Dtum
Login with Facebookk
1943 | Szeptember

Mussolini rádiószózata

Róma, szeptember 19.
Mussolini szombaton este rádiószózatot intézett az olasz néphez. Beszéde elején vázolta azokat az eseményeket, amelyek julius 25-én lejátszódtak. Rámutatott arra, hogy a királlyal alig 20 percig tartott a tanácskozás és hangsulyozta, hogy minden megértés lehetetlenné vált, mert a király már előzőleg döntött.


Háboruban és békében - mondotta - már megtörtént, hogy egy-egy miniszternek mennie kellett, vagy egy tábornokot lelőttek, de sohasem történt meg az, hogy egy embert, aki 20 éven keresztül a legodaadóbban szolgálta királyát, a király magánházának képcsőjén letartóztatnak.


Mussolini ezután elmondotta, hogyan  tuszkolták be egy betegszállitó kocsiba, azzal az állitással, hogy meg akarják védelmezni, hogyan szállitották egyik kaszárnyából a másikba, majd Ponza szigetére, onnan Maddalénába és végül a Gran  Sasso sziklái közé.


A Führer azonban nem feledkezett meg róla.


Következett a szöktetés drámai jeleneteinek leirása. Mussolini elmondta, hogy az első német ejtőernyősök délután két órakor bukkantak fel és az egész akció alig öt percig tartott. Az őrség belátta, hogy hiábavaló lenne az ellenállás és egyetlen köveést sem adott le. Az egész vállalkozás a német szervezettség ragyogó bizonyitéka volt.


Mussolini a következő részben megállapitotta, hogy Badoglio tönkre akarta tenni mindazt, amit a fasizmus husz éven át alkotott. Hangsulyozta, hogy a felelőssgérevonásnak egészen föntről, a király személyétől kell elkezdődnie. A királyt megvádolta azzal, hogy a defetista propaganda központja volt a háboru kezdete óta, a trónörököst pedig azzal vádolta meg, hogy bár a déli seregrészek parancsnoka volt, egyetlen egyszer sem jelent meg a fronton. Ugyanaz az uralkodó, akinek trónját 20 évvel ezelőtt Mussolini megmentette, most ellene fordult és szuronyok hegyére akarta uralmát alapitani.


A király eljárásáról az egész világnak megvan a véleménye. Az olasz katonának, aki vitézül harcolt, a polgári lakosság előtt, szégyenkezve kellett tűrnie, hogyan fegyerezik le saját szövetségesei.


Tekintettel arra, hogy Savoyai-ház nem volt képes teljesiteni történelmi feladatát, elvesztette további létjogosultságát. Az olasz nép alapjában véve mindig köztársasági érzelmű volt. Az az állam, amelyet most teremtenek, a szó legigazibb értelmében nemzeti és szocialista lesz. Mussolini a következő négy pontban jelölte meg az uj köztársasági fasiszta párt programját:
1. Ujból fegyvert kell fogni, mert csak vérrel lehet lemosni a gyalázatot.


2. A hadsereget és a miliciát azonnal meg kell szervezni.


3. Felelősségre kell mindazokat vonni, akik bűnösök, de különösen azokat, akik julius 25-én este fél 10 órakor átpártoltak a Badoglio-kormányhoz és ezzeln az ellenséghez.


4. A plutokráciát megszüntetik és az államot szociális alapokra helyezik.


Mussolini hangsulyozta, hogy Olaszország nagy szövetségesei, a Német Birodalom és Japán sohasem fognak kapitulálni, hanem a végső győzelemig folytatják a haarcot.


Beszédének végén felhivást intézett a véderők tagjaihoz és az olasz néphez, hogy folytassák a harcot és a munkát, majd e szavakkal fejezte be beszédét: Éljen Olaszország! Éljen az uj fasiszta párt!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Aki ejtőernyős osztagával kiszabadította Mussolinit a Gran Sasso sziklái közül, Otto Skorzeny Mussolini kiszabadítása után meglátogatta Hitlert. A Führer mögött Ribbentrop áll A Hitler által Mussolininek ajándékozott bábállam az Olasz Szocális Köztársaság (Saloi Köztársaság) címere Göring és Mussolini Badoglio III. Viktor Emanuel kitüntet egy hadiárvát
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98