Dtum
Login with Facebookk
1942 | Február

A magyar népművészet

Ortutay Gyula könyve - Franklin

Ortutay Gyula kiváló műve két hatalmas kötetben a magyar nép művészetét,  azaz a magyar nép díszítő hajlamának termékeit elemzi és mutatja be. Elismerésre méltó tartózkodással aránylag igen szűkreszabott szöveg után a színes és fekete képek százai következnek, más tehát az arány, mint Malonyay Dezső egykor fölötte nagyratartott, untatóan bőbeszédű művében, mely a tudományos gondolkodás teljes híjával novellisztikus és adomázó előadásmódra épült. Malonyay művének képanyagából Ortutay átmentette legértékesebb részt és pótolta a szembeszökő hiányokat.


Az Ortutay írta szöveg és műve beosztása mintaképe annak, hogy miképpen kell egy igen kiterjedt és elágazó témakörben rendet teremteni és miképpen kell a közönséget a helyes kiinduló pontokra röviden rávezetni Sok esetben ugyanis a népművészeti termékek tekintetében alig jutottunk túl a kiinduló pontokon és az összefüggések sejtésén. Még hosszú időre és sok áldozatos munkára van szükség, hogy minden kérdés tisztázódjék, de ezek részletes taglalása nem is volna való a nagyközönség elé. Ortutay könyve azt a célt szolgálja, hogy közönségünk előtt a magyar nép díszítő hajlandóságainak kiválóságát tárja fel, ehhez rövid szöveg elég és mentől több kép szükséges.


A mű két kötetből áll. Az egyik a csonka haza, a másik - a valamivel kisebb terjedelmű - Erdély népművészetével foglalkozik. E második kötet forgatása közben megértettük, hogy Erdély magyar népe miért tudta érintetlenül megőrizni magyarságát annyi keserves éven át. Maga az egész mű nem csekély büszkeséggel és nem csekély hittel tölt el
Farkas Zoltán

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A magyar nép arcza és jelleme A magyar nép ábrázolása A magyar nép arcza és jelleme
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98