Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1946 | Április

Megindul a magyar légiforgalom

Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter a legutóbbi sajtófogadáson beszámolt a minisztérium munkájának eredményeiről.
1945 november 1-én 6200 kilométer, 1946 április 1-én viszont 19.200 kilométer volt a személyvonatok napi teljesítménye. Amíg 1945 november 1-én átlag 1600 teherkocsit raktak meg áruval, ez a szám 1946 április 1-én 3000-re emelkedett. A 8701 kilométeres pályatestből eddig 7727 kilométert helyreállítottak.

Az országban jelenleg 2700 postahivatal látja el a szolgálatot.

Távbeszélőösszeköttetésünk van Béccsel, Prágával, Pozsonnyal, Szabadkával, Bukaresttel és most kapcsoljuk be Moszkvát. A távíróforgalom ma meghaladja a békebelit.

Ebben az évben hat nagy Duna- és Tisza-hidunk készül el.

A Ferenc József-híd, amelyet majd Szabadság-hídnak nevezünk, szeptember végén megnyílik. Ugyancsak elkészül még ebben az évben a déli összekötő vasúti híd is.

A gépkocsiforgalomban is javulás mutatkozik.

Hat-hétezer tehergépkocsink, ugyanennyi személykocsink és körülbelül 10.000 motorkerékpárunk van forgalomban.

A Szovjet-Magyar Hajózási Rt. létesítéséről szóló egyezmény aláírásával hajózásunk is rövidesen megindul.

A hajózást több mint 20.000 tonna hajótérrel indítjuk meg, elsősorban élelmet, szenet, tűzifát és építőanyagot szállítanak majd Budapestre.

Néhány héten belül megindul a légiközlekedés is.

Belső légiforgalom a következő vonalakon nyílik meg: Budapest-Miskolc, Budapest-Nyíregyháza, Budapest-Debrecen, Budapest-Győr, Budapest-Kaposvár. Ezenkívül egy körjárat is lesz, amely Budapesttől kiindulva Győrbe megy, onnan pedig érinti valamennyi fentemlített vidéki gócpontot és így tér vissza Budapestre. Bekapcsolódunk a nemzetközi légiforgalomba is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Kint a bárány, bent a farkas! Kint a bárány, bent a farkas!
Országszerte megtörténtek a folyó évi kereseti-, jövedelem- és...
Szőnyi István
Abból a tehetség-tartalékból, mely a háború előtt való...
A vaj és sajtfélék árának leszállítása A vaj és sajtfélék árának leszállítása
A hivatalos lap május 6-iki száma közölte a vaj-, a turó- és a...
Forráshiány
Forráshiány miatt a rovat nem tartalmaz...
Piller György megvédte tőrbajnokságát Piller György megvédte tőrbajnokságát
A tőrbajnokság vasárnap délelőtti selejtező mérkőzésére csak 17-en...
A Közuti nem adja át ingatlanát a fővárosnak A Közuti nem adja át ingatlanát a fővárosnak
Dr. Bódy Tivadar, a főváros volt polgármestere, jelenleg a...
Rövidek Rövidek
Papen bécsi német nagykövet váratlanul Regensburgba utazott. A...
Síravatás Síravatás
Hatalmas, magas, fejedelmi pompájú márványpalota, a mely úgy...
Borkongresszus és kiállítás Szegeden Borkongresszus és kiállítás Szegeden
A homoki szőlősgazdák szegedi kongresszusára nagy tömegben...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98