Dtum
Login with Facebookk
1945 | Szeptember

Bartók, Kodály, Petőfi, Kálmán Imre, Molnár Ferenc művei Moszkvában

Hont Ferenc, a Moszkvából hazaérkezett színházi rendező beszámolója a Szovjet kulturális életéről és a magyar művészeti élet iránti orosz érdeklődés fokozódásáról

1944 júliusában került ki Nyugat-Ukrajnába Hont Ferenc színházi rendező, mint a 701/12 számú munkásszázad tagja. Alighogy Nadvorna közelébe ért, tíz társával együtt átment az oroszokhoz. Rögtön repülőgépre tették és áthelyezték egy Moszkva melleti szanatóriumba. Most, hogy hazaérkezett, tele van értékes tapasztalatokkal.

 


- Moszkvában növekvő érdeklődést tapasztaltam a magyar kulturális élet iránt, amely nagyobb, mint sok nagy nemzet kultúrája iránt tapasztalható érdeklődés. Ennek több oka van. Egyik mindenesetre az, hogy Moszkvában néhány igen kiváló magyar dolgozik. Hogy csak azokat említsem, akik hirtelenében eszembe jutnak: Varga Jenő, a Közgazdasági Intézet elnöke, Lukács György, a társadalomtudomány és filozófia doktora, Sík Endre (Sík Sándor öccse) történész és műfordító, Lányi Sarolta ugyancsak műfordító és költő, Polgár Lili, a színházi múzeum egyik osztályvezetője.

 

Az orosz-magyar történelem közös pontjait is több tudós kutatja. Közöttük a legjelentősebb Tolsztov, az Etnográfiai Intézet elnöke, aki nagyszabású műben dolgozza fel a magyarság eredetére vonatkozó új elméletét. Eszerint a hunok azonosak az osztjákokkal, akik ma is ott élnek az Ural északi részein.

 

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98