelőttek és valószínű, hogy több ellenséges gép is sérüléseket szenvedett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Messerschmittek Német repülőgép belülröl
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98