Dtum
Login with Facebookk
1944 | Június

6:1 arányban megnyertük a magyar-horvát evezős versenyt

A MESz szombaton és vasárnap rendezte az első magyar-horvát nemzetek közötti versenyt, amely egyúttal a tavalyi zágrábi találkozónak a visszavágója is volt.

A versenyen megjelent Vitéz Tárczay-Felicides Román dr. miniszteri osztályfőnök, a horvát kolónia több tagjainak társaságában Bukovina Alfréd báró, horvát ügyvivő, vitéz Bicske Kálmán alpolgármester, vitéz nemes Haynal Alajos ezredes, a budapesti leventék főparancsnoka. A horvát evezős szövetséget Cselikovich Ervin társelnök, Kostiak Franyó ügyvezető és Matolay Drago szövetségi kapitány képviselte.

Első napon a magyar evezősök végső győzelme már biztosra volt vehető, mert a hét számból álló országok közötti verseny három számát megnyerték. Szép versenyt láttunk a kormányos kétevezős és a kormányos nélküli négyesben.

Elsőt az FTC (Nádas, Kamarás, Kenyeres korm.) az utóbbit pedig a Pannónia (Boos, Bartók, Szabó, Czike) csapata nyerte, a horvát hajók előtt. A harmadik válogatott versenyből, a kettős párevezős versenyből ugyancsak az FTC (Sándor, Bazsár pár) került ki győztesen a horvát HVS kettőse előtt.

A második napon horvát győzelemmel kezdődött az országok közötti verseny. Az eredetileg kijelölt FTC helyett, a kormányos négyesben a Pannónia indult és a győztesként beevező horvát négyes mögött több hosszal lemaradt. Sőt a MAC kitűnően evező négyese is megverte.

A kormányos nélküli kétevezős versenyben az FTC kettőse (Sándor, Bazsár) javít az arányon, maga mögé utasítva a HVS hajóját. Az egyesben nagy meglepetés adódott, mert a versenyen kívül indult Rosenberg R. (HVK. „Gusar”) megelőzi Bazsárt a célba, akit a „hivatalos” horvát versenyző Halambek követ.

Rosenberg eredménye természetesen az országok közötti versenytől nem számított és így az egyest is mi nyertük. Bazsár Miklós az előző versenytől fáradtan evezett. A második nap nagy versenyét, a nyolcast, az FTC egy hosszal nyerte a horvát nyolcas előtt. A harmadik a Pannonia hajója lett.

A női számokban kivétel nélkül mindegyikben a magyar hölgyek lettek a győztesek. A horvát leventéket nem kísérte szerencse, a magyar leventeversenyzők maguk mögé utasították őket.

A jól sikerült versenyen a következő nyilatkozatokat gyűjtöttük össze:

vitéz Tárczay-Felicides Román dr:
- Örülők, hogy ezzel a versennyel ismét létrejött egy nemzetközi sporttalálkozó. Úgy érzem, hogy ez a verseny egy további láncszem a magyar-horvát nemzetek közötti sport kapcsolatok kimélyítéséhez. Örömmel kell egyébként leszögeznem, hogy a zsidók kikapcsolásával egyáltalában nem csökkent az érdeklődés a versenyek iránt, amit a mostani evezősversenyen megjelent nagyszámú közönség is bizonyít.

báró Bukovina Alfréd dr.:
- Nagyon szépen rendezett és sportsiker tekintetében is elismerést érdemlő reménynek voltam a tanúja. Örömmel láttam a különböző csapatok nagyszerű küzdeni tudását. Nem utolsó sorban meg kell említenem, hogy a versenyzők sporttudása meglepett.

Wünscher Frigyes dr.:
- Nagy örömet okozott a horvát evezősök lelkes sport barátsága, mellyel a mai rendkívüli nehéz időkben is ily nagyszámú versenyző gárdával emelték idei nemzetközi nagyregattánk színvonalát. Különösen értékeljük a horvát hatóságok támogatását, mely nagyban elősegítette a verseny lehetővé tételét, de ugyanolyan elismeréssel adózunk a horvát versenyzőknek, akik még azokban a számokban is, ahol a magyar színek győztek, kemény küzdelemre kényszerítettek bennünket. Az a tény, hogy hazai csapataink a háború ötödik évében is ily nagyszámban álltak rajthoz, bizonyítja, hogy a magyar evezős egyletek ma is jó munkát végeznek, és minden elismerést megérdemelnek.

Matolay Drago, szövetségi kapitány:
- A magyar versenyzők technikai tudásban felettünk állnak. Sajnos az első nap a mieinket erősen befolyásolta az utazás okozta fáradság, de a második nap már jobban szerepeltünk. Mentségünkre szolgál, hogy túl nehéz hajókban eveztünk és a magas vízállású Duna, túl gyors volt nekünk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A kormányos négyesben érték el a horvátok egyetlen győzelmüket.jpg A horvátok női négyese.jpg A horvát válogatott nyolcas legénysége.jpg vitéz Tárczay-Felicides Román dr., báró Bukovina Alfréd dr. és Wünscher Frigyes dr. társaságában a versenyen.jpg Nádas Tibor, Kamarás Pál, Kenyeres Béla korm. az első magyar győztesek.jpg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98