Dtum
Login with Facebookk
1944 | Április

A tiltakozó nemzedék

Nem szeretem az elsőbbségi vitákat, amelyek korunkban annyira kórosakká váltak, mint egykor, az udvari életben, az ajtón való be- és kimenetel sorsdöntő sorrendje. De mert egy ellenem szóló vitacikknek élen és „ismételt hangsúlyozással” ott találom az elsőbbségi kérdést, bizonyára érvnek szánva, bár homályos célzattal, kénytelen vagyok egyszerű- ellenérvként dátumokra hivatkozni.

 

A vádat az új költők ellen, mellyel Rónay szerint csak Szerb Antal különben érdekes tanulságos cikkét (1938 október) melegítettem fel, én bizony már 1937 áprilisában megfogalmaztam a Nyugat-ban „A líra ellenforradalma” sokatmondó címen és még világosabb tartatommal a forradalom nélküli költészet jellemzésében. Mindkettőket messze megelőzött azonban Kassák Lajos pontos és kegyetlen diagnózisával, 1936 augusztusában. Az eredmény tehát különböző években és különböző kritikusok részéről valóban meglepően, egyező volt: csak azt nem értem, miért lát Rónay György e consensus hominumban enyhítő körülményt a maguk számára.

 

Talán mégsem az egymást másolás-vágya vezetett bennünket, amikor felismerésünket az évek folyamán egymásután kifejtettük, s engem sem a magamat ismétlés öröme, mikor újra meg újra csökönyösen és a számonkérés érdesedő hangjával visszatértem a vizsgálódáshoz? Talán költészetük természetében is volt valami, amely ilyen különböző alkatú emberekből és hosszú időn át ily egyforma érzéseket váltott ki? Ezt a nemzedék nem hajlandó elismerni; ahelyett inkább tiltakozik. Bár a közösségbe összefoglalást is sérelmezik, érzékenységük mégis veszedelmesen emlékeztet a testületek ma divatos fellépéseire.


De ne legyünk igazságtalanok a vitatkozás kedvéért. Rokonszenves, kitűnő és egyre egyénibb hangú költőkkel van dolgunk, s azt hiszem, senki sincs bírálóik között, aki ne élvezné és méltányolná Weöres Sándor színjátszását, Rónay hajlékonyságát, Jankovich lágy erejét. Képest meghittségét, Radnóti melegségét, Vas melankóliáját, Takáts Gyula szelídségét.

 

Tovább megyek; amit Rónay érdemüknek felsorol, hűvösebb, zártabb. diszkrétebb magatartásukat, befelé irányuló a tökéletesség vágyát érdemnek hoztam fel én magam is és percre sem tagadtam. Csak éppen hiányérzet fogott el ott (társaimmal együtt), ahol őket eufóriás elégedettség: a költői élmény állandósult előkelő, színvonalánál. Mintha mindig a reggeli fürdő kellemes, temperált melegét kapnók, még amikor a paskoló, üdítő tavaszi záporra vágyunk is.

 

S hogy ez nem „deduktíve”, hanem éppen verseik ízelgetése közben alakult ki bennem, arra legjobb bizonyság a csalódásom; hiszen kinek az elméletéhez állott közelebb a klasszicizálódás, mint az enyémhez? Persze nem külsőségekben szerettem volna megtalálni, hanem a nagy vers rámszakadó hatásában.

 

S ezen a ponton még Rónay érvelése sem tud segíteni; az elmélet vádjára nem felel minden ellentmondást elfojtó verscímekkel. Miért? Költőik jólesőn felidézett munkásságához miért nem tapad hívószó és válasz természetességével egy-egy reprezentatív vers emléke, mint közvetlen elődeikhez például a „Ház végén ülök”, a „Mama”, vagy az „Egy álmai”, a nagy nemzedékről nem is szólva? Miért emlékezünk csak jó költőkre, de nem nagy versekre? (Talán Jékely „Csillagtornyát” kivéve; még s ő lenne a legbiztatóbb?)


Az átlagszínvonalba beletörődés helyett ezért sürgettem meg az egyéni kitörést; és ez éppoly kevéssé romantika, mint az előbbi még nem klasszicizmus. A költői felszabadulás extázisában eltűnnek a stíluskülönbségek: Hölderlin és Berzsenyi klasszikusok voltak, vagy romantikusok? A felszabadulásról példálózva csak mellékesen és nem közvetlen utánzásra felhívással emlegettem a mai francia nemzedéket, ahogy azt aztán Rónay terjedelmesen elhárítja.

 

Szabaduló kísérletüket ők csakugyan, a laza omlású, szélesen hömpölygő szabad verssel vívják meg: Valéryék zárt, kifaragott formáival szemben ez érthető. Mindjárt hozzátettem, a szabadvers ilyenféle forradalmi szerepén mi már túlvagyunk. Mindenütt és mindenkinek a maga egyéni módján kell megvívnia az örökséggel és kiküzdeni helyét a világban.

 

Ez lenne a mi ifjú költőinknek feladata is, a munkájukban sajnos nem segíthetné őket a legjobb akaratú előszó sem, amelynek hiányát Rónay György oly érzékenyen panaszolja. Nem, sem bevezetések, sem tiltakozások nem segíthetnek, csupán a kötetben, magában csendben felsorakozó versek. S bízzunk benne, ezek a minden érvnél beszédesebb érvek végül kivívják náluk is a maguk igazát.

HALASZ GÁBOR

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A phonofilm A phonofilm
A filmnek egyik legnagyobb hatáslehetősége a tempó. Hangtalansága és...
Magánparcellázás Magánparcellázás
A mult hetekben minden lap földosztásban utazott, de hát nem is...
Gorkij Gorkij
"Egy kis könyvet akarok írni." Halotti imának "akarom ez a könyvet...
Spanyol zsebmetszők Budapesten Spanyol zsebmetszők Budapesten
Az utazó nemzetközi zsebmetszők hősutazásos vállalkozásaik közben sem...
A testalkatról le lehet olvasni a lelki tulajdonságokat,  Kretsmer megállapításai A testalkatról le lehet olvasni a lelki tulajdonságokat, Kretsmer...
Az elmebaj két fajtája szoros összefüggésben van a testalkattal - Egy...
A földreform állásáról A földreform állásáról
Mivel a földbirtokreform kérdése állandóan napirenden van és Bethlen...
A podgyászkocsik tolvajai A podgyászkocsik tolvajai
Mult évben napirenden volt az ugynevezett „paklikocsik”...
Hogyan él Tolsztoj? Hogyan él Tolsztoj?
Az embereket mindenhol beteges kiváncsiság gyötörte az irányban, hogy...
A hó, a hókristály A hó, a hókristály
Amint mondottuk, a hópelyhek jégkristályokból, illetőleg valóságos...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98