Dtum
Login with Facebookk
1946 | Április

Eltemették Tóth (Potya) Istvánt és Kertész Gézát

Tóth (Potya) Istvánt és Kertész Gézát nagyon, nagyon sokan szerették, tisztelték és becsülték ebben az országban s ezt a szeretetet, tiszteletet és megbecsülést most, haláluk után talán jobban érzik, mint földi életükben. A halandó embert a földi életében körülvevő szeretet és megbecsülés nem mindig tiszta és őszinte, - az az igazi szeretet és tisztelet, amelyet halála után is éreznek iránta barátai és jó ismerősei.

Szerdán délután a kerepesúti temetőben Tóth István és Kertész Géza is ezt az őszinte szeretetet és vonzódást érezhette túlvilági életében, mert temetésükön a családtagokon kívül ott volt jóformán Budapest egész sporttársadalma.

Ott láttuk az MLSz, az NSE, az ET, a JT, a Sportorvosi Tanács és a budapesti labdarúgó egyesületek képviseletét. Az Újpesti teljes játékos gárdája és vezetősége megjelent Potyáék végtisztességének megadására s ott voltak a többi egyesület vezetői, játékosai is. Az amerikai haderő képviseletében négy, díszegyenruhába öltözött tiszt jött el, hogy utolsó Istenhozzádot mondjanak két hűséges fegyvertársuknak.

A nyilas banditák által meggyilkolt két kiváló, az ellenállási mozgalomban résztett hős sportember gyászszertartása kezdetét vette. A halottasházban lefolyt gyászszertartás után honvédek díszsorfala között indul meg a két gyászkocsi a székesfőváros által adományozott sírhelyek felé. A kocsikról lekerül a koporsó. Az egyiken: Tóth (Potya) István, élt 54 évet. A piros, fehér BTC-zászlóval letakart másikon: Kertész Géza, élt 50 évet.

Frankó Mihály az NSE és a sporttársadalom, Bocskó József az MLSz, Makláry Román a BTC, Mező Ferenc dr. a kultuszminisztérium testnevelésügyi osztálya nevében búcsúzott el a hősi halált szenvedett bajtársaktól. Negyedy Ferenc az edzők, Tóth Lajos dr. a Ferencváros, Jánosy Béla az életben maradt amerikai és magyar bajtársak, valamint Kertész Géza betegen fekvő hitvesének utolsó mondatait tolmácsolta, majd Füleky József az Elektromos nevében tett fogadalmat, hogy Potya szellemét egész életünkben őrizni fogják.

Az Elektromos-dalárda gyászindulójának első akkordjai közben Tóth Potya özvegye és fia, Kertész Géza leánya dobta az első rögöket a sírokba helyezett koporsókra. S azután pillanatok alatt eltemették a két sírt a koszorúk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98