Dtum
Login with Facebookk
1942 | Január

Washingtoni közlemény Roosevelt és Churchill megegyezéséről

Washington, január 18.
(NST) Churchill Londonba való megérkezése után a Fehér Ház közleményt bocsátott ki, amely szerint Roosevelt elnök és Churchill között a washingtoni tárgyalások folyamán teljes megegyezés jött létre a jövőbeli szárazföldi és tengeri hadászat együttműkődése szempontjából.


Stephan Early, Roosevelt elnök magántitkára kijelntette, hogy a washingtoni tárgyalások három fázisban folytak le. A megbeszélések első részében az általános politikai kéréseit vitatták meg. Ezután Churchill Ottawába utazott, hogy beszédet tartson a kanadai parlamentben. Washingtonba való visszatérése után államügyeket beszéltek meg, majd Churchill néhány napot Floridában töltött. A megbeszélések harmadik részében végérvényesen megegyeztek a helyzet által megkövetelt intézkedések megtételére vonatkozóan.


Churchill minisztertanácson számolt be amerikai utjáról

Stockholm, január 18.
(Német Távirati Iroda.) Az angol hirszolgálat jelentése szerint nyomban Churchill megérkezése után rendkivüli minisztertanács  ült össze, amelyen Churchill beszámolt amerikai utjáról. Az angol miniszterelnök kijelentette, hogy ő és Roosevelt kidolgozta a szövetséges hadvezetés részletes tervezetét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98