Dtum
Login with Facebookk
1940 | Október

Fékevesztett hangon támadja Magyarországot a bukaresti sajtó

A Magyar Távirati Iroda jelenti: A vasárnapi bukaresti lapok szinte reprodukálhatatlan szidalmak özönét zuditják Magyarországra azok miatt a retorziós rendszabályok miatt, amelyeket a m. kir. kormány a romániai magyarság bántalmazása és kiüldöztetése miatt alkalmazni volt kénytelen.


A román lapok fékevesztett hangja arra enged következtetni, hogy Románia a kijózanodás és a békülési törekvés helyett az ellentétek veszélyes kiélezésére törekszik.

„Szégyenteljes az, ami Romániával történt”
Bukarest, október 6.
(Magyar Távirati Iroda.) A Neamul Romanesc „A mi igazi ellenségünk” című cikkében azt írja, hogy Románia mindeddig elviselte azt a nagy fájdalmat, amelyet testvéreinek elszakitása okozott.


Románia olyanokat is engedett át, akik románul beszélnek és akik nem akartak Romániától elszakadni.


Szégyenteljes az, ami Romániával történt. Szégyen volt, hogy Romániát harc és ellenkezés nélkül arra kényszeritették, hogy türje el az ellenség beözönlését és azt, hogy szent földeket ragadjon ki Románia testéből.

 

A jobb idők elvártában a fájdalom marcangolja a román lelkeket. Fojtsuk azonban vissza magunkban a bosszuállás érzetét. Uralkodjunk a lelkünkön háborgó érzelmeken és vegyük észre most, legalább ma, hogy a mi igazi ellenségeink nem bent az országban, hanem a határon tul vannak.


Nem engedhető meg ma, hogy a románok egymás között ellenségeskedjenek, mindaddig, amig a román határok nem zárják magukba a világ összes románjait.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98