Dtum
Login with Facebookk
1941 | Október

Elfogta a rendőrség az ujpesti nyilas kézigránátosok hónapok óta bujkáló vezetőjét

Bűnpártolás címén 12 nyilast letartóztattak

Néhány nappal ezelőtt a budapesti főkapitányság politikai osztálya tudomást szerzett arról, hogy Ujpesten nyilas fiatalemberek ugynevezett „rendvédelmi osztagot” alakítottak és különböző erőszakos cselekmények elkövetését tervezik. Kiderült, hogy az ujpesti „rendvédők” nagymennyiségű kézigránátot is szereztek és a réteken menetgyakorlatokat és kézigránát - dobási gyakorlatokat tartanak.

A rendőrség a kézigránátos nyilasokat egy kivételével elfogta. Iván Pál 28 éves lakatossegédnek ugyanis sikerült az utolsó pillanatban megszöknie. A többiek élükön Klima József magántisztviselővel a statáriális bíróság elé kerültek, miután a rendőrség megállapította, hogy kereken 250 darab használható állapotban lévő kézigránátot rejtegettek maguknál. A kézigránátokon kívül lőfegyvereik voltak.

A Klima - féle kézigránátosok a statáriális bíróság előtt ugy vallottak, hogy a megszökött Iván Pál volt a szervezkedés tulajdonképpeni feje. Klima József is azt vallotta, hogy Iván Pál vetette fel a szervezkedés ötletét, ő szorgalmazta a kézigránátok beszerzését, ő volt az, aki a rendvédelmi alakulat tagjait kézigránát dobálási gyakorlatokra összehívta és őket oktatta.

A statáriális bíróság Klimáék ügyét a rendes bíróság hatáskörébe utalta, itt azután Klima Józsefet súlyos fegyházbüntetésre ítélték, de ugyancsak sulyos büntetést kaptak a szervezkedés többi tagjai is. Iván Pált azonban nem sikerült előkeríteni, mert amint kiderült,
külföldre szökött.

A rendőrség néhány nappal ezelőtt tudomást szerzett arról, hogy Iván Pál már hosszabb idő óta Magyarországon van és a főváros környékén bujkál.

Szombaton éjjel a detektívek rajta ütöttek Iván Pál rejtekhelyén és a kézigránátos „vezért” elfogták. Ugyanakkor elfogtak még tizenhárom nyilast is, akikről bebizonyosodott, hogy Iván Pált rejtegették, szökésben, bujkálásában pénzzel segítették. Ezek a nyilasok a szökevényt kézről – kézre adták, szállást nyujtottak neki és mindenképpen azon igyekeztek, hogy elrejtsék a hatóságok elől. Vasárnap délelőtt Iván Pált és a tizenhárom nyilas bűnpártolót a főkapitányságon letartóztatták és átkísérték az ügyészségre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98