A modern női szépség az ajakrúzs nélkül képzelhető el nehezen. Bizony olyik dáma borzongva kenegetnébe vele cseresznye-ajkát, ha rágondolna, hoy ez a vérpiros „szőlőzsír” is alapjában ugyanonnan került ki, ahonnan a férfi borotvaszappana, a szemetes láda piszkor hulladékából!

A glicerin nélkül ma már nem tudnók egész orvostudományunkat elképzelni. Ámde épúgy, mint a patika glicerinje, szintén csont-enyvból készül az a másik, veszedelmesebb glicerin is, amely egynémely gyilkos robbantószer főalkatrésze. Háború és bányászat nem lehet el a csontnak e származéka nélkül.

A hódító férfiszépség modern elképzelésében a simára borotvált arc uralkodik. (Régen persze inkább a szakáll jelentette az igazi férfiszépséget.) Nos, ehhez pedig lényegesen hozzátartozik a habzó, illatos borotvaszappan. Ez pedig alapjában nem más, mint a szemétládából kikerülő csonthulladék.

A Földgömb északi felén mindenütt alaposan lehűlt a levegő. Ahol nemrég még óriási páfrány-erdők és emelet-magasságú zsályák zöldeltek, egyszeriben elfogyott az élet. Észak felől hatalmas gleccsermezők tolultak dél felé. A meleg éghajlathoz szokott állatok elmenekültek Dél-Európa és Dél-Amerika irányába, s észak felöl eddig ismeretlen, bundás-szörmés állatok mutatkoztak. Kezdetét vette a jégkorszak...

Az egyetlen élőlény, amely bátran kitartott eddigi földjén és nem menekült el a természet mostohasága elől: az ember volt. Most mutatta meg, hogy csakugyan az élők királya, s hogy gondolkozó agyveleje van, amelynek segítségével szembe mer szállni az eleinek csapásaival is. Eddig a szabad ég alatt tanyázott, fák alatt vagy faágakon: most behúzódott éjtszakára a barlangok mélyébe. Eddig a Nap szolgáltatta a meleget: most megtanulta, hogyan kell tüzet csiholnia két fadarab egymáshoz dörgölésével.

Eddig békésen élt a növényevő állatóriások közepette: most megtanulta, hogy a ragadozó vadállatokkal szemben védekeznie kell, s ezért fegyvert kell használnia. Eddig a bőséges anyatermészet ellátta mindennel, amire az örökké melegen sugárzó napfény alatt szüksége lehetett: most mind több és több dologhoz szerszámra van szüksége, amivel megkönnyítse a kezemunkáját.

S ekkor megszületik az első gép, az ősember legzseniálisabb alkotása: az első kétkarú emeltyű, - a csonttű. Minden gépi találmány, amely azóta az emberiég sok évezredes léte óta napvilágot látott, elvileg voltaképpen semmi egyéb, mint ennek az első, primitív gépnek továbbfejlesztése. A csonttű, amely az egyik ponton behatol az állati bőrbe s egy másik ponton ismét felbukkan belőle, - ez az első kétkarú emeltyű, tehát az első gép. A legmodernebb hajógép óriások lendítőkerekei is igazában csak ennek az ősi gépnek javított kiadásai.

Amikor a Földre rászakadt jégkorszak az embert arra késztette, hogy állati bőrökbe burkolódzzék, s hogy ezeket az állati bőröket a teste fölött összetűzze, hogy jobban tartsák a belső meleget, akkor született meg voltaképen az emberi lángész, a technikus-ember. Ettől fogva aztán egyre-másra kezdett minden másféle, rendelkezésére álló nyers anyagot - követ, fát, rugalmas ágat - szerszámul felhasználni: kalapácsot, bunkót, rugót csinált belőlük. De leghűségesebb kísérője az emberi kultúra fejlődésének egész útján mégis csak a csont volt, az állati vagy emberi csont.

Ha kellett, fegyverként használta, miként a Biblia a szamár állkapcsát emlegeti ilyen fegyverként, vagy mint ahogy a déltengeri ősemberek még ma is bunkóként használják a bálnának egyik hatalmas csontját. Vagy nyílhegyként használták, favessző végéhez kötözték s úgy lőtték ki íjból. S a jégkorszak előnyomulásakor már korcsolyát is készít az ősember az állatok lábszárcsontjából.

Aztán kicsit megenyhül az éghajlat: az embernek már nemcsak a legszigorúbb létfenntartásra jut ideje és ereje, módja kerül a lélek művészi rezdülésének is. S most megint csak a csont az, amelyen elsősorban próbálgatja ki ébredező művészi hajlamait. Most még Dél-Európában is hideges az idő, ott is rénszarvasok kóborolnak.

S az ember itt az elejtett rénszarvasok csontjára vési fel az első rajzokat; csontból faragja ki az akkori – a mai ízléshez képest kissé túl erős termetű – női ideálját, a különböző őskori „Venus”-okat, aminőket például nálunk is leltek. Megjelenik az első zenei szerszám is, a sípcsontból fúrt fuvola, amellyel az őskori varázsló a maga igézeteit duruzsolja ég felé.

Apránként megtanulja az ember a háziállatok nevelését: már lovagolni is tud, sőt már nyerget is rak a ló hátára a Közép-Ázsia végtelen pusztaságain nyargalászó ősember. Most már nyergét csontdíszítésekkel cicomázza fel, íját csontborítássa rakja teli, kardja markolatára is csontkérget húz.

(folyt. köv.)