Ezek a betegségek a szervezet egyoldalú foglalkoztatásának vagy ártalmas vegyi hatásoknak a következményei – Tudományos intézetek alakultak a foglalkozási betegségek tanulmányozására

Sok olyan betegség van, amely egyes mesterségnek vagy foglalkozásnak megszokott kísérője. Némelyik a test egyoldalú igénybevételének, a munkával járó testtartásnak és folytonos ismétlődő mozdulatoknak a következménye, más részüket a szervezetet érő ártalmas vegyi hatások hozzák. A naphosszatt álldogáló pincérek, postások és villamoskalauzok bokasüllyedést kapnak, a pékek keze pedig a dagasztástól elformátlanodik.

A nehéz testi munkát végző munkás gyakran küzd lélekzési és emésztési zavarokkal, mert belső szerveinek fejlődése nem tart lépést izmainak hatalmas fejlődésével. Az asztalnál görnyedő hivatalnok elferdült gerincével, beesett mellkasával és az ezzel járó lélekzési zavarokkal adózik hivatásának. Még a legegészségesebb foglalkozásnak, a földművelésnek is megvannak a maga foglalkozási betegségei, amelyek mind a test izmainak egyoldalú foglalkoztatásán alapulnak.

Legnagyobb azonban mégis az ártalmas vegyi hatásokra visszavezethető foglalkozási betegségek száma. Az ammóniák, sósav, klór, salétromsav, ecetsav, formalin és floursav gázai vagy gőzei a lélekzőszerveket és a légutakat mérgezik meg. A töménylúgok és savak a bőrt és a nyálkahártyákat roncsolják el, a túlságosan erős fény szürkehályogot, a korom bőrrákot okoz. A Röntgen-sugarak, nemkülönben a rádióaktív anyagok sugárzása nyomán különféle súlyos bőrbajok és szövethalások keletkeznek. Az ólom, higany, arzén, foszfor és vegyületeik, nemkülönben sok más vegyianyag az egész szervezetet megmérgezhetik.

Régebben meglehetősen elterjedt foglalkozási betegség volt a bányászok féregkórja, amely ma már csak inkább a tropikus tájakon van elterjedve, viszont a bányásznép tüdőrákja ma is éppen olyan titokzatos betegség, mint 500 esztendővel ezelőtt, amikor Paracelsus, a középkor híres orvosa legelső ízben tanulmányozta ott ezt a bajt, amely valószínűleg az arzéntartalmú ércpor állandó belélekzésének a következménye.

A multban a foglalkozási betegségben szenvedők javarésze előbb-utóbb belepusztult betegségébe. Amióta azonban haladt az orvostudomány, javultak az általános közegészségügyi viszonyok és a foglalkozási betegségek tanulmányozására és leküzdésére a legtöbb államban külön tudományos intézetet létesítettek. A foglalkozási betegségek elleni küzdelemben a legjobb eredményeket a betegségek megelőzésével érik el. A veszélyes üzemekben állandóan tökéletesítik a védőberendezéseket, orvosi megfigyelés alatt tartják a munkásokat és hasznos tanácsokkal látják el őket, hogy miképpen kerülhetik el legkönnyebben a fenyegető veszedelmet.

A foglalkozási betegségeken kívül egyéb betegségekre is befolyása van a beteg foglalkozásának. Már ebből is látszik, hogy a foglalkozási betegségek tanulmányozására fölállított tudományos intézetek munkája sokoldalú és éppen nem könnyű. Az egyes betegségek megfigyelése céljából a pontos mérőszerek egész sorát kellett megszerkeszteniök. Az egyik a hátgerinc görbültségét rajzolja föl az írótűje alá helyezett papírlapra s méréseiből a szakértő könnyen megállapíthatja, melyik foglalkozási ágnál fenyegeti a hátgerincét legjobban az elferdülés veszedelme.

Egy másik műszer rajza a megvizsgált személy mellkasának rendellenességeit árulja el s a különböző foglalkozási ágakhoz tartozó személvek adatainak egybevetéséből kitűnik, hogy miféle foglalkozások veszélyeztetik legjobban a mellkas épségét. Az ülőhelyzetben vagy előrehajolt testtartással végzett munka szűkmellűséggel jár, míg más foglalkozások, közöttük legnagyobb mértékben az üvegfúvóké, a mellkas rendellenes tágulását okozza.

A végzett munka után a kísérleti személy szervezetén az elváltozások egész sora figyelhető meg. Az érverés és a lélekzés gyorsul a vérnyomás emelkedik, a bőr és általában az érzékszervek érzékenysége változik. Ezeknek a változásoknak megfigyelése szintén érzékeny műszerekkel történik és az ily módon szerzett tapasztalatokból állapítják meg, hogy a végzett munka milyen mértékben ártott a kísérleti személy szervezetének.

A testi munka végeredményben izommunka, az izmok munkaképessége azonban egyáltalán nem korlátlan és a túlerőltetett erősen megsínylik. A foglalkozási betegségek tanulmányozására létesült tudományos intézetekben tehát az izmok munkaképességét, nemkülönben a túlerőltetésükkel járó szervezett elváltozásokat is megfigyelik. Ez nem könnyű feladat, mert alig van olyan munka, amely a szervezet valamennyi izmát egyenlő mértékben foglalkoztatná. Ezért a különböző izmok vagy izomcsoportok munkaképességnek megállapítására szintén alkalmas erőműszereket kellett szerkeszteni. Egyik a karizmok munkáját méri, másikkal a lélekzőizmok munkaképességét állapítják meg. Van olyan műszer is, amellyel az izmok kimerültségének mértékét is meg lehet mérni.

Az orvostudomány minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál a foglalkozási betegségek elleni küzdelemben. Leghatalmasabb fegyvere mégis az érdekelt munkások felvilágosítása. Meg kell őket a fenyegető veszedelmekkel ismertetni és elhárításuk módjára megtanítani. Alig van olyan foglalkozik betegség, amelyet idején alkalmazott orvosi kezeléssel meggyógyítani ne lehetne. A foglalkozási betegségek leküzdésében rendkívüli jelentősége van a test edzésének, amely a szervezetet minden ártalommal szemben ellentállóbbá teszi.