Dtum
Login with Facebookk
1942 | Május

Az erdélyi GyOSz

Az erdélyi GyOSz a minap tartott közgyűlésén számolt be eddigi működéséről.
A problémák fergeteges áradatában higgadt előrelátással, tárgyilagossággal és bölcs eréllyel intézte ez az érdekképviselet felelősségteljes feladatát. Erdély gyáriparának sorsa az egész magyar nemzet legelsővonalbeli szívügye; a férfiak, akik az erdélyi GyOSz-ban tömörültek e hazatért országrész ipari érdekeinek előmozdítására, érdemes munkát végeztek.

Az iparügyi kormány, személy szerint maga Varga József miniszter és Kádas Károly,
az iparügyi minisztérium államtitkára – minden tőlük telhetőt megtettek Erdély iparáért. Ha sikerült új életre kelteni ennek az országrésznek az iparát, ha le tudták küzdeni a munkanélküliség rémét, ha közlekedési, nyersanyagbeszerzési, szállítási nehézségek ellenére is Erdély ipara élő és tekintélyes tényezőjévé vált az ország termelésének, akkor az iparügyi kormány eredményes irányító tevékenysége mellett elismerés illeti ezért az erdélyi GyOSz-t.

A tisztújítás során a következő vezetőséget választották meg:

Elnöki választmány: Elnök: Rimanóczy Károly, az Erdélyi Magyar-Olasz Ásványolajipar R.T. vezérigazgatója, Kolozsvár. – Alelnök: Warga László, az ifj. Warga D. örökösei Papírlemezgyár társtulajdonosa, Kolozsvár. – Ellenőr dr. Gál Zsigmond, a Dermata Művek R.T. igazgatója, Kolozsvár. – ügyv. igazgató dr. Böszörményi Sándor, Kolozsvár. – Körzeti elnökök: Kolozsvár: Warga László, Marosvásárhely: Kardeván Vilmos, a Marosvásárhelyi Cukorgyár igazgatója, Marosvásárhely. Nagyvárad: Bieleck József, a La Roche Faipari R.T. igazgatója, Nagyvárad.

Szakosztályi elnökök:
Bányaipar: Vasitsek Zsigmond főmérnök, a M. kir. Állami Ércbányászat Bányaigazgatósága, ny. bányaügyi előadó, Kolozsvár. – Vas- és fémipar: Szolnoky Gyula, a Magyar Acélárugyár R.T. igazgatója, Kolozsvár. – Vegyi ipar: Dr. Tuzson Pál, a „Napochemia” Gyógyszer ésVegyészeti Gyár R.T. ügyv. igazgatója, Kolozsvár. – Textilipar: Hajtájer Gyula textilgyáros Szatmárnémeti. – Bőripar: Zudor János, a Dermata Művek R.T. ügyv. igazgatója, Kolozsvár. – Élelmiszeripar: Braedt Albert, a Braedt Frigyes Fiai szalámi, hentesáru és húskonzervgyár társtulajdonosa, Beszterce. – Malomipar: Dr. Somodi András vállalati vezérigazgató, Kolozsvár. – Szeszipar: Dr. Illyés Viktor szeszgyáros, Récekeresztúr. – Édes szeszipar: Pálffy László, a Szittya Magyar Keresk. R.T. vezérigazgatója, Kolozsvár. – Építőanyagipar: Dr. Goldner Hermann, a „Hephaistos” Élesdi chamotte tégla, cserépgyár és Mészégető R.T. igazgatója, Élesd. – Faipar: vitéz Zúdor Sándor, a Lomási Erdőipar R.T. vezérigazgatója, Kolozsvár. – Villamos szakosztály: Kompanek János, a Villamosművek igazgatója, Kolozsvár.

Számvizsgáló bizottsági tagok:
B. Farkas Gábor, az „Ursus” egyesült kolozsvári tordai sörgyárak R.T. igazgatója, Schlossel Richárd, vállalati igazgató, Kolozsvár. Warga András, a „Fermeta” Fémárugyár igazgatója, Kolozsvár.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98