Dtum
Login with Facebookk
1946 | Május

Megtalálták az alvilág titkos fegyverraktárait a hatszoros vetkőztető gyilkos vallomása alapján

A rendőrség – mint beszámoltunk róla – a napokban a Pest körül fekvő telepeken tartott nagyszabású razzia során, több betörő és rabló mellett, kézrekerítette Hacsek Vince 20 éves foglalkozásnélküli egyént, aki a Binder – Márffy-féle gengszterbanda vezére volt és hónapok óta bujkált a rendőrség elől. A gengszterbandát az R-csoport még a múlt évben felszámolta, az egyik „vezért”, Márffyt, tűzharcban agyonlőtték, a másikat, Bindert, pedig felakasztották, Hacsek azonban, aki a banda tulajdonképpeni irányítója volt, minduntalan kisiklott a detektívek kezéből.


Hacsek kihallgatása most folyik. A bandita eleinte konokul tagadott, nem sikerült sokáig vallomásra bírni. Később elébetárták Binder vallomását, amely szerint Hacsek nemcsak szellemi irányítója volt a bandának, hanem ő tartotta a gyilkossági „rekordot” is, mert egymaga hat embert ölt meg.


Hacsek erre megtört.
- Vallani akarok – mondja és vall. – Én alakítottam a bandát és az én elgondolásom szerint folyt a munka. Eleinte nem akartam résztvenni a vetkőztetésben, gyilkolásokban, de gyávának csúfoltak, ezért kénytelen voltam én is velük menni. Később, amikor láttam, hogy milyen könnyű megölni egy embert, már saját jószántamból jártam velük.


További vallomása során megdöbbentő adatokkal szolgált a pesti alvilágról. A rendőrtisztek arra kíváncsiak: honnan jut fegyverhez, lőszerhez a gengszter-világ: Elmondja, hogy a visszavonuló németek és nyilasok kocsiszám dobálták el fegyvereiket, amelyeket rovottmúltúak már jóelőre összegyűjtöttek és biztos helye szállítottak. A Mária Valéria-telepen és az Auguszta-telepen igen sok ilyen lőszerrejtekhely van, a legmodernebb pisztolyok és géppisztolyok között válogathatnak a banditák. Hacsek szerint egy külön szervezetük is volt, amely ellátta őket fegyverekkel és lőszerekkel, dollár és arany ellenében.


Hacsek vallomása alapján a rendőrség még egy razziát rendezett és rengeteg fegyvert, lőszert talált a Hacsek által megjelölt helyeken.


A vakmerő, elvetemült rablógyilkos rövidesen statáriális bíróság elé kerül.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98