Dtum
Login with Facebookk
1943 | Március

Kállay Miklós egy évvel ezelőtt vette át a kormány vezetését

Budapest, március 7.
Egy évvel ezelőtt vette át Kállay Miklós miniszterelnök a kormány vezetését. Sulyos, gondterhes időkben került a szabolcsi történelmi család sarja a miniszterelnöki székbe. Bárdossy László kabinetjének valamennyi tagját átvette és ezzel is kihangsulyozta a magyar bel- és külpolitika irányának változatlanságát.

 

Kállay Miklós ez alatt az egy esztendő alatt bebizonyitotta, hogy minden tekintetben alkalmas a magyarság sorsának intézésére. Politikája szociális tartalommal telitett, jelszava: mindent a magyar népért.


Kormányát az idők folyamán rekonstruálta, kitűnő szakembereket vett be, olyanokat, akik minden tekintetben alátámasztják politikáját. Szakadatlan munkában telt el ez az egy esztendő. Kállay az állami élet vezető tényezőivel nap-nap után tanácskozik.


A belpolitikai élet változatlanul igen mozgalmas. Jövő vasárnap a Magyar Élet Pártja Nagyváradon fontos értekezletet tart, amelyen a kormánynak több tagja is megjelenik. Az értekezletet vezető beszédét a Magyar Élet Pártjának ügyvezető alelnöke, Kölcsey István mondja.


De nemcsak kormánypárti körökben tapasztalható nagy élénkség, hanem az ellenzéki oldalon is. A polgári ellenzék vezetői megbeszéléseket tartanak és a közeli napokban értekezletre ül össze a betegségéből felgyógyult Tildy Zoltán elnöklete alatt a Független Kisgazdapárt. Nagy élénkség a sürgés-forgás tapasztalható a szélső jobboldalon is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Lipski őrvezető, Lengyelország volt berlini követe beszél az augusztus 31-i történelmi éjszakáról Lipski őrvezető, Lengyelország volt berlini követe beszél az...
Érdekes riportot közöl a Paris-soir Lipskiről, Lengyelország utolsó...
Uralkodók ékszerei Uralkodók ékszerei
Vilmos német császár egy keskeny aranykarpereczet visel; az orosz...
Párizst meglepte a genfi magyar panasz Párizst meglepte a genfi magyar panasz
A magyar kormány panasza a Népszövetséghez a jugoszláv határsértések...
A jószivü férj A jószivü férj
Őnagysága zsuron volt a minap. A mulatság egy kicsit elhuzódott és...
Hány gazdasági állatja van Csonkamagyarországnak? Hány gazdasági állatja van Csonkamagyarországnak?
Az 1924. évi állatösszeírás adatai szerint Csonkamagyarországon van...
Földünk vízkészlete Földünk vízkészlete
A talajvíz keletkezésére nézve háromféle felfogást ismerünk. Az...
Horthy Bécsben Horthy Bécsben
Vasárnap délután három órakor Darányi miniszterelnök, Kánya...
Angliában gazdasági tényező lett a munkásszövetkezet Angliában gazdasági tényező lett a munkásszövetkezet
Az angol kereskedelmi hivatal munkaügyi osztálya most adott ki...
Eötvös Zoltán rekordot futott az Európabajnokságon Eötvös Zoltán rekordot futott az Európabajnokságon
Európa 1929. évi gyorskorcsolyázó bajnokságának vasárnapi 1500 és...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98