Dtum
Login with Facebookk
1944 | December

Harckocsik versenyfutása

„A háború harcászat és a harceszközök fejlődésének melegágya” - mondotta annakidején egy nagy hadvezér és találó megállapítása talán sohasem igazolódott be annyira, mint a most folyó világküzdelemben. A hatodik éve tartó viaskodás szinte naponta szolgál új meg új meglepetéssel. A háborús szótár, amely a szakkifejezéseket öleli fel, egyre gyarapodik főként a haditechnikusok jóvoltából. A háború névtelen katonái és hősei ők, akik sohasem elégednek meg a kivívott eredménnyel, mindig újabb megoldásokon törik a fejüket. Kezük alól rövid időközönkint kerülnek ki az újabb, tökéletesebb harceszközök.

Egy szellemes külföldi lap a közelmultban találóan állapította meg, hogy a páncélosok hamarabb avulnak el, mint a nőt kalapok. Ugyanis az általános fejlődés megköveteli, hogy ujabb és ujabb típusokat dobjanak be a küzdelembe az elavultak helyett. Az első világháború óta forradalmi változáson ment keresztül a legfiatalabb fegyvernem, a páncélosok, amely a repülőfegyvernemmel együtt mindössze két-három évtizedes multra tekinthet vissza.

Az első világháború folyamán, 1916. szeptemberben jelentek meg a nyugati hadszíntéren az első harckocsik, az óránkint 4-6 kilométeres „sebességgel” haladó acélvárak, amelyek a szó szoros értelmében őskori szörnyeknek tűnnek a mostani háború gyors harckocsijai mellett. A harckocsi-technika akkor még nagyon kezdetleges volt és az angol szakértők legtöbbje azon a véleményen volt, hogy a harc kocsinak nincsen komoly jövője, mert könnyen sebezhető és mint harceszköznek nem lesz nagyobb jelentősége. Az angolszász szakértők véleményével ellentétben a német hadvezetőség volt az első, amely rádöbbent a páncélos fegyvernem elkövetkező nagy szerepére.


A német vezérkar gondot tervek és elgondolások alapján szerezte meg fáradságot, költséget, munkát, anyagot nem kímélve az első páncélos fegyvernemet és ez teljes egészében beváltotta a működéséhez fűzött reményeket.

A német hadvezetőség a háború első hónapjaiban a Panzer I. típusú harckocsikat vetette küzdelembe, majd amikor az elhárító fegyverek tökéletesedtek, jelentek meg a küzdőtéren a Panzer II., Panzer III. és Panzer IV. típusú acél kolosszusok. A német haditechnika remekműve a „Tigris” páncélos az elmúlt évben aratta nagy sikereit. Először 1942-ben vetették be a keletafrikai és a keleti hadszíntéren.

Az 50-60 tonnát Tigris acélvár méretei: több mint ezer lóerős a motorja, 8.8 centimétered gyorstüzelő ágyúja van, hossza hét méter, szélessége 3 méter, páncélzata olyan vastag és olyan edzett, hogy 10.5 cm-es löveg gránátjának is ellenáll. Hatósugara 100 kilométer, hernyólánca egy méter körül jár. A benzintartálya teljesen tűzbiztos és lövésbiztos még telitalálat esetén is. Személyzete öt fő: parancsnok, vezető, rádiós, irányzó, géppuskalövész.

A hadviselő felek legismertebb harckocsijai közé tartozik a szovjet T 34-et típusú harckocsi. Az angolszász hadiipar legismertebb harckocsija most a Sherman páncélos, amelynek súlya 31 tonna, motorja 400 lóerős, hossza 6.15 méter, szélessége 2.71 méter, beépített lövege 7.5 centiméter, a harckocsin oldalt külön egy légvédelmi géppuska van felszerelve. Páncélzata elől 85 mm, oldalt 65 mm, hátul 45 mm. Az angolszász az afrikai hadszíntéren alkalmazták a General Grant, General Lee, a Stuart és Honey típusú harckocsijaikat is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Harckocsi  „Páncélököl”-lel a harckocsi ellen. Harckocsi és páncélvonat
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98