Dtum
Login with Facebookk
1902 | Június

A béke híre Londonban

Május 31-én, szombaton éjfél előtt érkezett Kitchener távirata Londonba, jelentvén, hogy a boer megbizottak délután a békét aláirták és megadták magukat. A hadügyminiszter a késő éjjeli órák daczára a Buckingham-palotába sietett, hogy a királylyal a távirat tartalmát közölje. A király és családja még ébren voltak. Edvárd király proklamácziót bocsátott a néphez, a melyben örömét nyilvánitja az ellenségeskedések befejezésén és reményének ad kifejezést, hogy a békekötés után az uj államokban a jóllét hamarosan be fog következni, a háboru által előidézett elkeseredést békés egyetértés fogja felváltani, ugy, hogy a közös munka az ország felvirágoztatására fog szolgálni.
Vasárnap örömmámor töltötte el Londont. A fővárosháza, a Mansion-house körül sok ezernyi tömeg verődött össze. Mikor a lordmayor (a belváros polgármestere) az erkélyre lépett, nagy táblát függesztettek ki ezzel a föliéssak: „Peace is proclamed!” (A békét megkötötték.) A másik pillanatban valóságos láz fogta el a tömeget, mely ujjongva és énekelve vonult végig az utczákon, elkapkodva a lapoknak tömegesen megjelenő különkiadásait.


Több városban a rendőrbirák szabadon bocsájtották az eléjük állitott rabokat. Sok iskola és gyár zárva van. Az angol lapok most már nagy elismeréssel irnak a boerokról, a legvitézebb ellenségnek mondják, s a korány főfeladatának azt tartja, hogy nyugalmat és jóllétet hozzon a feldult országokba. A boer katonák hőstettei, azon vezéreik dicsősége, a kik egy rendes hadsereg régi tábornokait tudták sakkban tartani, a dél-afrikai népek közös örökségét fogják képezni.

Krüger és környezete. Krüger és környezete a fegyverletétel hirét megdöbbenéssel fogadta. A hollandi kormány értesitette éjszaka a békéről. Oranje elnöke Steyn, ki a háboru folytatását kivánta, nem ment el Pretoriába a tárgyalásokra, mert sulyos beteg. A békekötés egyik részlete az, hogy a bur képviselők azt követelték, hogy a békeegyezmény Krüger által is ratifikáltassék. Kitchener ezt megtagadta, miáltal Krügert teljesen mellőzték a békekötés létrejövetelénél. Krüger mint Transzvál elnöke hir szerint tiltakozni akar a békekötés ellen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98